Hozzájárult a közbeszéd megváltoztatásához és a polgárcentrikus közigazgatás bevezetéséhez. Interjúnk első részében többek között az 1989-es hangulatról, a magyar–román viszonyról, a Szabadság-szobor visszaállításáért folytatott küzdelemről mesél.
Egy friss, a romániai tizenöt évesek körében végzett felmérés szerint a megkérdezettek hetven százaléka naponta többször is fogyaszt édesített italt, mégis a cukrozott üdítőkről általában csak akkor esik szó, amikor az orvos túlsúlyt állapít meg.
A brassói városháza arra kéri a lakosokat, hogy ne etessék többé a kóbor állatokat, mert az utcán hagyott étel vonzza a medvéket – számolt be a BZB helyi portál.
Kiköltözött az MCC a kolozsvári Belvedere Szállodából, és megszűnt a diákoknak ingyenes lakhatást biztosító kollégium is – erősítette meg a Krónikának Talpas Botond, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) erdélyi igazgatója.
Halálos medvetámadás történt Brassó megyében: egy 55 éves férfit sebesített meg halálosan a nagyvad. Eközben Marosvásárhelyen csendőrök siettek egy kerékpározó gyermekcsoport segítségére, miután a kiskorúak medvével találkoztak a Somostető erdős részén.
A kolozsvári metró új, európai uniós forrásokból származó finanszírozási szerződést kapott – jelentette be Emil Boc polgármester a városi tanács csütörtöki rendes ülésén. Közlése szerint a teljes metróhálózatnak 2032-ig el kell készülnie.
Nyolcszáz évvel ezelőtt, 1226. október 3-án halt meg Assisi Szent Ferenc, az évfordulót Erdélyben több helyszínen megünneplik a kolostorokban, templomokban.
Csempészetből származó, mintegy 5,2 millió lej értékű ékszereket értékesíthetett Románia-szerte egy 45 éves Brassó megyei férfi, aki a gyanú szerint egy futárszolgálat alkalmazottait is megvesztegette.
Előre, együtt – ezekkel a szavakkal osztotta meg szerdán búcsúvideóját Dominic Fritz, Temesvár polgármestere, aki a neki dedikált törvénynek köszönhetően szeptember utolsó napján elveszíti mandátumát.
Egy 24 éves fiatalember különös módját választotta annak, hogy megszabaduljon egy számára kellemetlenné vált helyzettől: azért hívta a 112-es segélyhívó számot, hogy a kiérkező rendőrök egy másik településre szállítsák. Végül súlyos bírságot kapott.
Szerda reggel több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet Hargita megyében, a legalacsonyabb értéket Csíkszeredában mérték, ahol reggel 6 és 7 óra között –3,7 Celsius-fok volt.
Különleges dokumentum- és történeti értékű leletre bukkantak a nagyszebeni Tanácstorony restaurálási munkálatai során: egy időkapszulára, amelyet a műemlékbe rejtettek, és amely olyan állapotban maradt fenn, hogy szakszerű beavatkozást igényel.
Cseke Attila fejlesztési és középítkezési miniszter sajtótanácsosa a Krónikának elmondta: országszerte 115 új bölcsőde készült már el, de a helyi önkormányzattok feladata és felelőssége a működési feltételek megteremtése.
Egyhangúlag elutasította a szelistyei helyi tanács a Mineral Proiect Invest (MPI) kérését, hogy a vállalat koncesszióba vehessen egy tízhektáros önkormányzati területet a tervezett magnéziumfeldolgozó üzem számára.
Románia első vasúti kerékpárútja a Mezőségen, Maros megyében jött létre egy több mint 100 éves, ma már használaton kívüli keskeny nyomtávú vasút nyomvonalán.
Két stratégiai projekten keresztül is támogatja a romániai gázinfrastruktúra korszerűsítését az EU, ráadásul az egyik erdélyi: a marosvásárhelyi Depomureș, míg a másik projekt a dél-romániai Dâmbovița megyei Bilciurești-ben található gáztároló bővítése.
Súlyos állapotban került kórházba egy idős kolozsvári férfi és 23 éves unokája, miután a férfi lánya – egyben a fiatal nő édesanyja – a gyanú szerint késsel támadt rájuk – közölte kedden a Kolozs megyei rendőrség.
Nem lehet tudni, mikor kezdődhet el a juhállomány bárányhimlő elleni kötelező oltása, és azt sem, mikor oldhatják fel az élő állatok kivitelét sújtó korlátozásokat. Falugazdászok szerint az ágazat egyik legnagyobb problémája a kiszámíthatatlanság.