A román–magyar határon átívelő kerékpárutat tervez Nagyvárad és a magyarországi Berettyóújfalu között a két település önkormányzata. A mintegy 80 kilométeres útszakasz létrehozására az eurorégiós pénzalapokból remélnek támogatást.
Az észak-erdélyi autópályának még egyetlen kilométerét sem adták át a forgalomnak, de máris százmillió eurós nagyságrendben kell javítási munkálatokat végezni rajta.
Nagyvárad – Újabb két évig maradhat a nagyváradi barokk palota egy részében a Körösvidéki Múzeum, miután elvi megállapodás született az épület tulajdonosa, a nagyváradi római katolikus püspökség és a Bihar Megyei Tanács között.
Nyílt levélben tiltakoznak az erdővidéki civil szervezetek a Baróton felépítendő cementgyár ellen. A tiltakozók – huszonhárom természetvédelmi, művelődési, ifjúsági, sport- és humanitárius szervezet – a cementgyár környezetszennyező hatására hívták fel a baróti és a Kovászna megyei önkormányzatok, valamint a prefektúra vezetőinek a figyelmét.
Közel háromszáz család vehette át tegnap az Ószer negyedi szociális lakások kulcsát. Nagy részük régóta várt erre a pillanatra, sok év hányattatás után talált végre otthonra.
Korodi Attila környezetvédelmi miniszter jelenlétében adták át tegnap a szemétgödörben keletkező csurgalékvíz tisztítására alkalmas berendezést a biharpüspöki környezetbarát szeméttelepen.
Az állami gondozásból kikerült fiatalok életét próbálják könnyíteni Háromszéken egy PHARE-támogatással megvalósuló képzéssorozat révén. Kovászna megyében évente mintegy húsz 18 évet betöltött fiatal kerül ki a szociális rendszerből, közölte Vass Mária, a gyermekvédelmi igazgatóság vezetője.
Csibit felmentették a megvesztegetés vádja alól
Felmentette tegnap a Suceava megyei táblabíróság Csibi Istvánt a megvesztegetés és szervezett bűnbanda létrehozásának vádja alól, helybenhagyva a suceavai törvényszék idén februárban hozott ítéletét. Lucia Furtună, a maffia típusú leszámolásai és erőszakos bűncselekményei miatt korábban nem jogerősen börtönbüntetésre ítélt csíkszeredai vállalkozó védőügyvédje elmondta, a hétfőn kihirdetett,...
Remélhetően már tavasszal elkezdődhetnek a nagykárolyi Károlyi-kastély és az erdődi vár felújítási munkálatai, miután az illetékes hatóság elfogadta a két önkormányzat által közösen, a Regionális Operatív Program keretében benyújtott projektet.
Az épület megvásárlását tartja az egyik lehetséges megoldásnak a nagyváradi Ady Endre Múzeum ügyére a Nagyváradi Ady Társaság (NAT). Amennyiben erre sor kerülhetne, az ehhez szükséges mintegy kétszázezer eurót közadakozás révén lehetne előteremteni, amelynek megszervezésében a civil szervezet is részt venne, közölte a Krónikával Szűcs László, a NAT alelnöke.
Ismét konfliktus robbant ki a Maros Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség (AJOFM) szakszervezete és az intézmény igazgatója, Reghina Fărcaş között. Az alkalmazottak érdekvédelmi szervezete azt nehezményezi, hogy az AJOFM vezetője, visszaélve a törvény adta lehetőséggel, megpróbál megszabadulni a számára kényelmetlen személyektől.
Feladta magát a hatóságoknál Darius Ţânţaş, egy avasfelsőfalusi milliárdos, Vasile Ţânţaş fia, aki szeptember 7-én halálos balesetet okozott a megyeközponttól 18 kilométerre lévő Gombáspuszta településen.
Az önkormányzat által összeállított program szerint takarítják a tömbházak körüli övezeteket Marosvásárhelyen. A város köztisztaságáért körülbelül 300 fős munkacsoport felel.
Egységes nemzeti stratégia kidolgozását helyezte kilátásba tegnap Székelyudvarhelyen Sólyom László. Magyarország köztársasági elnöke erdélyi látogatása végén tapasztalatairól beszélt.
A Maros megyei táblabíróság tegnapi döntése értelmében mégis indulhat a parlamenti választásokon Kincses Előd független jelölt, akit az MPP és több civil szervezet is támogat.
Háromszék – Kizárhatják a pártból a Kovászna megyei Sepsikőröspatak négy Demokrata-Liberális Párti (PDL) tanácsosát, mert a legutóbbi tanácsülésen megszavazták a Magyar Polgári Párt (MPP) kezdeményezésére benyújtott határozattervezetet, miszerint a községben is szervezzék meg a Székelyföld területi autonómiájáról szóló népszavazást.
Nagyvárad – Etnikai feszültségkeltésre próbálják felhasználni a nagyváradi Ady Endre Emlékmúzeum körül kialakult helyzetet a választási kampány közeledtével – közölte tegnap Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács alelnöke.
Bánffyhunyad
Moroşan lett a polgármester
Mircea Moroşan, a Demokrata-Liberális Párt (PDL) jelöltje lett Bánffyhunyad polgármestere a vasárnap rendezett idoközi választásokon, amelyen a szavazásra jogosult polgárok 44,5 százaléka vett részt. A választási bizottság tájékoztatása szerint a politikus az urnák elé járult 3466 szavazópolgár voksainak 54,5 százalékát, 1890 szavazatot gyujtött be, miközben ellenfelei közül a szociáldemokrata Vasile Badiu 803,...