Kis Románia Háromszéken

Kis Románia Háromszéken

Sepsiszentgyörgy – Kovászna megye központjában ünnepelte december elsejét Dan Voiculescu és a Konzervatív Párt. Románia valamennyi konzervatív párti vezetője Sepsiszentgyörgyön ünnepelte december elsejét. A pártelnök, Dan Voiculescu betartotta ígéretét, és 20 ezer lejjel támogatta a sepsiszentgyörgyi rendezvénysorozatot, hogy – amint mondta – az itt élő románok méltó módon ülhessék Románia nemzeti ünnepét.
2007. december 03., hétfő

Ismertették a Leader programot

Szatmár megye – Túrterebesen kezdte a Civitas Alapítvány és a Magyarországi Leader Központ közös „Leader-karavánját”, amelynek során az Európai Unió egyik legsikeresebb vidékfejlesztési támogatási programját népszerűsítik az észak–nyugati, illetve a központi fejlesztési régióban.
Ismertették a Leader programot
Ismertették a Leader programot
2007. december 03., hétfő

Ismertették a Leader programot

2007. december 03., hétfő

RMDSZ: kihátrálások ideje

Frunda György EP-mandátumáról, Verestóy Attila és Márton Árpád szövetségi tisztségéről mondott le. Az európai parlamenti választáson listavezető Frunda György helyett a harmadik helyezett Winkler Gyula informatikai minisztert küldi az Európai Parlamentbe az RMDSZ – jelentette be Kelemen Hunor ügyvezető elnök.
RMDSZ: kihátrálások ideje
RMDSZ: kihátrálások ideje
2007. december 03., hétfő

RMDSZ: kihátrálások ideje

2007. december 03., hétfő

Még várni kell az aluljáróra

Marosvásárhely – Tizenötmillió eurós befektetéssel készült el a Maros Mall. Még legalább két-három hónapot kell várniuk a marosvásárhelyieknek a központi aluljáró befejezésére és a parkolók kialakítására, noha a Maros Mall pénteki megnyitóján Dorin Florea polgármester a főtéri gödör végnapjaként emlegette az eseményt.
Még várni kell az aluljáróra
Még várni kell az aluljáróra
2007. december 03., hétfő

Még várni kell az aluljáróra

2007. december 03., hétfő

Kisajátítják a kisvasutat

Kovászna megye – A Kovászna Megyei Tanács elkezdte a kommandói kisvasút és a sikló kisajátítási eljárását, hogy több mint hatéves próbálkozás után végre megszerezze az idegenforgalmi jelentőséggel bíró létesítményt.
Kisajátítják a kisvasutat
Kisajátítják a kisvasutat
2007. december 03., hétfő

Kisajátítják a kisvasutat

2007. november 30., péntek

Harry Potter és 12 ajándék

Kolozsvár - A 12 Libri-ajándék elnevezésű rendezvénysorozat várja decemberben a kincses városban a gyerekeket a nemrég megnyílt első romániai Libri könyvesbolt és a Little People Szövetség jóvoltából. Tanulási nehézségekkel küzdő, fogyatékkal élő, valamint beteg gyerekeknek is örömet szerez a 12 Libri-ajándék: a könyvesboltlánc és a szövetség önkéntesei iskolákba, kórházakba látogatnak, és felolvasnak, illetve könyveket ajándékoznak a gyerekeknek.
Harry Potter és 12 ajándék
Harry Potter és 12 ajándék
2007. november 30., péntek

Harry Potter és 12 ajándék

2007. november 30., péntek

Bezárják az ingyenkonyhát

Szatmárnémeti - Jövő áprilistól nem működteti tovább a szociális konyhát a szatmárnémeti önkormányzat – döntötte el tegnapi ülésén a helyi tanács. A rászorulók a továbbiakban éttermi menüt kapnak, az önkormányzat ugyanis ezt a megoldást jóval olcsóbbnak ítélte, mint az ingyenkonyha működtetését. A testület tegnapi döntése értelmében a polgármesteri hivatal alkalmazottainak áprilisig találniuk kell egy céget, amely biztosítja a jogosultak napi...
Bezárják az ingyenkonyhát
Bezárják az ingyenkonyhát
2007. november 30., péntek

