Hirdetés

Wellness, játék, tanulás: „nyaralás” a tornyai ebhotelben

Tóth Attila a belga juhászkutyájával egy tavaly nyári kutyabemutatón •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Tóth Attila a belga juhászkutyájával egy tavaly nyári kutyabemutatón

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A nyári szünidő és a pihenőszabadságok megkezdésével szinte állandó a teltház a tornyai kutyapanzióban. Az Aradtól alig több mint 15 kilométerre fekvő, magyar határ menti faluban működő Kalypsoland tulajdonképpen egy bentlakásos kutyakiképző iskola, de ilyenkor, a vakáció idején szinte csak ebhotelként működik. A „fogadóst” nemcsak az intézmény bemutatására kértük, hanem arra is, hogy tanácsot adjon azoknak, akik mégis magukkal vinnék a nyaralásra négylábú kedvenceiket, hogy milyen úti célokat válasszanak és hogyan szervezzék meg az utazást.

Pataky Lehel Zsolt

2024. július 28., 19:342024. július 28., 19:34

2024. július 29., 11:162024. július 29., 11:16

Épp a délelőtti foglalkozások befejezése után érkeztem a tornyai kutyapanzióba, ahol hangos csaholással fogadtak a „szállóvendégek”. Tóth Attila a bátyjával közösen vezet mezőgazdasági vállalkozást, ennek a telephelyén található a Kalypsoland kutyakiképző iskola és panzió, ahol árnyékolt medence, játszótér és óriási kifutó biztosítja azt, hogy a négylábúak mindennap kellőképpen lefáradjanak. Minden kennel foglalt, különböző fajtájú, méretű és vérmérsékletű kutya lakik bennük.

A nyári szünidő és a pihenőszabadságok ideje alatt ugyanis ki lehet tenni a „teltház” táblát a tornyai ebhotelre – tudtam meg a tulajdonostól.

Hirdetés

„Július 15-től szeptember 15-ig százszázalékosan foglalt a panzió, de nem csak nálunk, így van ez mindenhol. Olyanok is elhozzák a kutyájukat, akik egy évben csak egyszer keresnek fel bennünket: nyáron egy hétre vagy kettőre elutazik a családdal, és kutya nélkül akar menni, vagy olyan messzire utazik, hogy nem viheti magával, és akkor itt hagyja nálunk” – magyarázta Tóth Attila.

Különböző fajtájú, méretű és vérmérsékletű kutyák a „szállóvendégek” •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Különböző fajtájú, méretű és vérmérsékletű kutyák a „szállóvendégek”

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A tornyai kutyapanzió nem csupán állatmegőrző: odafigyelnek a vendégek igényeire, rendszeresen foglalkoznak velük, szórakoztató programokat is szerveznek nekik. „Megsétáltatjuk őket háromszor egy nap, de azon kívül szoktak fürödni, játszani, megfésüljük őket. Mindennap van valami program, főként reggel, mert nyáron nagy a meleg. Van medencénk, amiben pancsolhatnak, de kutyától is függ, hogy beleugrik-e egyből, vagy kéreti magát. Számukra van egy kisebb medence, amiben a vízhez szoktatjuk őket. Azt szeretnénk elérni, hogy másodszor, amikor elhozzák az állatot, ne a gazda beszélje rá, hogy jó lesz majd itt neki, hanem csóválja a farkát, és akkor a gazda látja, hogy a kutya jól érzi itt magát, és szívesen fogja hozni” – sorolta a vendéglátó.

Merthogy visszatérő vendégek is vannak a Kalypsolandben, ami eredetileg bentlakásos kutyakiképző iskola, amelyben a gazdik egy-egy hétre otthagyhatják kedvenceiket, hogy tanítsák, megneveljék őket.

Ilyenkor, nyáron azonban nem tudnak a képzésre is időt fordítani, annyi a szabadságok miatt elszállásolt kutya. Persze, ha a gazda kéri, Tóth Attila vállalja, hogy az adott négylábúval külön foglalkozik, leszoktatja egy-egy nem kívánatos viselkedésmódról.

•  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

„A nyári időszakban a képzést felfüggesztjük – amúgy öt hét egy alapképzés –, olyankor nem vállalunk ilyesmit, de lehet kérni napi foglalkozást. A gazda elmondja, hogy problémája van más kutyákkal, vagy nem hallgat rá, esetleg nem akar beszállni az autóba vagy nem akar kiszállni az autóból, s akkor tíz napon át mindennap tréningezek vele extra szolgáltatásként” – magyarázta.

