Hogy melyik tanintézményben hány számítógépre lenne szükség, azt az iskolák határozzák meg, a lajstromot a tanfelügyelőség láttamozza, majd továbbítja a tanügyi tárcának. A számítógépeket az iskola nyilvántartásában tartják számon, jegyzőkönyv alapján adják át a kedvezményezetteknek. A program alkalmazási útmutatója azonban nem tér ki arra, hogy a tanintézmények kinek fogják kiosztani az első körben szétosztott számítógépeket, ki vállalja ezek javítását, ki felel épségükről, és mi történik akkor, ha a számítógépek néhány év után elavulnak, használhatatlanná válnak.
A kormány először laptopokat szánt a középiskolás diákoknak, végül azonban négyszáz euró értékben asztali számítógép, síkképernyő, egér és billentyűzet került a csomagba, amelynek része egy modem, a telepített Windows Vista és a 2007-es Office programok. A projekt értéke összesen 174 millió euró, és a versenytárgyalást az Altex, Siveco és a Romtelecom cégek alkotta konzorcium nyerte meg. A diákok otthoni használatra kapják a gépeket, és szerződést írnak alá az iskolával, hogy a tanulmányok befejezésekor visszaszolgáltatják azokat.
Hargita megyében hétezer, kilenc és tizedik osztályos diák jogosult a program szerint új számítógépre, egyelőre azonban csak 37 gépet kapott a megye. Ezeket november 27-én vett át Ferencz Csaba, a székelyudvarhelyi Eötvös József Mezőgazdasági Iskolaközpont igazgatója, országos döntés alapján ugyanis az első Hargita megyei szállítmány ide érkezett. „Ebben az intézményben 380 jogosult diákunk van, nem könnyű eldönteni, hogy ki kapjon először. A tanfelügyelőségtől sem kaptunk még szerződésmintát, ezért egyelőre dobozokban állnak a számítógépek” – magyarázta az intézményvezető. Ferencz véleménye szerint érdem szerinti sorrendben lesz a legjobb kiosztani az első szállítmánnyal kapott gépeket, de ezt is csak akkor, ha az intézmény megkapja az átadáshoz szükséges nyomtatványokat.
„A teljesítményadatok szerint minőségi gépeket kaptunk, és a diákok is visszahozzák majd 3-4 év múlva – nem hiszem, hogy ezzel gond lenne, de amilyen gyors a számítástechnológiában az elavulás, nem tudom, mire lesznek használhatók akkor még ezek a gépek” – mondta Ferencz Csaba. A megyei tanfelügyelőség informatikai szaktanfelügyelője, Miklós Csaba szerint sincs még elképzelés arról, hogy mi lesz majd négy év múlva az elöregedett gépekkel. „Egyelőre az átadás-átvételi szerződésmintát kell a napokban megkapnunk, hogy a több lépésben érkező számítógépeket ki tudják osztani az iskolák. Várhatóan február végéig érkezik meg a teljes mennyiség, de ez sem biztos” – nyilatkozta érdeklődésünkre a szaktanfelügyelő.
Kovászna megyében elsőnek a Baróti Szabó Dávid Iskolacsoport kapott ingyenszámítógépeket. A kormányprogram alapján kiutalt, egyenként 300 euró értékű gépeket egyelőre még a baróti iskolában raktározzák. Dimény János, az intézmény igazgatója lapunknak elmondta: eddig 36 gépet kaptak, ám az iskolában 152 kilencedik osztályos diák tanul. „Sürgősen ki kellene dolgozni egy kritériumrendszert, amely alapján kiválasztják, hogy ki kapja az ingyenszámítógépet” – mondta Dimény János is, aki szerint körültekintően kell eljárni, hogy az érintettek közül senki ne érezze, hogy csorbultak a jogai.
„A tanulmányi eredmények önmagukban nem lehetnek feltételei a számítógép odaítélésének, mert a jól tanuló diákoknak általában már van otthon számítógépük, sőt azt is lehet tudni, hogy a diákok több mint fele rendelkezik már komputerrel” – részletezte véleményét az erdővidéki iskolaigazgató. Az intézmény átvette a 36 gépet, azokat a rendszergazda vizsgálja, ellenőrzi, hogy mikor kiadják a gyerekeknek, mindegyik működőképes állapotban legyen. Az igazgató szerint a gyerekek legkorábban januárban vihetik haza a gépeket. Dimény János úgy véli, a kormányprogramnak nem minden pontját gondolták át körültekintően: a gyerekeknek négy év után vissza kell adniuk az ingyengépeket az iskolának, de arra azok már teljesen elhasználódnak, értéktelenné válnak.
Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő érdeklődésünkre elmondta: legkésőbb jövő év márciusáig minden 9–10. osztályos diák megkapja a számítógépet. A megyében több mint 3000 középiskolás jogosult erre a támogatásra. A főtanfelügyelő arra is felhívta a figyelmet, hogy a program szerint a diákoknak három hónapig ingyenes internethozzáférést is biztosítanak. Keresztély Irma szerint ezt lehetetlen kivitelezni, hiszen a 9–10. osztályos diákok egy része faluról ingázik, s ha hazaviszik a gépeket, nem valószínű, hogy az internethozzáférést is meg tudják oldani. A főtanfelügyelő úgy tudja: Kovászna megyében a középiskolás gyerekek többségének van számítógépe, és legtöbben internethozzáféréssel rendelkeznek. Keresztély Irma úgy véli, ezzel magyarázható az a tény is, hogy a matematika–informatika osztályok már nem népszerűek, mint néhány évvel ezelőtt, hiszen a számítógép-kezelést nem az iskolába tanulják meg a fiatalok. „A diákok ennek ellenére örülnének az ingyengépnek, mert azon nem kell közösködni a család többi tagjával” – tette hozzá.
Maros megye eddig mindössze 37 számítógépet kapott a program keretében. „Ígéretünk van arra, hogy az év végéig további 700 komputer érkezik a megyébe” – tájékoztatta a Krónikát Maria Şteţco tanfelügyelő, a megyei tanfelügyelőség programfelelőse. Az intézmény szóvivője, Adina Pui szerint Maros megyében 10 ezer tanuló jogosult arra, hogy számítógéphez jusson, és a szaktárca jóvá is hagyta, hogy ennyi gépet kapjon a megye. Az eddig érkezett 37 számítógépet a dicsőszentmártoni Constantin Brâncuşi Szakiskola kapta meg. Ezelőtt néhány nappal Illyés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes a helyi sajtónak úgy nyilatkozott, az új gépek még raktáron vannak, nem használják őket a tanulók. A helyi tanfelügyelőség munkatársai aggodalmuknak adtak hangot, miszerint nem lehet tudni: milyen állapotban jutnak majd vissza a komputerek az iskolákba, és egyáltalán nem lehet ellenőrizni azt, hogy a tanulók valóban tanulásra, hasznos információk szerzésére használják-e azokat.
„Szatmár megyében várhatóan több mint 2000 számítógépet osztanak szét az iskolások között. Úgy tudjuk, a készülékeket a szülőknek kell átvenniük, aláírva egy kötelezettségi szerződést, és gyerekeik tanulmányait követően vissza kell adniuk a kapott gépeket” – nyilatkozta a Krónikának Kónya László Szatmár megyei főtanfelügyelő-helyettes. Elmondása szerint a tanfelügyelőséget értesítették már arról, hogy a szatmáriak két részletben kapják meg a számítógépeket. „Az év utolsó két hónapjában már el kellett volna küldeniük 1100 készüléket, de a napokban kapott értesítés szerint ezek csak március közepén jutnak majd el a gyerekekhez. A gépekre három év garanciát vállalnak” – részletezte Kónya. – Úgy tudjuk, a gépeket leragasztják, és csak az arra szakosodott, megbízott cég javíthatja őket. Ha idegenek bontják fel a szigetelésüket, elvesztik a jótállást.
Elvileg, ha még működőképesek lesznek, három, illetve négy év használat után, akkor a következő generáció is örökli őket, de a gyors technikai fejlődés miatt valószínűleg már elavulnak akkorra, és nem sok hasznukat vehetik majd.” Egy nevét elhallgatni kívánó tanár szerint ez nem túl jó ötlet, hiszen a tanárok fizetésemelésére nem volt pénz, az ilyen haszontalan dolgokra viszont költenek. „Aki eddig gépet akart a gyerekének, az már megvette. Akinek nem volt pénze, támogatást kapott az államtól. Sok gyerek fölöslegesen kap majd készüléket, hiszen a legtöbbnek már van. A szakiskolások nagy része szerintem nem tanulásra, hanem játékokra és filmekre használja majd a gépeket” – fogalmazott a pedagógus. A diákok örülnek az ajándéknak, bár a legtöbbjük még eddig nem hallott erről a lehetőségről. „Jó lesz, ha adnak gépet, az segít a tanulásban is, hiszen egyre több olyan jellegű feladat van a tananyagban, ahol alkalmazhatnám. Szabadidőmben pedig szórakozni, kikapcsolódni használom majd” – meséli Fodor Gábor nagykárolyi tizedikes.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.