Bezárják az ingyenkonyhát

2007. november 30., péntek

Az RMDSZ-nek lesz polgármesterjelöltje

Temesvár - Halász Ferenc, az RMDSZ Temes megyei elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a jövő évi temesvári helyhatósági választásokon a szövetségnek is lesz polgármesterjelöltje. A szövetség azt követően döntött a jelöltetésről, hogy a múlt hétvégi európai parlamenti választásokon a vártnál jobb eredményeket értek el, ezért remélik, hogy a jövő évi helyhatósági választásokon ennél kétszer több szavazatot tudnak majd...
Az RMDSZ-nek lesz polgármesterjelöltje
Az RMDSZ-nek lesz polgármesterjelöltje
2007. november 30., péntek

Az RMDSZ-nek lesz polgármesterjelöltje

2007. november 30., péntek

Röviden

Szilágy megye - Interneten ellenőrzik a közigazgatás munkáját Zilahon a lakók az internet segítségével követhetik az önkormányzat közönségszolgálati irodájához leadott kérvényeikkel kapcsolatos fejleményeket. Radu Căpîlnasiu polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy mindazok, akik a polgármesteri hivatalhoz fordultak valamilyen probléma megoldása érdekében, az ügy aktuális állásáról az önkormányzat honlapján kaphatnak...
Röviden
Röviden
2007. november 30., péntek

Röviden

2007. november 30., péntek

Romák, cigányok fotói

A sepsiszentgyörgyi Henning János és a Svédországban élő Rosario Ali fotóiból összeállított, Cigányok Erdélyben, romák Nyugat-Európában című kiállítás zárja Sepsiszentgyörgyön a 2007-re meghirdetett Fotó Évét. A Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében csütörtökön megnyílt tárlat a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központjának születésnapi rendezvénye. A tárlatot eredetileg december 18-ára, a kisebbségek napjára...
Romák, cigányok fotói
Romák, cigányok fotói
2007. november 30., péntek

Romák, cigányok fotói

2007. november 30., péntek

Cáfolja a „bundavádat” a Keviép

Érmihályfalva - Cáfolja az érmihályfalvi ivóvíz- és csatornahálózat kiépítését végző Keviép Kft. ellen megfogalmazott vádakat Miklósi Ferenc cégigazgató. Amint arról beszámoltunk, a munkálatok kivitelezésére kiírt versenytárgyaláson részt vevő nagyváradi Gavella Com Kft. azzal vádolja az érmelléki város önkormányzatát, hogy a versenytárgyalást megelőzően már megegyezett a Keviép Kft. képviselőivel, így a liciten részt vevő másik hat cég...
Cáfolja a „bundavádat” a Keviép
Cáfolja a „bundavádat” a Keviép
2007. november 30., péntek

Cáfolja a „bundavádat” a Keviép

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2007. november 30., péntek

Sógor az RMDSZ reformját sürgeti

„A két fél közötti párbeszéd folytatását és az együttműködést szorgalmazom, bár egység nem lesz” – jelentette ki Sógor Csaba RMDSZ-es európai parlamenti képviselő csütörtöki, csíkszeredai sajtótájékoztatóján. A képviselő elmondta, sokak szerint mindkét fél bukásra volt ítélve, de ő vállalta, hogy mindkettőt bejuttatja. „Ha Tőkés Lászlót Orbán Viktor juttatta be az Európai Parlamentbe, akkor az RMDSZ-t én, mondogatják az...
Sógor az RMDSZ reformját sürgeti
Sógor az RMDSZ reformját sürgeti
2007. november 30., péntek

