Bányai Ferenc lelkipásztor: nem tagadom, jelentettem.
Bányai Ferenc temesvári lelkipásztor és dr. Bartha Tibor volt kolozsvári, jelenleg Budapesten élő ortopéd főorvos, orgonaművész is írt jelentéseket az egykori román titkosszolgálatnak Tőkés Lászlóról, közölte pénteki sajtótájékoztatóján a KREK püspöke. A róla szóló jelentések íróinak azonosítása során derült ki, hogy Bányai Ferenc rettegi, désaknai, majd újszentesi lelkész 1983–1989...
Január végéig lezárul a Székelyföld autonómiájáról szóló népszavazás, jelentette be a hétvégén Marosvásárhelyen Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke.
Hargita megye: Évek óta hiába várnak a gáz bevezetésére több csíkszéki faluban, a településeken ugyan le van fektetve a gázhálózat, és a hivatalok elkészítettek minden szükséges tervet és engedélyt, de a 2000-ben koncessziós jogot nyerő Hargita Gáz vállalat – melyet induláskor több RMDSZ-es politikus is támogatott – máig nem indította be a rendszert.
Kolozsvár: A hétvégétől a kolozsváriak igénybe vehetik a város legnagyobb parkolóházát, amely az elköltöztetett Széchenyi téri piac helyén, a Mc Donald’s étterem mögött épült. Kolozsvár második parkolóházát az Ardeal Construct cég építette, ez a vállalat nyerte meg az önkormányzat által 2006-ban kiírt versenytárgyalást.
Biró Rozáliát, Nagyvárad alpolgármesterét választották az újraalakult Szövetségi Képviselők Tanácsa elnökévé.
Biró Rozáliát választotta elnökévé az elmúlt hétvégén a megújult felállásban összehívott RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Nagyvárad alpolgármestere az első körben 6, a másodikban 18 szavazattal kapott többet, mint ellenjelöltje, Korodi Attila környezetvédelmi miniszter. Utóbbi a második forduló után sok sikert kívánt a...
A szövetség megerősödését célzó intézkedéseket hoznának.
Albert Álmos továbbra is az alsó-háromszéki RMDSZ élén maradt az alsó-háromszéki Területi Képviselők Tanácsának csütörtöki ülésén lezajlott bizalmi szavazás eredményeként. A Márton Árpád lemondását követően megüresedett ügyvezető elnöki tisztségről egy későbbi időpontban döntenek. A lapzártánkkor még zajló képviselő-tanácsi ülésen felszólaló Antal Árpád szerint...
Az új vezetőségtől függ az önálló magyar karok és a kétnyelvű feliratok sorsa.
A Babes–Bolyai Tudományegyetemen decemberben véget érő választásokat követően sem várható előrelépés az önálló magyar karok ügyében – véli Magyari Tivadar. A BBTE rektorhelyettese a kétnyelvű feliratok kapcsán azonban már derűlátóbb, szerinte ez ügyben folytatni lehet a tárgyalásokat a felsőoktatási intézmény új vezetőségével.
Hargita megye: Ezen a hétvégén is kedvező körülmények között lehet sízni a Bogdán-tetőn.
A mostani immár a harmadik hétvége, amikor aránylag jó körülmények között lehet sízni a Hargita megyei Bogdán-tetőn. A harminc centiméteres hóréteg még Katalin-nap előtt lehetővé tette, hogy a télisportok kedvelői igénybe vegyék a pályát. „Nagyon kellett ez a hó meg a korai idénykezdés, mert a múlt szezonunk – néhány napot leszámítva – gyakorlatilag...
Kolozsvár: Eckstein Kovács Péter rossz ötletnek tartja, hogy az RMDSZ a néppárti frakcióhoz kíván csatlakozni az Európai Parlamentben. A Kolozs megyei RMDSZ-es szenátor kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta, a szövetség két európai parlamenti képviselője több eséllyel szerezhetne támogatást törvénykezdeményezéseihez az Európai Parlament (EP) liberális vagy akár szocialista frakciójában, mint a néppárti frakcióban (EPP), mivel ott kevés szövetségese...
Száz éve kapott városi jogot a Gyergyói-medence legjelentősebb települése.
Gyergyószentmiklós a 12-es országút és a Moldvát Erdéllyel összekötő 12C megyei út metszéspontjában, a Gyergyói-medence keleti szélén fekvő település. Az első írásos említés a településről az 1332-es pápai jegyzékben található, ám létrejötte jóval előbbre tehető.
Gyergyószentmiklós: Búcsúval folytatódtak csütörtökön a városnapok.
Ezerlejes bírságot szabott ki a gyergyószentmiklósi gazdasági rendőrség a Szentmiklós napi ünnepségek első napján a Portéka Egyesület és a művelődési ház meghívására érkezett kézművesekre. A bírság azokat a személyeket sújtotta, akiknek nem találták rendben a termelési tevékenységét és a kereskedést igazoló engedélyét, az áru nem volt feltüntetve a kísérő aktán,...
Nagyvárad
Megfulladt három fiatal
Három nagyváradi fiatal vesztette életét az egy hete tartó lappangó tömbháztűz miatt. A két tömbház között kigyulladt kátrány és fűrészpor-szigetelés már több napja parázslott, de szerdán úgy tűnt, végleg kioltották a tűzoltók, azonban újra fellobbant, és csütörtök virradóra a hetedik emeleten lakó két férfi és egy 29 éves nő szén-monoxid-mérgezést szenvedett. A holttestekre a lakás tulajdonosának...
Sepsiszentgyörgy: Új magyar érdekvédelmi szervezetet vagy pártot kellene bejegyeztetni a jövő évi parlamenti választásokra – javasolja a Magyar Polgári Szövetség sepsiszéki szervezete.
Csíkszereda: Második megbeszélését tartotta Csíkszeredában a Békehadtest (Peace Corps), az egyesült államokbeli önkéntesek szervezete, amelynek célja a segítségnyújtás, az amerikai kultúra megismertetése, valamint ismeretszerzés az országról, ahol tevékenységüket kifejtik.
Magyar ajkú csángó gyerekeknek ajándékoztak meséskönyveket a csíkszeredaiak. A Korodi Attila környezetvédelmi miniszter által kezdeményezett gyűjtési akcióba 22 csíkvidéki település kapcsolódott be. Az átnyújtott könyvek tartalmazzák a feladó üzenetét és pontos címét, hogy baráti kapcsolatok alakulhassanak ki a székelyföldi és moldvai magyar gyerekek között.
Elnököt választ szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsa.
A Krónika értesülése szerint Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere, és Korodi Attila környezetvédelmi miniszter mérkőzik meg szombaton a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) elnöki tisztségéért. A testület először ül össze az aradi kongresszuson elfogadott alapszabály szerinti új összetételében, és az elnök valamint a házbizottság megválasztása lesz az egyik legfontosabb feladata.