Murvai Miklóstól, az MPP Arad megyei szervezetének elnökétõl megtudtuk, április 23-án Haász Tibor, Tõzmiske RMDSZ-es polgármestere – aki újrázni kíván – az irodájába hívatta az MPP helyi jelöltjeit, Zalai Róbertet, Szilágyi Zsoltot és Bukva Bélát, és megfenyegette õket, hogy tönkreteszi vállalkozásukat, és „soron kívüli pénzügyõrségi ellenõrzést rendel el az érintettek cégeinél”, amennyiben az ellenzék színeiben indulnak a júniusi választásokon. A polgármester továbbá azt tanácsolta a három tanácsosjelöltnek, hogy keressék fel Király András parlamenti képviselõt, az RMDSZ megyei elnökét „egy kis beszélgetésre”.
„Felhívtuk Király Andrást, hogy tárgyaljunk az esetrõl – fogalmaz Murvai Miklós megyei MPP-elnök lapunkhoz eljuttatott közleményében. – Eleinte tagadta, hogy tudomása lenne az ügyrõl, de elszólta magát, mondván, hogy 17 óráig várta a jelöltjeink jelentkezését. A beszélgetés során azt javasolta, hogy gyõzzük meg a szervezet szimpatizánsait, hogy szavazzanak Haász Tiborra, mert akkor nem lesz semmi gubanc. Természetesen ezt visszautasítottuk. A képviselõ többek közt megkérdezte tõlünk, hogy egyáltalán miért kellett Arad megyében MPP-t alapítani.”
Az üggyel kapcsolatban Haász Tibor tõzmiskei polgármester a Nyugati Jelennek úgy nyilatkozott, valóban beszélgetésre hívta az MPP helyi szervezetének három tanácsosjelöltjét. „Behívtam õket, hogy elbeszélgessünk, de nem fenyegettem meg senkit. Csak annyit mondtam, ha netalán véletlenül valamilyen hatósági ellenõrzés lesz valamelyiküknél, akkor azt utólag ne varrják az én nyakamba, hogy én küldtem rájuk az ellenõröket. Nekem senkivel semmi bajom” – fogalmazott a polgármester.
Amint arról beszámoltunk, az MPP tõzmiskei tanácsosi jelöltlistáján szereplõ Szabó Beáta kedden kérte nevének törlését a jegyzékbõl. „Az RMDSZ részérõl kerestek meg, és jelezték, hogy vonjam vissza a jelölésemet, egyúttal pedig a pártból is lépjek ki, különben viselnem kell a következményeket nekem és férjemnek is” – közölte a Krónika érdeklõdésére a jelölt. Hozzátette, nem akarja kockáztatni férje, Szabó Attila állását – aki a községhez tartozó Simonyifalván iskolaigazgató –, ezért visszalép, ellenben párttagságáról nem mond le. „Azért hoztuk létre az MPP-t, hogy magyar szervezetben maradjanak, és ne vesszenek el a magyar szavazatok” – részletezte Szabó Beáta, hozzáfûzve, a Tõzmiskéhez tartozó Vadászon az emberek jelentõs része elégedetlen a helyi RMDSZ munkájával, többen jelezték, román pártokra szavaznak. Lapunk megtudta: az oktatási minisztérium nemzeti kisebbségek oktatásáért felelõs vezérigazgatója, Matekovits Mihály kereste meg a Szabó családot. Az aradi politikus a Krónikának elmondta: régi barátság fûzi a családhoz, a velük folytatott beszélgetésrõl azonban nem kívánt nyilatkozni.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.