
Fotó: A szerző felvétele
2008. november 12., 13:152008. november 12., 13:15
Az autonómiareferendum kiírására vonatkozó határozattervezetek az érvényben lévő törvényes előírások tiszteletben tartásával készültek, ezért érdekes lesz, amikor a jogszabályra hivatkozva próbálja a prefektus megakadályozni a szavazás kiírását – hangoztatta Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke azon a sajtótájékoztatón, amelyet a székelyföldi polgármesterek egyeztető tanácskozását követően tartottak Gyergyószentmiklóson.
Mint mondta, a székely városok polgármesterei egyetértettek abban, hogy november 30-án megtartják a megyehatárok módosítására vonatkozó népszavazást minden településen, ahol erre határozatot hoztak, illetve javasoltak egy későbbi időpontot – március 15-ét – azoknak a településeknek, ahol még nem hozott döntést az ügyben a helyi önkormányzat.
A székelyföldi polgármesterek egyeztető tanácskozásán, amelyen a megyehatárok módosítására vonatkozó referendum ügyéről tanácskoztak, egyéb elfoglaltságára hivatkozva, nem vett részt Borboly Csaba Hargita, illetve Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök. Jelen volt viszont Ráduly Róbert-Kálmán csíkszeredai, Bunta Levente székelyudvarhelyi és Rácz Károly kézdivásárhelyi polgármester, a házigazda Mezei János és az SZNT elnöke, illetve Bálint József sepsiszentgyörgyi alpolgármester és Árus Zsolt a Gyergyószéki Székely Tanács képviseletében. Izsák egyébként azt is részletezte, hogy a határozattervezetek a román parlament törvényhozási tanácsának észrevételeire épülnek.
| „Kizárt, hogy az autonómiareferendumot meg lehessen törvényesen szervezni, a kormánynak ki kell adnia egy határozatot, amellyel megtiltja az eljárást” – jelentette ki Traian Băsescu hétfő este a B1 Tv műsorában. Az államelnök szerint az alkotmány kötelezi a kormányt, hogy lépjen közbe, mivel ez esetben a lakosságot arra kérik, hogy „egy alkotmányba ütköző cselekedettel” kapcsolatban fejtse ki véleményét. |
Ugyanis 2004-ben, amikor az autonómia-törvénytervezetet a parlament elé terjesztették, a törvényhozási tanács azt kifogásolta, hogy az adott területen élő lakosság véleményét nem kérték ki az ügyben. Izsák Balázs arra is kitért, hogy a Székelyföld autonómiastatútuma, amit a parlament elé akarnak terjeszteni egy függelékben tartalmazza azoknak a településeknek a jegyzékét, amelyek a Székelyföldhöz tartoznának. „Székelyföld autonómiája város- és községházákban fog eldőlni” – szögezte le az SZNT elnöke nyomatékosítva, hogy „130 székelyföldi önkormányzat közös akaratát már megállítani nem lehet”.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.