Hirdetés

Viharosan érkezett a hideg évszak

Erdély-szerte fennakadásokat okozott a közlekedésben a korán beköszöntött tél. A gépkocsivezetőket felkészületlenül érte az október eleji havazás, a hegyekben több kamion elakadt a téli felszerelés hiánya miatt, tovább gátolva az amúgy is nehézkes forgalmat. Szilágy megyében mintegy 300 fát döntött ki a szél, míg Biharban több utat lezártak a nagy mennyiségű hó miatt

Bíró Blanka

Pap Melinda

Nagy Orsolya

2009. október 15., 09:532009. október 15., 09:53

Az összes megyében fennakadásokat okozott a közlekedésben a keddi és szerdai viharos időjárás. Szilágy megyében, a Meszesen mintegy 300 fát döntött ki szerdára virradóra a heves szélvihar, s emiatt nem lehet közlekedni a Zilahot Ördögkúttal összekötő úton. Emanoil Stanciu ördögkúti polgármester szerint bár elkezdődött az úttestre dőlt fák elszállítása, lassan haladnak, ugyanis vigyázniuk kell, nehogy a többi, hóborította  fa is letörjön.

„Katasztrófa, még nem láttam ilyet” – mondta megdöbbenve az elöljáró, aki szerint két-három napig is eltart, míg el tudják takarítani az úttestre zuhant fákat, addig az ördögkútiak tíz kilométeres kerülővel juthatnak el Zilahra. Ugyanakkor a megyében tizennégy településen szünetelt a villanyáram-ellátás, miután a szél elszakította a magasfeszültségű vezetékeket.

Lezárt utak, felkészületlen illetékesek

Bihar megyében három megyei út vált járhatatlanná a hóvihar és a kidőlt fák miatt, a Feketeerdőre, Esküllőre és Biharfüredre vezető, ezek közül kettőt tegnap délután megnyitottak a gépkocsiforgalom előtt. A Vaskohsziklás–Gyulafehérvár-, illetve Élesd–Szilágycseh-országutakon szintén leállt a forgalom, és a villanyáram-szolgáltatás is szünetelt a környező településeken.

Nagyváradon és Nagyszalontán a hatalmas esőzés okozott gondot, több ház udvarát elöntötte a víz, míg az erős szél fákat döntött ki. Aradon szélvihar pusztított, amely következtében többek között a kultúrpalota tetőzete is jelentősen megrongálódott.

Kolozs megyében tegnap több mint 50 településen szünetelt a villanyáram-ellátás, miután a heves széllökések és a hó hatására több magasfeszültségű vezeték elszakadt. Főleg Egeres, Bánffyhunyad, Aranyosgyéres és Dés környékén voltak fennakadások. A téli időjárás a gépkocsiforgalmat is feje tetejére állította, az E60-as főúton, Feketetó környékén több óráig leállt a közlekedés a hó miatt.

A hótakaró Gyerőfalva környékén volt a legvastagabb – 15 centiméteres –, itt több kamion is lesodródott az útról és akadályozta a közlekedést. Szerdára virradóra Kolozsvár és Nagyvárad között öt kilométeres kamionsorok alakultak ki. Az E60-ason tegnap reggel csupán egy sávon lehetett újra közlekedni, Feketetó környékén faágak estek az úttestre, tovább akadályozva az amúgy is nehézkes gépkocsiforgalmat. A megyei utakon sem zajlott zavartalanul a közlekedés, Tarnica környékén 15–20 centiméteres volt a hótakaró, az útügyi hatóság kivezérelte a gépeket a helyszínre.

Elakadt kamionok a hegyekben

A Bucsin-tetőn is csak egy sávon lehetett közlekedni tegnap reggel, miután három kamion elakadt a hó miatt. Cătălin Romanescu, a Hargita megyei útügyi hatóság vezetője szerint a Parajdra tartó járművek nem voltak megfelelően felszerelve, így nem tudtak felkapaszkodni a hágón. Itt ötméteres volt a hóréteg, az illetékesek csúszásgátlót szórtak az utakra.

