2009. április 28., 08:492009. április 28., 08:49
A bíróság minden indoklás nélkül utasította el a lakosok perbe való belépését – tájékoztatott közleményében Csíki Sándor nyárádszeredai tanácsos. Az MPP-s önkormányzati képviselő szerint a prefektus más módon is megpróbálta befolyásolni az ügy menetét: „arra akarta kötelezni a tanács tagjait”, hogy tanácsi határozattal vegyék ki a település leltárából azt a főtéri parkrészt, ahova az ortodox egyház templomot akart építeni, és amelyre a görög katolikusok is igényt tartanak.
A parkrész jelenleg közterületnek számít, és nem engedélyezett rajta az építkezés. A Maros megyei város választottjai a pénteki tanácsülésen egyhangúlag elutasították a prefektusi kezdeményezést, és nem szavazták meg a területre vonatkozó határozat módosítását.
Csíki szerint a prefektus hozzáállása „érthetetlen”, hiszen az ortodox egyház képviselői korábban azt nyilatkozták, beleegyeznek az önkormányzat által ajánlott telekcserébe, és lemondanak arról, hogy a főtéri parkban építsék fel templomukat.
Mint ismeretes, a görögkeletiek tervét a város lakosságának zöme hevesen ellenezte, és népszavazást kezdeményezett az ügyben, a perfektus azonban megtámadta a közigazgatási bíróságon az erre vonatkozó határozatot.
A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.