
Az országutakat kezelő igazgatóságot ritkán perelik az út állapota miatt
Fotó: Barabás Ákos
Megsérült és kórházba került egy Brassó megyei férfi, aki autójával kátyúba hajtott. Keresik a felelőst.
Gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indul bűnvádi eljárás, miután egy közúti baleset nyomán kórházba került vasárnap este egy Brassó megyei férfi.
Gabriela Dinu, a Brassó megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a sofőr a 132-es jelzésű megyei út Brassó megyei szakaszán Kőhalomról Homoród irányába tartott, és előzni próbált, amikor
Az áldozatot a Brassó megyei sürgősségi megyei kórházba szállították. A vizsgálat első eredményei szerint a férfi nem fogyasztott szeszesitalt.
„Az országutakon általában kevesebb balesetet okoznak a kátyúk, ha nem is sikerül azonnal betömni őket, de odafigyelnek arra, hogy jelezzék ezeket” – jelentette ki tegnap a Krónika megkeresésére Elekes Róbert, a brassói regionális útügyi igazgatóság szóvivője. Kifejtette, munkatársaik naponta a terepen ellenőrzik az utak állapotát, de a rendőrség is jelzi, ha kátyúkat észlelnek, és akkor különböző jelzésekkel figyelmeztetik erre a gépkocsivezetőket. Általában az egyenetlen úttestet jelölő táblát helyezik ki, de ha súlyosabb a helyzet, sebességkorlátozást is bevezetnek. Ezeket a táblákat a rendőrség jóváhagyásával teszik ki. Elekes Róbert ugyanakkor kifejtette,
Arra is felhívta egyúttal a figyelmet, hogy a sárga színű, ideiglenes táblák ugyanúgy érvényesek, bár ezeket a gépkocsivezetők gyakran figyelmen kívül hagyják. „Ezek az ideiglenes táblák valós veszélyre figyelmeztetnek, kátyúra, úthibákra, éppen zajló munkálatokra, minden esetben figyelembe kell venni őket” – tanácsolja a szóvivő.
Mint rámutatott, az országutakat kezelő igazgatóságot ritkán perelik az út állapota miatt, jelenleg azért zajlik ellenük eljárás, mert vadállatok, medvék tévedtek az útra és okoztak balesetet. A kisebb kátyúk általában kis kárt okoznak a gépkocsiban, ezeket a teljes körű Casco-biztosítás megtéríti – a biztosítótársaság perelhetne ugyan, ám ezek olyan kis összegek, hogy nem éri meg az utánajárás, a perköltség is sokkal többe kerülne.
A brassói regionális útügyi hatóság különben évekkel ezelőtt veszített el egy pert, amikor a Bogáti erdőben a szalagkorlát sebesítette meg a nekirohanó gépkocsivezetőt.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
szóljon hozzá!