Nyáron hűtik, télen fűtik a beltéri kenneleket •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Nyáron hűtik, télen fűtik a beltéri kenneleket

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A vendégkör 90 százalékát már névről ismerik: gazdát és kutyát egyaránt, tudják, kinek, mik az igényei. A legtöbben Aradról és környékéről érkeznek, de vannak temesváriak, sőt belső-erdélyiek is, akik igénybe veszik a kutyapanzió szolgáltatásait. „Olyanok, akik Ausztriába vagy Olaszországba utaznak, és útba ejtenek minket, itt hagyják a kutyát, majd hazafelé menet felveszik. Vagy vendégmunkások, akik külföldről jönnek haza, és nálunk hagyják az ebet, amíg otthon vannak. Nem azért, mert szabadulni akarnak tőle, hanem mert lehet, hogy ott nincsenek olyan körülmények, ahová vihetnék, vagy sok rokont kell meglátogatni, és nem hordozhatják magukkal. Tudják, hogy nálunk biztonságban van a kutya, megsétáltatjuk, megetetjük, játszunk vele, gondoskodunk róla. Küldünk képeket, videókat, folyamatosan »bombázzuk« információkkal őket, nem is hagyjuk kérdezősködni, de nem azért, hogy bizonyítsuk, mennyire jól dolgozunk, hanem ha a gazda látja, hogy a kutya jól érzi magát, akkor ő is ki tud kapcsolódni a szabadság alatt” – avatott be Tóth Attila.

Tóth Attila és kutyái számos versenyt nyertek már •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Tóth Attila és kutyái számos versenyt nyertek már

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A fiatalember 2009-ben szerzett kutyakiképző oklevelet. Kezdetben csak oktatással foglalkozott, de aztán egyre több kuncsaft kérte meg, hogy amíg elutaznak, vigyázzon a kutyájára. Így indult el a kutyapanzió, amit családi vállalkozásként, a feleségével, anyósával és két alkalmazottal működtet. 40 kennel áll rendelkezésre, ebből tíz beltéri – nyáron hűtött, télen fűtött –, a többi pedig szabadtéri: ezek is fedettek, szennyvízelvezetéssel rendelkeznek, és éjjel-nappal takarítják a gondozók.

Egy európai uniós pályázaton finanszírozást nyertek további nyolc kennel építésére, de többet nem is szeretnének, mert inkább a játszóteret és a kiképzőpályát bővítenék.

A képzések idején nagyjából húsz kutyával foglalkoznak, de többre nem is nagyon lenne idő és kapacitás. Nem azt szeretnék, hogy egyszerre sok kutya legyen náluk, hanem hogy megfelelően foglalkozhassanak velük.

•  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

A kutyapanziós szerint egy felelős állattartó jobban megbízik egy szakképzett gondozóban, minthogy egy ismerősre bízná a kutyáját, amíg ő elutazik. „Nem tudom, másutt mennyibe kerül, de nálunk napi tíz eurónyi lejt kell fizetni. A gazda hozza a kutyatápot, hogy ne legyen gond abból, hogy a panziós mit adott a kutyának, másrészt ezzel el lehet kerülni egy hasmenést vagy allergiát, amit a megváltozott étrend okozhat. Ez így van mindenütt. Nem tudom, száz euróért melyik szomszéd vagy ismerős vállalná el, hogy tíz napon át vigyázzon a kutyára, naponta háromszor megsétáltassa, reggel-este enni adjon neki, háromszor friss vízzel lássa el mindennap. Lehet, hogy egy barát szívességből megteszi ingyen, de biztos nem úgy viszonyul az állathoz, mint a gazdája. Például én és a bátyám nagyon jól megértjük egymást, közös vállalkozásunk van, egy háztömbben lakunk, órák hosszat beszélgetünk, de tizenöt év alatt még egyszer sem adott vizet a kutyámnak. Ő a gépeket szereti, én a kutyákat. Akkor hogyan bízzak meg abban, hogy ugyanúgy tekint rá arra az állatra, mint én? Nekünk van két gyerekünk, a harmadik pedig a kutya: ugyanúgy megkapja a figyelmet és a gondoskodást, mint a gyerekek” – magyarázza Tóth Attila.

„Jaj, úgy élvezem én a strandot!” •  Fotó: Facebook/Kalypsoland Galéria

„Jaj, úgy élvezem én a strandot!”

Fotó: Facebook/Kalypsoland

A tornyai kutyapanzió tulajdonosa azt tanácsolta azoknak, akik mégis magukkal vinnék a nyaralásra a négylábú kedvenceiket, hogy az úti célokat, a menetidőt és a szállást a kutya igényeinek megfelelően válasszák meg. „Gondolom, autóval viszik, és akkor többször meg kell állni, sétáltatni kell a kutyát, ráadásul a hőmérsékletváltozásra is érzékenyek az állatok, mert a légkondicionált autóból kiszállnak a nagy melegre, aztán vissza. Kutyabarát szállodákat vagy kempingeket, és kutyabarát strandokat keressenek” – hívta fel a figyelmet, ugyanis nem lehet az állatot órák hosszat bezárva tartani egy hotelszobában, mert annak a kutya és a berendezés is kárát látja.

