
2008. november 07., 10:232008. november 07., 10:23
Maros megye 91 községe közül alig 11 nem részesült a kormány költségvetés-kiegészítéséből. A „peches” közigazgatási egységek közül egyik élén sem áll RMDSZ-es vagy liberális polgármester. A listáról két jelentős magyar község maradt ki, a László Árpád által vezetett Gyulakuta és a Székely László által igazgatott Mikefalva. Előbbi polgármester a Magyar Polgári Párt, utóbbi a Demokrata-Liberális Párt tagja.
„Megértem, hogy közeledik a választási kampány, azonban nem kellene csúfságot űzni a község lakóiból” – kommentálta lapunknak a pénzelosztás módszerét a mintegy ötezer lelket számláló Gyulakuta MPP-s polgármestere, László Árpád. Az elöljárónak nemcsak rosszul esett a kormány döntése, de meg is lepődött azon. „Lehet, hogy én vagyok túl naiv, de mivel eddig nem éreztették a megkülönböztetést, számítottam valamennyi pénzre” – tette hozzá. László hiába fordult panaszával a megyei önkormányzat és a prefektúra vezetőihez, az illetékesek a Tăriceanu-kabinetet tették felelőssé a döntésért. Lokodi Edit Emőke, a megyei tanács elnöke ígéretet is tett, miszerint majd, amikor az általa vezetett intézmény költségvetés-kiegészítést eszközöl, nem felejti ki Gyulakutát. A Küküllő menti nagyközség az egyetlen Maros megyei település, melynek élén polgári párti elöljáró áll. A helyi 15 tagú tanácsban azonban az RMDSZ van többségben. A szövetség 8, az MPP 6, a PSD 1 képviselővel rendelkezik. Az önkormányzat összetételéből adódó megosztottság ellenére sem a tanácsban, sem a faluban nem tapasztalhatók különösebb politikai ellentétek, az önkormányzati képviselőket az iskolaépületek szépítése, a fél évszázados vízüzem korszerűsítése és a csatornarendszer felújítása foglalkoztatja inkább.
Mikefalva polgármestere, a Demokrata-Liberális Párt színeiben diadalmaskodó Székely László határozottan állítja, hogy községe azért maradt ki a támogatási programból, mert elöljárója nem valamelyik kormánypárt tagja. „Annak ellenére, hogy a lakosság 6o százaléka magyar nemzetiségű, a PNL–RMDSZ kormány döntése nem jelentett meglepetést számomra. Azonban azt nem hittem volna, hogy egyetlen fityinget sem adnak. Ez még a többségben lévő RMDSZ-es tanácsosokat is megbotránkoztatta, akik közül már többen is jelezték, hogy nem a PDL-s polgármestert, hanem a mikefalvi lakókat büntették” – nyilatkozta lapunknak Székely. A polgármester megjegyezte, hogy az elmúlt 16 év alatt ez az első alkalom, amikor a 4700 lakosú Mikefalva nem részesül a költségvetés-kiegészítésből, ezért a beütemezett kiadások lefaragását tervezi.
Lokodi Edit Emőke megyei önkormányzati elnök szerint az 1155-ös és az 1325-ös kormányhatározatokban szereplő 62,8 millió lej elosztásával a Tăriceanu-kabinet foglalkozott. Borbély László régiófejlesztési miniszter ennek az ellenkezőjét állítja. A tárcavezető lapunknak viszont azt nyilatkozta, hogy a prioritási listát a megyei vezetők állították össze, a kormány a megyei tanácsok felterjesztése alapján osztotta szét az állami költségvetési tartalékalapot.
A döntést, mely számos magyar és román ellenzéki polgármester nemtetszését váltotta ki, egyetlen felelős vezető sem vállalja fel. A megyei önkormányzat elnöke, Lokodi Edit Emőke szerint a kormánytól érkezett költségvetés-kiegészítés éppen csak a folyó munkálatok törlesztésére és a polgármesteri hivatalok fenntartására elegendő, és elosztását Bukarestben szabták meg.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.