
2009. március 23., 08:452009. március 23., 08:45
A marosvásárhelyi körzeti RMDSZ-elnököknek legkésőbb máig kell leadniuk azoknak a névsorát, akik szavazati joggal bírnak majd a szombaton tartandó közgyűlésen. A városi szervezet élére ugyanis a hét végén választanak új elnököt. Értesüléseink szerint a hat éve tisztségben lévő Dávid Csaba nem száll versenybe, és egyelőre az is kérdéses, hogy a tisztségre jelölt Gombos Csaba, Benedek István és Makkai Gergely közül az utóbbi kettő vállalja-e a megmérettetést.
A végső döntést a 139 küldött hozza meg, közülük 85-öt a körzetek jelöltek, a többi pedig úgymond hivatalból rendelkezik szavazati joggal. Ilyen például a sokak számára jóformán ismeretlen 15 tagú Magyar Ifjúsági Egyeztető Tanács, a városi és megyei önkormányzat, illetve a Területi Képviselők Tanácsa marosvásárhelyi lakhellyel rendelkező tagsága, valamint a parlamenti képviselők és szenátorok ötfős csoportja.
A körzetekben mind a tisztújító, mind a jelölőgyűléseket soha nem tapasztalt érdeklődés övezte. Miközben néhány évvel ezelőtt egy-egy körzeti elnöknek alig sikerült összegyűjtenie húsz-harminc, netán ötven, többnyire nyugdíjas személyt a találkozóra, most százával tódultak az emberek a gyűléstermek felé. A Krónika által megszólaltatott RMDSZ-vezetők mindegyike rendkívül örvendetesnek nevezte a szokatlanul magas részvételi arányt, hangsúlyozván, hogy „az emberek, különösképpen a fiatalok egyre nagyobb érdeklődést tanúsítanak a szövetség iránt”.
Felvetésünkre, hogy a hirtelen növekedés nem inkább a mesterséges felduzzasztás eredménye-e, Brassai Zsombor, a megyei szervezet ügyvezető alelnöke azt válaszolta, hogy „nehéz tetten érni, hogy ki, milyen tábort szervezett magának”. Neve elhallgatását kérve egy frissen kiállított tagsági könyvvel rendelkező roma nemzetiségű személy lapunknak elmesélte, hogy „az illető személy, akire szavazni kellett, egy emberével minden cigányhoz házhoz küldte az RMDSZ-könyvecskét és a beígért figyelmességet”.
„Nem öltem, nem loptam, még csak nem is koldultam. Elmentem szavazni” – fejtette ki a középkorú férfi. Kérdésünkre, hogy eddig hallott-e egyáltalán arról, akire most voksolt, elmondta: rég ismeri, az illető és csapata a tavalyi választások előtt is kint járt a cigánynegyedben. Az idei belső választások alkalmával a besei, hegyaljai és Csillag-közi roma családok „teljesítettek” a legjobban. Remeteszegen például annyi roma jelent meg a katolikus kápolnánál, hogy helyhiány miatt a szervezőknek el kellett rendelniük a gyűlés helyszínének és időpontjának a megváltoztatását.
Az ülések nagy részét levezető Brassai Zsombor elismerte, hogy nagyon sok olyan személy és csoportosulás jelent meg a találkozókon, akiknek addig nem sok közük volt az RMDSZ-hez. A régebbi tagok között viszont olyan házaspár is akadt, ahol a férj az egyik körzetben elnökösködik, a feleség egy másikban választmányi tag, holott mindketten egy harmadik körzetben laknak.
„Valóban sor került két-három olyan gyűlésre, ahol nem sikerült kiszűrni az illetékteleneket. Voltak olyanok, akik tagsági könyv nélkül szerettek volna bejutni a terembe, olyanok is, akiknek nem az adott körzetben volt a lakhelyük, de olyan házaspárral is találkoztam, akik a gyűlés elején megkérdezték, mikor lesz a szavazás, mert őket csak azért hívták oda, a többire nincs idejük és nem is érdekli őket. Volt eset, nem is egy, amikor nekem kellett hazaküldenem a szabálytalanul szavazni akarókat. Ennek ellenére úgy vélem, a korteskedés választások idején természetes dolog” – fejtette ki Brassai.
Gál Éva, a városi szervezet ügyvezetője és a kövesdombi körzet újraválasztott elnöke előrelépésként értékelte az idei gyűlések hangulatát a tavaly nyáron tartott találkozókhoz képest, amikor a beszervezett fiatalok több körzetben is cinikus és sértő bekiáltásokkal, a Felsővárosban pedig a vezetők meglökdösésével próbáltak érvényt szerezni akaratuknak. „Most civilizáltan zajlott minden.
A cigányok is tagsági könyvvel érkeztek, a fiataloknak is gondjuk volt arra, hogy a gyűlés előtt beiratkozzanak a szervezetbe” – értékelte Gál Éva. Az RMDSZ megyei szervezete mégis számos óvást iktatott, amiből hatnak helyet is adott, elrendelve a gyűlések megismétlését. A 13 marosvásárhelyi RMDSZ-körzetből ötnek az élére új vezető került.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.