
Fotó: Kovács Csaba
2009. január 30., 07:002009. január 30., 07:00
– Decemberben a Zöld Párt helyi szervezete az országos vezetés jóváhagyásával kizárta önt a pártból, arra hivatkozva, hogy nem vesz részt aktívan a zöld projektek megvalósításában. Jogosak a vádak?
– A kizárásomat sem jogszerűnek, sem etikusnak nem tartom. Az indokai sem állják meg a helyüket: alpolgármesterként igenis a választási programunk gyakorlatba ültetésén dolgoztam. Más kérdés, hogy még nincsenek kézzelfogható eredmények, de például a közösségi rendőrséget – erre vonatkozik egyik javaslatunk – nem is lehet néhány hónap alatt létrehozni.
– A párttagság megszűnésével elveszítheti mandátumát és ezzel az alpolgármesteri tisztséget is. Hol tart most az ügye?
– A párt országos vezetésétől kértem, hogy vizsgálják felül a döntést, hiszen úgy zártak ki, hogy meg sem hívtak az ülésre, nem védekezhettem a felhozott vádak ellen. A mandátumom pedig majd csak akkor szűnik meg, ha az önkormányzat a következő rendes ülésén tudomásul veszi a párt döntését, és szavaz róla.
– A kérése halasztó hatályú, az önkormányzatnak meg kellene várnia a bukaresti választ, mert esetleg érvénytelen lehet a kizárása?
– A kizárásomról nélkülem döntöttek, ami ellentmond az alapszabálynak, ezért én továbbra is a Zöld Párt tagjának tekintem magam. Az önkormányzat döntéseinek törvényességét pedig a jegyző véleményezi, az ülések napirendi pontjait a polgármester terjeszti elő. Ők dönthetnek tehát arról, hogy jogszerű-e elfogadni a kizárásomat a felülvizsgálati kérelemre érkező válasz előtt.
– Úgy gondolja, hogy a jegyző vagy a polgármester értelmezheti egy párt helyi szervezetének döntését, amelyet amúgy az országos vezetés is elfogadott már?
– Nem, én azt mondom, hogy a kizárásról szóló döntést esetleg még felülírhatja egy, a kérésemnek helyt adó válasz. Amúgy a hét végén lesz az udvarhelyi önkormányzat januári rendes ülése, ott tisztázódhat ezeknek a kérdéseknek legalább egy része.
– A helyhatósági választáson a béke és a nyugalom jelszavával értek el sikert, mert a város megcsömörlött az RMDSZ és az MPP évek óta folyó gerillaháborújától. A friss, fiatalos lendület és a civódásokon, kölcsönös átkokon felülemelkedő szándék, ami a zöldeket jellemezte fél, év alatt odalett?
– Igen, a műtét sikerült, de sajnos, a beteg belehalt. Sikerült kikényszerítenünk a két nagy pártból a kompromisszumot, egyensúlyi helyzet alakult ki a tanácsban és egyeztetési kényszerben van mind az MPP, mind az RMDSZ. A szomorú az, hogy ennek nagy lett az ára: szétesett az udvarhelyi zöld csapat. De ezért nem csak én vagyok a hibás.
– A párt nyilatkozata szerint a bizalmat az alpolgármesterré választás elfogadásával játszotta el. Szókimondóbb vélemények szerint árulásról, az RMDSZ-el való lepaktálásról volt szó. Miért vállalta ezek után a tisztséget?
– A megválasztásom az RMDSZ hatalomtechnikai manőverének az eredménye, amelynek magam is csak áldozata voltam. A Zöld Párt és a személyes kudarcom is az, hogy a társaim nem értették meg: azzal, hogy indultunk a választáson, a cselekvést és nem a megfutamodást választottuk. Nem kértem magamnak a tisztséget, nem kötöttem érte paktumokat, de ha már adott volt, akkor élni kívántam a végrehajtó hatalomból adódó cselekvés lehetőségével. Ehhez tartom magam most is: nem futamodom meg, önként nem mondok le, és ha ez nem tetszik valakiknek, akkor vállalják, hogy ki kell engem dobni.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.