Hirdetés

Emlékstúdió négy keréken

Stúdiónak berendezett kisbusz járja Székelyudvarhely utcáit, és egy kényelmes fotelben egy kávé mellett bárki elmesélhet egy történetet arról, hogy milyen volt a valamikori Udvarhely, miért büszke ő arra, hogy itt lakik, vagy szerinte mitől a világ közepe ez a város.

2008. december 09., 18:162008. december 09., 18:16

A beszélgetés hang és képanyagát rögzítik, és Christopher Worman, az eseményt szervező Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány (SZKA) ügyvezető igazgatójának elképzelése szerint ötvenkét részből álló sorozattá alakítják, amelyet hetente mutatnának be az interneten, és a helyi rádiókban, tévében. „2006-ban, amikor az amerikai Békehadtest önkénteseként Székelyudvarhelyre érkeztem, mindenki azt mondta: ez egy kisváros, itt mindenki ismer mindenkit, ezért segítőkészebbek, figyelnek egymásra az emberek. Valóban létezik egy udvarhelyi közösségi tudat, az összefogást mi magunk is megtapasztaltuk az általunk szervezett esemény kapcsán, de úgy gondolom, hogy jó, ha ezt meg is tudjuk mutatni. És ha nem tudjuk, milyen volt, nem tudhatjuk azt sem, milyen lehet a város. Az emberek hisznek Udvarhelyben, és mi azt is rögzíteni akarjuk, hogy miért” – mondta Worman.

Önkénteseket toboroznak
A Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítványnak a helyi kezdeményezések támogatása, erősítése a célja, ezért a felajánlott támogatásokat közösségi döntéssel, például szavazással kiválasztott célra használják fel, és a megvalósításba is igyekeznek bevonni a helyi közösséget. 2007 májusában szervezték meg az első Két százalék fesztivált, amelynek eredményeként másfélszeresével nőtt az adó két százalékából a helyi civil szervezeteknek adományozott összeg. Akkor a város lakosságának 29 százaléka élt a közösség hasznára ezzel a lehetőséggel, ez az arány az idén már 42 százalék volt. Négy Városi Kalákát szerveztek eddig, százhúsz önkéntes négy székelyudvarhelyi játszótér felújítását végezte el az idén. A programot folytatni akarják, ezért helyi gyerekek karácsonyi rajzaiból készült képeslapokat készítettek, a bevételből további játszóterek felújítását tervezik.

Az Emlék Stúdió névre keresztelt kisbuszban ezért közösségerősítőnek szánt, párbeszédre, akár vitára is késztető kisfilmek készülnek, amelyeket Bálint Arthur és Fecső Zoltán, a Transikon Egyesület tagjai rögzítenek. “Egyelőre spontánul, az éppen aktuális helyszínen véletlenül becserkészett vállalkozó szellemű székelyudvarhelyiekkel készülnek az interjúk, de szándékunkban áll felkérés alapján is megszólaltatni véleményformáló embereket” – mondta Hegyi Hunor, az SZKA programmenedzsere. A kisbuszban beülve szabad a vásár, mindenki arról beszélhet, ami a szívének-lelkének a legkedvesebb, hiszen egyéni történetekre, véleményekre kíváncsi a kamera, mindössze néhány bevezető-bátorító kérdéssel készültek a szervezők. “Hétfő óta, mióta a várost járjuk elkészült már néhány tucat film. Ezeket igyekszünk minél hamarabb bemutatni, hogy bátorítsuk a nyilatkozókat, lássák, miről is van szó, mert több száz interjú kell ahhoz, hogy elérjük a célunkat” – mondta Bálint Arthur. 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
Hirdetés
Hirdetés