A mezőgazdasági farmon működik a kutyapanzió •  Fotó: Pataky Lehel Zsolt Galéria

A mezőgazdasági farmon működik a kutyapanzió

Fotó: Pataky Lehel Zsolt

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!

Bármit is alkottál a konyhában, most egyetlen jól elkapott fotóval 400 lejes vásárlási utalványt nyerhetsz: elindult a Krónika legújabb nyereményjátéka, az Őszi gasztrokrónika fotópályázat.

Megéheztél a nyereményre? 400 lejt ér az Őszi gasztrokrónika legnépszerűbb ételfotója!
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?

Rétes, sütemény, kompót: az almáról szinte mindenkinek az édesség jut eszébe. Pedig egyes vidékeken a káposztáshordóba, a sült szárnyas mellé és a főtt húshoz kínált tormához is illeszkedett. Az almának igenis helye van a sós ételekben.

Sóban az igazság, avagy mi történik, ha az alma „kilép” a süteményestálból?
2026. október 10., szombat

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál

Ezer lejnél is drágább luxusmelltartó, márkás ruhák, parfümök és kozmetikumok szerepelnek többek között az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) költségvetéséből elszámolt, vagyis közpénzből vásárolt tételek között.

Luxusmelltartóban hatékonyabb az időjóslás? Visszásságok a meteorológiai szolgálatnál
2026. október 08., csütörtök

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket

Görbe fák, ufótörténetek, rejtélyes eltűnések: a Hója-erdőt is ajánlja októberre a National Geographic. A legendák övezte kolozsvári kirándulóhely ösvényein a múlt hétvégén feltűnően sok francia, német és spanyol szót hallottunk.

Nemcsak Drakula csábít Erdélybe: a kolozsvári „kísérteterdő” rejtélyei is vonzzák a külföldieket
Hirdetés
2026. október 04., vasárnap

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből

Ugyanannak a vadkáposztának a leszármazottja mindkettő, mégis kissé különböznek ízben, színben és textúrában: a karfiol inkább szelíd és krémes, a brokkoli karakteres és élénkzöld.

Fehér rózsa, zöld rózsa: így lesz izgalmas eledel az „egy tőről fakadó” rokonzöldségekből
2026. október 02., péntek

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk

A hétvégén a szamosújvári Téka Alapítvány őszi fesztiváljának közönsége is megismerheti Szövérfi Zsuzsanna széki születésű hagyományőrző ruhatervező és viseletalkotó kollekcióját. Az alkotó munkásságáról, céljáról beszélt a Krónikának.

Kortárs ruhadarabokon él tovább a széki örökség – Szövérfi Zsuzsanna ruhatervezővel beszélgettünk
2026. szeptember 27., vasárnap

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig

Nagyanyáink aszalták, befőzték, pálinkát főztek belőle, mi mégis gyakran csak nyersen harapjuk. Pedig a körte a sós gasztronómiában is otthon van: szalonnával, májjal, juhtúróval vagy fekete borssal is készítik.

Körte szalonnával, céklával, borssal, avagy a nagymama kamrájától a koreai konyháig
Hirdetés
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

Mintegy 19 tonna építőanyagot juttattak fel helikopterrel a Retyezátba, hogy az Önkéntes Hegyiszolgálat tagjai felújíthassák a Zănoaga-tó partján, közel kétezer méteres magasságban álló, erősen leromlott menedékházat.

Önkéntesek a hegyek szolgálatában
Önkéntesek a hegyek szolgálatában
2026. szeptember 26., szombat

Önkéntesek a hegyek szolgálatában

2026. szeptember 26., szombat

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek

Új adatok láttak napvilágot egy átfogó genetikai vizsgálat eredményeként a Déli-Kárpátokban élő farkasállomány összetételének változásáról, territóriumairól.

Változik a falkák viselkedése, eltűnnek a farkas-kutya hibrid egyedek
2026. szeptember 20., vasárnap

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes

Ilyenkor, szeptemberben talán a legízesebb, legzamatosabb és legváltozatosabban felhasználható „piros aranyunk”, a paradicsom. A nagyvilág gasztronómiái számunkra meglepő módokon használják fel.

A „piros arany” szezonja és rejtelmei: amit a paradicsomról tudni érdemes
Hirdetés
Hirdetés