2004-ben a délkelet-európai térség villamosenergia-rendszere csatlakozott a nyugat-európai rendszerhez, ezáltal Románia a villamosenergia-szolgáltatás kapcsán közvetlen összeköttetésbe került Magyarországgal.
A Csaba Expo elnevezésû nemzetközi kiállítás programjai között megtartott rendezvényen Tari Gábor elmondta: a mintegy 4,2 milliárd forintos – 61,5 millió lejes – projekt keretében magyar oldalon megépült közel 39 kilométer távvezeték, megtörtént a békéscsabai alállomás bõvítése, amelynek eredményeként lehetõség van az új 400 kilowattos összeköttetés biztosítására.
Még zajlik az új törvényi elõírásoknak megfelelõ kormányközi megállapodás egyeztetése, és ezt követi majd a határ két oldalán található végoszlopok összeköttetése, illetve a bekapcsolással járó üzemi próbák elvégzése. Az összeköttetés megvalósítására vonatkozó elõkészítõ munkálatokat, terveket és tanulmányokat az Európai Unió 430 ezer euróval, míg a kivitelezést 1,47 millió euróval támogatta.
Magyarországon keresztül Románia felé eddig egyetlen, 400 kilowattos összeköttetés mûködik Sándorfalva (Csongrád megye) és Arad között.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.