
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nagy eséllyel zárva tartanak majd az iskolák januárban, mert a pedagógusok sztrájkkal készülnek tiltakozni amiatt, hogy jövőre nem a törvénynek megfelelően nő a fizetésük – derül ki két szakszervezeti szövetség vezetőjének nyilatkozataiból.
2021. december 17., 19:342021. december 17., 19:34
A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetségének (FSLI) elnöke, Simion Hăncescu az Agerpresnek elmondta,
Hasonlóan nyilatkozott Marian Nistor, a Spiru Haret szakszervezeti szövetség vezetője is. „A jelenlegi körülmények között az iskolák zárva tartása reális lehetőség” – jelentette ki. Emlékeztetett arra, hogy hétfőn a szakszervezetek sztrájkőrséget tartanak a kormánypalotánál.
Marian Nistor elmondta,
A FSLI elnöke, Simion Hăncescu szerint a kormány bebizonyította, hogy az oktatás nem tartozik a prioritásai közé. Hangsúlyozta, hogy egy fiatal tanár nem tud havi 2200 lejből megélni.
A szakszervezeti vezető elmondta, mindössze annyit kérnek, hogy az egységes bértörvényben előírt összegeket kapják meg jövőre. Emlékeztetett arra, hogy a jogszabály szerint már tavaly szeptemberben emelni kellett volna a tanügyi dolgozók fizetését, ám ezt az akkori kormány elhalasztotta. Idén szintén nem kaptak béremelést, a pénzügyminisztérium pedig jövőre be akarta fagyasztani a közalkalmazotti fizetéseket.
„Végül került annyi pénz, ami jövőre egy 4 százalékos emelésre elég. (...) Nekünk törvény szerint 16 százalékos emelés járna, de csak 4 százalékosat ígérnek. Ez átlagban nettó 70 lejes emelést jelent tanáronként, ami csúfság, és lázadoznak miatta az emberek” – részletezte Hăncescu.
Az oktatási minisztérium lehetőséget biztosít az iskoláknak arra, hogy az ünnepekhez igazítsák a tevékenységüket december 23-án, a téli szünidő előtti utolsó napon – jelentette be pénteken Sorin Cîmpeanu. A tanügyminiszter elmondta, a pedagógusokkal konzultálva az iskolaigazgatók eldönthetik, hogy aznap tanórákat tartsanak vagy „nonformális és informális oktatást” szervezzenek. Sorin Cîmpeanu az utóbbi tevékenység példájaként említette, hogy a gyerekek az egész család bevonásával elkészíthető házi feladatot kapjanak, amit a szünidő után bemutatnak a társaiknak. A tárcavezető tájékoztatása szerint a minisztérium a döntéssel a gyerekeknek és a szülőknek arra az igényére válaszol, hogy december 23-át az karácsonyi ünnepekre való készülődésnek szentelhessék.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!