Hirdetés

Folytatná a munkát

Interjú Becsek Garda Dezső független képviselőjelölttel.

Jánossy Alíz

2008. november 26., 23:402008. november 26., 23:40

– Mi a véleménye arról, hogy az egyéni választókerületes leosztás során a Gyergyói-medencét három részre osztották?

– Ez olyan politikai döntés volt, amely bizonyítja, hogy az úgynevezett érdekvédelmi szövetség mennyire törődik a székelység sorsával. Hiszen a Gyergyói-medencében természetes történelmi közösség fejlődött ki, a város és a körülötte lévő községek mindig is egységet képeztek. Ez az intézkedés nem az egységet szolgálja, hanem bizonyos emberek parlamenti pozíciójának a megőrzését.

– Három mandátum idejére az RMDSZ színeiben volt képviselő a parlamentben, most azonban nem támogatja önt a szövetség. Miért?

– Az RMDSZ-ben mindig én voltam a fekete bárány, mert volt önálló véleményem, és kiálltam mellette. Az erdővisszaszolgáltatás és az autonómia ügye, amiért küzdöttem, az RMDSZ programjában benne volt, a szövetség azonban igazából sosem állt ki mellette. 2003-tól kezdődően mindent elkövettek, hogy megszabaduljanak tőlem, azonban akkor még hittem abban, hogy az ernyőszerevezet alatt mindenki megtalálhatja a helyét. Hittem abban is, hogy szükség van belső ellenzékre, az RMDSZ azonban bebizonyította, hogy erre nincs szüksége. Csak utasításokat végrehajtó emberekre van szükség. Ezeknek a kritériumoknak valóban nem felelek meg, és ezért indulok függetlenként. Eleinte úgy gondoltam, visszavonulok, azonban többen kérték, vállaljam a megmérettetést. Nem hiszem, hogy ezzel megosztanám a magyarságot és Gyergyó képviselő nélkül marad.

– Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke nyilvánosságra hozta, hogy ön nyilatkozatot írt alá, miszerint sem függetlenként, sem más párt színeiben nem jelölteti magát.

– A történtek megítéléséhez jó lenne tudni azt is, hogy mi történt azon a bizonyos küldöttgyűlésen, amelynek részleteit nem óhajtom egyelőre nyilvánosságra hozni a tisztességes kampány elve alapján. Tartanám magamat ehhez a vállaláshoz, ám a háttérben zajló ügyek, amelyekről dokumentumaim is vannak, más döntésre késztettek.

– Ha bejut a parlamentbe, mit vállal Gyergyó érdekében?

– Azt a munkát folytatom, amit eddig is végeztem. A tulajdon visszaszolgáltatásával kapcsolatos törvény ugyan megszületett, viszont politikusok egyéni érdekei miatt a tulajdonosok nem birtokolhatják erdeiket, illetve korlátozzák tulajdonjoguk gyakorlását. Ugyanakkor az autonómia kérdéskörével csak formálisan foglalkozott az RMDSZ, noha az Európai Unióba való csatlakozáskor történelmi lehetősége volt arra, hogy konkrét lépéseket tegyen.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
Hirdetés
Hirdetés