
Fotó: Deák Szidónia
Kézzelfoghatóvá vált az Erdélyi-szigethegység és a Pádis-fennsík turisztikai fejlesztésére és kiaknázásra vonatkozó megyeközi együttműködés. Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök szerint hamarosan elkezdődhet a 10 kilométeres bekötőút felújítása.
2022. február 07., 19:052022. február 07., 19:05
2022. február 07., 19:102022. február 07., 19:10
Elkészült a Pádis-fennsíkra vezető út felújításának megvalósíthatósági tanulmánya – jelentette be Ilie Bolojan Bihar megyei tanácselnök. Az elöljáró – aki sokkal jobban kiaknázná az Erdélyi-szigethegység Bihar megyébe eső részének turisztikai potenciálját – elmondta: elkészült a dokumentáció arra a bekötőútra, mely mind Bihar, mind Kolozs megye irányából elérhetővé teszi a turisták számára a Pádis-fennsíkot. A Profit News Tv-nek adott interjúban Bolojan elmondta, hogy
„Befejeztük a megvalósíthatósági tanulmányt a Pádis-fennsíkot Bihar, illetve Kolozs megye felől érkező úttal összekötő bekötőútra” – fogalmazott Bolojan. A bihari tanácselnök szerint a 10 kilométeres út felújítására vonatkozó projekt még idén rajtol: meghirdetik a tervezésre és megvalósításra vonatkozó közbeszerzési eljárásokat, így jövőre elkezdődhet a tulajdonképpeni munkálat. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusa emlékeztetett, hogy
Fotó: Facebook/Ilie Bolojan
Kolozs, Bihar és Fehér megye önkormányzata – mint arról beszámoltunk – tavaly nyáron lépett együttműködésre a Pádis-fennsíknak és környékének a közös fejlesztése, védelme érdekében. A cél közös entitásként meghatározni és népszerűsíteni a számos természeti értékéről híres karsztvidéket, melynek a Kőország fantázianevet adták.

A Pádis-fennsík és környékének a közös fejlesztését és védelmét szolgálja az az együttműködés, melyet a közeljövőben ír alá Kolozs, Bihar és Fehér megye vezetése. Ennek célja közös entitásként meghatározni és népszerűsíteni a számos természeti értékéről h&i
Az együttműködés konkrét célja az Erdélyi-szigethegység infrastruktúrájának, illetve turizmusának fejlesztése, a sarkalatos pontja pedig a Pádis-fennsíkra vezető utak korszerűsítése, valamint a látványos hegység turisztikai potenciáljának kiaknázása, népszerűsítése. A „Kőország. Románia karsztparadicsoma” (Țara de Piatră. Paradisul carstic al României) mottóval futó turisztikai projekt
Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke akkor a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy az együttműködés keretében Kolozs megye vállalja, hogy folytatja a Pádisra vezető út korszerűsítését. Emlékeztetett, hogy ennek egy szakaszát már korábban sikerült felújítani, de maradt egy mintegy 10 kilométeres szakasz, mely épp a megyehatáron húzódott, és nem volt tisztázott a jogi helyzete. „Mindhárom megye tanácselnöke vállalja, hogy befejezi az infrastruktúra kiépítését, hogy ne legyen a jelenlegi összevisszaság” – foglalta össze az együttműködés célját Vákár István.
Megújulhat a Havasnagyfaluba vezető út
Befejeződhet a Havasnagyfaluba (Mărișel) vezető hegyvidéki út felújítása, a Kolozs megyei önkormányzat vezetősége kibocsátotta az erre vonatkozó rendeletet. A Gyalu– Hidegszamos–Havasnagyfalu megyei út felújítása európai uniós projekt keretében valósul meg, ennek a befejezését rendelte el most a megyei vezetés, mely át is adta a helyszínt az építtetőnek. Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök a Napoca FM kolozsvári rádiónak úgy nyilatkozott, hogy mielőbb szeretnék befejezni a munkálatokat, hiszen stratégiai és turisztikai szempontból is rendkívülien fontos útszakaszról van szó. Hangsúlyozta, hogy minőségi munkát szeretnének, ezért a kivitelezőnek legalább ötéves garanciát kell vállalnia a munkáért. Ez ugyanis már a második próbálkozás az útszakasz felújítására, a korábbi kivitelezővel, a KIAT Group Construct Kft.-vel felbontotta a szerződést a megyei vezetés, mivel az nem tartotta be a szerződésbe foglalt kitételeket. Az új kivitelezőnek legtöbb 18 hónap áll a rendelkezésére, amiből kettőt a projekt aktualizálására fordíthat. A munkálat összértéke áfa nélkül 73 850 841 lej.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!