Sógor az RMDSZ reformját sürgeti

2007. november 30., péntek

Elszámolna Albert Álmos

Háromszék - Albert Álmos, az RMDSZ alsó-háromszéki területi elnöke elhárítja a Nemzeti Szabadelvű Kör (NSZK) platform lemondásra való felszólítását, de az európai parlamenti választás eredményeiért kész a számadásra a Háromszéki Területi Képviselők Tanácsa előtt. Mint arról már beszámoltunk, Dénes István, az NSZK háromszéki elnöke szerdán kijelentette, hogy Albert Álmosnak választania kell: vagy polgármesterként tevékenykedik tovább, vagy a...
Elszámolna Albert Álmos
Elszámolna Albert Álmos
2007. november 30., péntek

Elszámolna Albert Álmos

2007. november 30., péntek

Újra Rhédey-kert?

Nagyvárad - Magyar feliratot kér az EMI a metropolisövezetben Hivatalosan is nevezzék Rhédeykertnek a nagyváradi Nicolae Bălcescu parkot – kéri az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) helyi szervezete. A szervezet két hivatalos kéréssel fordult Petru Filip polgármesterhez, illetve Biró Rozália és Mihai Groza alpolgármesterhez. Emellett azt is kérik, hogy a metropolisövezetben kitett táblákra a román és angol nyelvű mellé kerüljön fel a magyar felirat is.
Újra Rhédey-kert?
Újra Rhédey-kert?
2007. november 30., péntek

Újra Rhédey-kert?

2007. november 30., péntek

Konferencia a magyar oktatásért

Bákóban tanácskoznak az oktatók a szórványproblémákról A magyar nyelv anyanyelvként való oktatása a román tannyelvű iskolákban a témája annak az országos tanácskozásnak, amelyet a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége szervez december 4–6-án az oktatási minisztérium kisebbségügyi igazgatóságával közösen a bákói Tanítók Házában.
Konferencia a magyar oktatásért
Konferencia a magyar oktatásért
2007. november 30., péntek

Konferencia a magyar oktatásért

2007. november 30., péntek

Lemond az MPE elnöke

Decembertől lemond tisztségéről Csuzi István, a Magyar Polgári Egyesület (MPE) Bihar megyei elnöke. Csuzi csütörtöki, nagyváradi sajtótájékoztatóján személyes okokkal indokolta döntését. Mint mondta, szakmai előmenetele olyan elvárások elé állítja, hogy jelenleg nem lenne képes ellátni az egyesület feladatait. Az MPE-elnök kijelentette, hogy a december 10-i közgyűlést követően nem kívánja elhagyni az egyesületet, és lehetőségei szerint továbbra is...
Lemond az MPE elnöke
Lemond az MPE elnöke
2007. november 30., péntek

Lemond az MPE elnöke

2007. november 30., péntek

Száz rendezvény Erdély-szerte

Sepsiszentgyörgy – Beszélgetés Hadnagy Miklóssal, a Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja igazgatójával. Egyéves a sepsiszentgyörgyi Magyar Köztársaság Kulturális Koordinációs Központja. Az intézmény a magyarországi és a Kárpát-medencei magyar kulturális párbeszéd felerősítéséért, a kulturális kapcsolatok élénkebbé tételéért kezdte meg munkáját Sepsiszentgyörgyön 2006. november 29-én.
Száz rendezvény Erdély-szerte
Száz rendezvény Erdély-szerte
2007. november 30., péntek

Száz rendezvény Erdély-szerte

2007. november 30., péntek

Síszezonrajt a Hargitán

Hargita megye - A hét végén a legtöbb pályán beüzemelik a felvonókat Legalább tíz sípálya között választhatnak mindazok, akik a hétvégén a Hargitán szeretnének sízni. Hargitafürdőn és a Madarasi Hargitán is több pálya alkalmas a lesiklásra, legtöbbjükön a felvonót is beüzemelték már. Igaz, ezek egyelőre csak hétvégenként működnek, mivel hét közben még igen kevesen keresik fel a Hargita megyei síparadicsomot.
Síszezonrajt a Hargitán
Síszezonrajt a Hargitán
2007. november 30., péntek

Síszezonrajt a Hargitán