2010. június 01., 09:372010. június 01., 09:37
Az önkormányzat és a magyarországi cég nem első alkalommal kerül konfliktusba: két évvel ezelőtt a polgármesteri hivatal beperelte az OMS-Hungáriát amiatt, hogy nem volt megelégedve a vízhálózat-felújítási munkálatok elvégzése utáni útjavításokkal, melyeket a 2007-ben kötött szerződés szerint a magyarországi cég kellett hogy elvégezzen.
Radu Căpîlnaşiu közölte: amennyiben a vállalat 10 napon belül nem fejezi be a megyeszékhely főbb utcáinak javítását, az önkormányzat kérni fogja a szerződés felbontását. „A város lakói nincsenek megelégedve az OMS-Hungária végezte munkálatokkal: a csatorna- és vízhálózat felújítását követően a legforgalmasabb utcáink többsége járhatatlanná vált. Az előző évben még ütemterv szerint dolgoztak, idén azonban csak halasztgatták a munkát” – mondta a polgármester.
A csatornázással, vízhálózat-építéssel és szennyvíztisztítással foglalkozó OMS-Hungaria Kft. egyik fő profilja a községi és városi csatornaműrendszerek létrehozása. Megalakulása óta több mint ezer kilométer csatornahálózat megépítése fűződik a nevéhez. Romániai leányvállalata révén már több ilyen jellegű munkálatra kiírt pályázatot is elnyert. A zilahi munkálatok összértéke meghaladja a 20 millió eurót.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.