2008. december 10., 12:472008. december 10., 12:47
Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke megerősítette: az ügyészség a szervezet több dokumentumát is bekérette. „Vizsgálatok zajlanak, ennél többet azonban én sem tudok – magyarázta Takács – a dokumentumokat igénylő kérésből sem derül ki mi a vizsgálat oka.” A szervezet elnöke – aki egyben az RMDSZ kampányfőnöke volt a parlamenti választások idején – azt sérelmezte, hogy az ügyészség kérését épp a választások előtt kapták kézhez. Az 1998-ban alapított Communitas-t 2005-ig egyébként Markó Béla vezette. Az alapítvány kezelte az erdélyi magyar közösség számára elkülönített költségvetési támogatásokat.
Nagy Zsolt, a Progress Alapítvány vezetője – volt kommunikációs miniszter – nem tud a vizsgálatokról, állítása szerint már évek óta nem foglalkozik a szervezet napi ügyeivel. „Nem tudom mi köze lehet az ügyészségnek egy olyan szervezethez, amely kormánypénzeket nem kezel” - fejtette ki. „A Progresshez november közepén érkezett az ügyészség felszólítása, melyben a pénzügyi forrásokat megnevező és az összegek elköltési módozatát bizonyító dokumentumokat kérték” - nyilatkozta Szép Gyula, a magyar igazolványokat kibocsátó irodákat is működtető alapítvány alelnöke. Hozzátette: mivel rengeteg papírról van szó, arra kérte az ügyészeket, hogy maguk jöjjenek a Progress székhelyére, ne kelljen kamionnal szállítani azokat” - magyarázta.
Székely István politológus, a Jakabffy Elemér Alapítvány vezetője nyilatkozata szerint az igényelt dokumentumokat már továbbították a DNA-hoz. A szervezet könyvtárat működtet, ő adja ki ugyanakkor a Magyar Kisebbség című folyóiratot is. Székely egyébként a magyar igazolványokat kibocsátó tájékoztatóirodák hálózatának vezetője.
Az ügyészségi vizsgálat negyedik érintettje, az Iskola Alapítvány a magyar státustörvényben megszabott oktatási-nevelési és taneszköz támogatások folyósítását végzi.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.