Hó borította a Hargitán áthaladó országutat is, a gépkocsivezetők csak láncokkal felszerelve tudtak közlekedni Székelyudvarhely és Csíkszereda között. Az útkarbantartóknak ugyanakkor a Maroshévíz–Borszék és a Gyergyószentmiklós–Gyilkostó közötti utat is le kellett takarítaniuk, de Kománfalva és Tusnádfürdő környékén is szükség volt a beavatkozásukra. Tegnap reggel a Bucsin-tetőn mínusz öt fokot mértek, a városokban azonban nem süllyedt nulla fok alá a hőmérő higanyszála.

Máramaros megyében kedden délután és éjszaka megszakítás nélkül havazott, a Gutin-hágón tegnap reggel 25 centiméteres volt a hótakaró vastagsága, itt három kotrógép dolgozott a hó eltakarításán. A megye útjain téli körülmények között lehetett közlekedni. Loghin Mateaş, az útügyi hatóság megyei igazgatója szerint a havazás felkészületlenül érte a gépkocsivezetőket, éjszaka sok kamion és furgon elakadt az utakon, akadályozva ezáltal a forgalmat. Húsz centiméteres volt a hótakaró Oknasugatag környékén is, ahol tegnap reggelig 90 százalékban sikerült letisztítani az utakat.

Mínusz 11 fok a Bâlea-tónál

A Tihuca-hágón 30 tonna csúszásgátlót szórtak szét az útkarbantartók, hogy ezáltal megelőzzék az úttorlaszok kialakulását. Beszterce-Naszód megyében az útügyi hatóságok saját gépeikkel takarították le az utakat és a sürgősségi esetekre fenntartott csúszásgátlót használták, ugyanis a hótalanításra kiírt versenytárgyalást megnyert cégek csak október 20-ától állnak munkába. A megyében Harina, Teke és Naszód környékén volt jelentősebb a hótakaró.

Fehér megyében Lápos környékén volt tíz centiméternél vastagabb hóréteg, a térségben nulla fok alá süllyedt a hőmérséklet. A Bâlea-tónál és Păltinişen 15 centiméteres hó hullt, a tónál mínusz 11,5 fokot mértek.

A székelyföldi városok felkészültek a télre

Bár az utakon nagy fennakadást okozott a korán beköszöntött tél, az erdélyi városok önkormányzatai azt állítják, felkészültek a havazásra. A tegnapi havazás a székelyudvarhelyieket is meglepetésszerűen érte, de kellőképpen felkészültek rá – közölte a Krónikával Ülkei Zoltán, a polgármesteri hivatal városgazdálkodási osztályának vezetője. Mint mondta, a Hargita megyei városban önerőből történik a hóeltakarítás és az utak csúszásmentesítése.

„A csúszásgátló anyagot beszereztük, és a gépparkunk is megfelelő állapotban van, felkészülve várjuk a telet” – mondta Ülkei. Az osztályvezető szerint az önkormányzat idén az átlagosnál is keményebb télre készült fel, a só-homok keverékből valamivel többet szereztek be, mint tavaly.

„Reméljük, nem lesz gond. Ha nem lesz rendkívüli a tél, helyt tudunk állni” – hangsúlyozta. Mint mondta, Székelyudvarhelyen legutóbb a 2000-es évek elején voltak fennakadások a hóeltakarítás során, azóta minden esztendőben megfelelően le tudták tisztítani az utakat. A hirtelen beköszöntő tél eddig nem okozott gondot a városi közlekedésben, ugyanis a város utcáin még nem állt meg a hó.

Háromszéken még nem készülnek a télre, de szükség esetén tudnak hótalanítani és csúszásgátló is van raktáron. Tóth Birtan Csaba, a sepsiszentgyörgyi köztisztasági vállalat igazgatója a Krónikának elmondta, meghirdették a közbeszerzési eljárást a kalcium-klorid-oldat megvásárlására.

Mint mondta, raktáron is van 80 köbméter ebből a korszerű csúszásgátló anyagból, ami három-négy napra elég. A háromszéki megyeszékhelyen évek óta kalcium-kloridot használnak a homok-só keverék helyett, ugyanis ez – bár nyolcszor annyiba kerül, mint a só – kíméli az utak aszfaltburkolatát, a növényeket és a gépkocsik alvázát, és tavasszal nem gyűlik össze a por a városban.

