2008. november 27., 06:502008. november 27., 06:50
A közméltóságok és köztisztviselők vagyongyarapodását ellenőrizni hivatott bukaresti hatóság kedden hozta nyilvánosságra, hogy hamis nyilatkozattétel és összeférhetetlenség alapos gyanújával feljelentést tett a szövetség felsőháromszéki képviselőjelöltje ellen a sepsiszentgyörgyi ügyészségen.
Az ügynökség közleménye szerint azután fordultak a nyomozóhatósághoz, miután számos hiányosságot és pontatlanságot fedeztek fel Olosz vagyonbevallásaiban. Mint ismeretes, a politikus októberben mondott le az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) elnöki tisztségéről, korábban pedig az Országos Urántársaságot is irányította. Tegnap különben az ANI vizsgálatot indított Moldován József, az urántársaság jelenlegi vezérigazgatója vagyongyarapodása ügyében is.
Olosz Gergely esetében az ANI a következő dokumentumokat vette górcső alá: a politikus által 2007 májusában, az energiaszabályozó hatóság élére történt kinevezésekor közzétett, valamint idén októberben tett vagyonnyilatkozatát, ezenkívül kikérték 2007-es adóbevallási nyilatkozatát, a gazdasági érdekeltségeit ismertető bevallását pedig összevetették a cégbíróságon róla fellelhető adatokkal. Olosz 2007. május 29-én vette át az ANRE irányítását, és idén október 21-én mondott le, miután a hazai médiában cikksorozatok láttak napvilágot a hatóságnál alkalmazott magas bérezésről. A háromszéki politikus ugyanakkor azáltal is a nyilvánosság homlokterébe került, hogy ezt megelőzően leszögezte: nem kíván lemondani ANRE-elnöki posztjáról, noha ez összeférhetetlen azzal, hogy október 8-án átvette a sepsiszentgyörgyi polgármesterré választott Antal Árpád képviselői mandátumát. Az ANI arra a következtetésre jutott, hogy Olosz nem sorolta fel valamennyi tisztségét és érdekeltségét, 2007-ben pedig két hétig egyszerre betöltötte az urántársaság és az ANRE vezető posztját. Az ügynökség arra is felhívja az ügyészség figyelmét: a politikus esetében jelenleg is összeférhetetlenség áll fenn, mivel parlamenti képviselőként a Biolact Mezőgazdasági Szövetkezet ügyvezetője is egyben.
Olosz Gergely úgy véli: a választások előtt néhány nappal politikai színezetű támadás áldozatává vált, amellyel szerinte az RMDSZ-t, a magyarság parlamenti képviseletét próbálják gyengíteni. „A sajtóból értesültem a kivizsgálásról, bár a törvény szerint először engem kellett volna hivatalosan értesítsen az ügynökség” – nyilatkozta a Krónikának Olosz. Hozzátette: az urántársaság és az ANRE élén tapasztalt kéthetes átfedés törvényes, ennyi idő telt el ugyanis kinevezése és lemondása között. Leszögezte: amikor közszereplést vállalt, valamennyi egyéb tisztségéről lemondott, a Biolact pedig nem kereskedelmi társaság, hanem szövetkezet, amelynek alapító tagja. Markó Béla RMDSZ-elnök a Krónika kérdésére Olosz-ügyben tegnap úgy nyilatkozott: nem ismeri a vizsgálat pontos részleteit, de reméli, hogy az ANI-feljelentés nem függ össze a választási kampánnyal. Tegnap az ANI vagyonvizsgálatot indított, és 500 lejre büntette Moldován Józsefet, az urántársaság jelenlegi vezérigazgatóját amiatt, hogy az RMDSZ-es tisztségviselő nem tette közzé a megszabott határidőre vagyon- és érdekeltségi nyilatkozatát. Moldován egy Suceava megyei választókerületben pályázik képviselői mandátumra a szövetség színeiben a parlamenti választásokon.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.