
A Sapientia EMTE négy helyszínén biztosítottak a jelenléti oktatás feltételei
Fotó: Sapientia Sepsiszentgyörgy/ Facebook
Online oktatásra tért át hétfőn az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem legtöbb kara az energiaválság kényszerítő hatása miatt. Az erdélyi magyar felsőoktatási intézmények kitartanának a jelenléti oktatás mellett.
Áttért az online oktatásra hétfőtől az aradi Vasile Goldiş Nyugati Egyetem legtöbb kara, hogy így előzze meg a megemelkedett fűtésszámlákkal járó anyagi gondokat – számolt be az Agerpres. A szenátusi döntés értelmében az aradi felsőoktatási intézményben csupán a három orvosi karon folytatódik személyes jelenléttel az oktatás.
Cristian Benţe rektorhelyettes a hírügynökségnek elmondta, hogy az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészeti karokon továbbra is száz százalékban jelenléti oktatás lesz, míg a többi fakultáson online térben, élő közvetítéssel zajlanak az órák. Benţe szerint a vizsgák valamennyi szakon személyes jelenléttel zajlanak. Az egyetemnek 5000 diákja van.
A határ menti városban egy másik felsőoktatási intézmény is található, de az Aurel Vlaicu Egyetemen továbbra is jelenléti oktatás lesz, mondta Ramona Lile, a 7500 diák képzését biztosító egyetem rektora.
Jelenléti oktatásban gondolkodik Erdély legnagyobb felsőoktatási intézménye, a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) is, mely csak abban az esetben vezetne be takarékossági intézkedéseket, ha feltétlenül szükség lesz rá. Ez esetben menet közben változtatnának a szabályokon – mondta a News.ro hírügynökségnek Laura Irimieş. Az egyetem szóvivője szerint egyelőre fel tudják venni a harcot a megemelkedett számlákkal, de amennyiben új helyzet áll elő, új megoldásokat keresnek.
Fotó: Pap Melinda
– mondta. Soós Anna rektorhelyettes, a magyar tagozat vezetője korábban a Krónikának úgy nyilatkozott, hogy a felsőoktatási intézmény vezetése nem tervez megszorításokat az energiaválság miatt. Emlékeztetett, hogy az egyetem szabályzata szerint a különböző díjszabások, költségek módosítása egy évvel korábban történik, és az egyetem vezetése idén a pandémiára és a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel nem emelte a tandíjakat, bentlakási költségeket.
„Ami az online oktatásra való áttérést illeti, egyetemünk nem tervez ilyen megszorítást. Ha lesz egy olyan kemény vírushelyzet, mint 2020-ban, akkor nekünk is lépni kell, de más ok miatt nem tervezünk ilyet” – mondta a Krónikának egy hónappal ezelőtt Soós Anna.
Nem tervez megszorításokat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) sem, csupán két hétre éltek az online oktatás lehetőségével – nyilatkozta lapunknak Tonk Márton.
– fogalmazott a Krónikának a rektor. Emlékeztetett, hogy a járványidőszakban a Sapientia volt azon kevés romániai egyetemek egyike, mely úgy döntött, hogy a 2021–2022-es tanév teljes egészében személyes jelenléttel zajlik, és ezt végig is vitték.
Hozzátette ugyanakkor, hogy idén ősszel jelentős fejleményként a felsőoktatás minőségét ellenőrző bizottság (ARACIS) jogszabály-módosítás útján bevezette, hogy a nappali egyetemi oktatásban is létezik online formula, és az egyetemekre bízta, hogy mennyire kívánják kihasználni. A szakmai érv az volt, hogy vannak olyan tartalmak, melyek online módon is átadhatók. Ezzel kapcsolatban az őszi tanévkezdéskor minden egyetemnek ki kellett alakítani az álláspontját, melynél a gazdasági recenzió hatásait is figyelembe vették, emlékeztetett.
„Az utolsó két oktatási héten, december 5. és 17. között élni lehet a lehetőséggel. Ebben a két hétben online tevékenységek történnek az egyetemen” – mondta. A rektor szerint voltak szakok, ahol a 14 hétre szóló tananyagot 12 hét alatt, személyes jelenléttel adták át, míg mások az online oktatás lehetőségével is élnek. Így ez idő alatt az egyetemnek is lehetősége van arra, hogy kisebb területet fűtsön, bizonyos költségeket megtakarítson, hiszen az intézmény is megérzi az energiaválságot.
Fotó: Haáz Vince
„Nálunk is megnövekedtek bizonyos számlák, érvényes az állami kompenzáció, és tekintettel arra, hogy nem tudni, meddig fognak drágulni, az egyetemünk is tett bizonyos óvintézkedéseket a költségvetés-tervezéskor” – mutatott rá Tonk Márton. A Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön is oktatási helyszínekkel rendelkező intézmény vezetője szerint összességében, finanszírozási oldalról az egyetemi év biztonságban van.
– hangsúlyozta. Kérdésünkre hozzátette, ha mégis megszorításokról kellene dönteni, rövid idő alatt megvalósítható, ahogy a járványban is történt, de úgy vélte, nem lesz szükség rá.
A Sapientia testvérintézményében, a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE) az online és jelenléti oktatást ötvöző hibrid tanítás zajlik.
„A PKE, a törvényes keretek betartása mellett, a kevert oktatási rendet támogatja, amely során lehetőség van bizonyos órák megtartására az online oktatási felületeken keresztül az előírt százalékokban az alap és a mesteri programok során” – nyilatkozta a Krónika írásbeli megkeresésére Maior Enikő rektorhelyettes.

A jelenléti oktatás visszaállítása ellen tüntettek a kolozsvári egyetemi hallgatók hétfőn délután a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) főépülete előtt. Az egyetem szenátusa épp hétfőn délelőtt döntött a II. félév oktatási tevékenységének módozatairól.

Nagyon fontos a magyar nyelvű oktatással is rendelkező állami egyetemek és az erdélyi magyar magánegyetemek közötti együttműködés, de amit lehet, azt az állami egyetemen kell megvalósítani – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Soós Anna.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem nem diplomagyár – szögezte le a Krónikának adott interjúban a 2001-ben alakult, 32 alap- és 12 mesterszakán 2400 diákot oktató felsőoktatási intézmény rektora.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!