A granulált kalcium-koridot az utak mentén elhelyezett 62 ládába november 15. után teszik ki. A vállalatnál 45 utcaseprő dolgozik, szükség esetén más részlegekről is át tudnak csoportosítani alkalmazottakat, és napszámosokat is vehetnek fel hólapátolásra. Tóth Birtan Csaba úgy tapasztalja, a térségben egyre enyhébbek a telek, tavaly mindössze 21 napot kellett dolgozniuk a város utcáinak hótalanításán és csúszásmentesítésén.

Gheorghe Marin, a megyei utak takarítását felügyelő hatóság igazgatója elmondta, lezajlott a hótalanításra kiírt versenytárgyalás, a nyertes cégekkel jövő héten írják alá a szerződést. Ennek ellenére bármikor készek a beavatkozásra, bár októberben erre még soha nem volt szükség. Kovászna megyét öt körzetre osztották, a cégek telephelyeket építenek ki, az aszfaltozott utakra homok és só keverékét, a kövezett utakra csak homokot szórnak.

Nagyváradon még készül a stratégia

A nagyváradi önkormányzat még nincs felkészülve a havazásra, hiszen a térségben általában később köszönt be a tél. A városvezetőség november elsejére készíti el a téli hónapokra vonatkozó stratégiáját, tudtuk meg a polgármesteri hivatal sajtóosztályától. Mint kiderült, a műszaki igazgatóság minden év októberében szólítja fel a köztisztaságért és szemétszállításért felelős RER Ökológiai Szolgáltatót, írja össze: pontosan mire van szüksége ahhoz, hogy a hó által okozott problémákat elháríthassa.

A hét végére elkészül a lista, amit az igazgatóságnak is jóvá kell hagynia. Ebben szerepelnie kell a hókotrók karbantartására, szerszámok vásárlására, munkások bérére fordítandó összegeknek, illetve annak is, hogy mikor és hová helyezik majd ki a csúszásgátló anyagot tartalmazó ládákat. A RER hókotrói egyébként akkor indulnak útnak, ha a városban tíz centinél vastagabb a hóréteg. Megtudtuk: amennyiben akár holnap nagy mennyiségű hó hullna, a gépek stratégia hiányában is azonnal munkába tudnak állni.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 03., vasárnap

AUR-os retorikával vádolja az RMDSZ volt miniszterét a szövetség frakcióvezetője

A román szélsőségesek által használt panelek használatát veti Novák Károly Eduárd egykori sportminiszter szemére Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője.

AUR-os retorikával vádolja az RMDSZ volt miniszterét a szövetség frakcióvezetője
Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében

Folytatódott vasárnap a vegetációtűz oltása a Krassó-Szörény megyei Temesszlatina községhez tartozó Illópatak (Ilova) térségében.

Harmadik napja küzdenek vegetációtűzzel Illópatak térségében
2026. május 03., vasárnap

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt

Nemzetközi hadgyakorlatot rendeznek a Brassó megyei Nagysinken május 7–23. között, amelyre vasárnaptól kezdődően több szövetséges országból érkezik haditechnika – közölte a román védelmi minisztérium (MAPN).

Haditechnika érkezik Erdélybe, nem kell pánikolni a konvojok miatt
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

A jövő héten a hőmérséklet megközelíti majd a 27 Celsius-fokos maximumot, ami meghaladja az ilyenkor szokásos átlagot – közölte Meda Andrei, az Országos Meteorológiai Szolgálat meteorológusa az Antena 3 televízióban.

Beköszön a nyár a rideg majális után
Beköszön a nyár a rideg majális után
2026. május 03., vasárnap

Beköszön a nyár a rideg majális után

Hirdetés
2026. május 03., vasárnap

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak

A Kolozs megyei egészségbiztosítási pénztár a Krónika kérdéseire válaszolva közölte: tudnak az európai egészségbiztosítási kártya kézbesítési késedelmeiről, melyek nem abból adódnak, hogy intézményi szinten késve dolgoznák fel a kérelmeket.

Európai egészségbiztosítási kártya: tudnak a késésekről, okmánypótló igazolást adnak
2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
Hirdetés
Hirdetés