2008. április 30., 00:002008. április 30., 00:00
Szilágyi János prefektus nem hagyta jóvá azt a márciusi tanácsi határozatot, amely szerint a két ingatlant köztulajdonból magántulajdonba íratnák át. A prefektúra azt kifogásolja, hogy a megyei tanács az ingatlanok jogi helyzetének a megváltoztatásával akarja haszonbérbe vagy bérbe, illetve eladni ezeket, holott ez az 1998/213-as törvény alapján enélkül is megvalósulhat. A prefektusi vétó ellenére a megyei tanács tegnapi ülésén úgy döntött, nem másítja meg korábbi határozatát, kockáztatva, hogy a prefektúra a közigazgatási bírósághoz fordul. „Szerintünk legális a korábbi határozatunk, mivel senki nem fektet pénzt az épületekbe, ha nem kerül hosszabb idõre a birtokába” – jelentette ki Ionel Tompa, a megyei tanács alelnöke. A Paszmoson és Komlódon található két Teleki-kastély a 17–18. században épült, mindkét épület nagyon leromlott állapotban van.
Hírösszefoglaló
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.