Hirdetés

Rám szavaz, aki változást akar

Interjú Dósa Barnával, a Zöld Párt udvarhelyszéki szenátorjelöltjével

2008. november 12., 13:302008. november 12., 13:30

A Zöld Párt augusztusban még udvarhelyszéki képviselőként kívánta Önt indítani. Akkor még úgy fogalmaztak: a választási részvétellel nem a bejutás, hanem a zöld gondolat népszerűsítése a céljuk. Most mégis szenátorjelöltként indul a Gyergyói- és az Udvarhelyi medencét magában foglaló körzetben. Változtak a korábban megjelölt céljai?
– Azért indulok a választáson, mert tudom, hogy sokan vannak, akik fontosnak tartják a parlamenti képviselet megújítását, akárcsak mi, zöldek. Ha versenybe száll valaki, akkor nem a második helyet célozza meg. Verseny pedig csak akkor van, ha több hajó mérkőzik. Jelenleg egyetlen hajóra akarnak mindenkit kényszeríteni, mintha csak ez lehetne az egyetlen üdvözítő megoldás, miközben annak a hajónak a kapitánya a széljárástól függően akár naponta is változtatja a célokat. Természetesen fontos, hogy a környezettudatos életvitel fontosságára minél több embernek fel tudjam hívni a figyelmét – szenátorjelöltként erre több lehetőségem is van, mint képviselőként – ugyanakkor a parlamenti képviselet megújítására, egy friss, más szellemiségű politikai kultúra létrejöttére is lehetőséget kell biztosítani. Úgy gondolom, rám szavaznak mindazok, akik változást akarnak, akik közösségben gondolkodnak, és a versenytárs táborából az úgynevezett protest-szavazók is. Mi, zöldek, a választókért, ők együtt tovább – röviden így lehetne talán megfogalmazni az indulásom célját.

A román párt – román érdek kampányüzenetre volt már példa. Nem csökkenti az esélyeit, hogy a Zöld Párt színeiben indul?
– A fenntartható gazdasági fejlődés és a környezettudatos életforma nemzetiségtől függetlenül vállalható cél. Úgy gondolom, a magyarságomat és a közösségem érdekeit ezekért nem kell megtagadnom. Amúgy meg az udvarhelyszéki Székely Tanács alelnöke vagyok, mi voltunk azok, még 2006 decemberében, akik az első mozgóurnás belső népszavazást szerveztük Székelyföld autonómiájáról. A választók számára pedig a személy hitelessége a garancia, nem egy párt vagy bármilyen pártprogram. Az egyéni választókörzetes rendszer bevezetése előtt is így volt, vagy legalábbis így kellett volna ez legyen, hiszen a képviselő lelkiismerete szerint szavazhatott, nem vehette el ezért a mandátumát a pártja. A személyes felelősség, a választók és a parlamenti képviselő közötti közvetlen kapcsolat, az elszámoltathatóság csak erősödött az új választási rendszer bevezetésével.

Eljövendő törvényalkotóként mit tart kiemelkedően fontosnak?
– A román állam által fenntartott magyar egyetemet – ezt csak törvény, parlamenti döntés révén érhetjük el. Mint ahogy azt is, hogy a hulladékgazdálkodást a jövedelmezőségre alapozva gyökeresen átalakítsuk, és megfékezzük a környezetszennyezést. Csak törvény útján kötelezhetjük a gyártókat, üzletláncokat a papír, az üveg vagy a műanyag csomagolóanyagok visszaváltására, e nélkül pedig nincs újrahasznosítás sem.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
Hirdetés