Az áradás emberéletet nem követelt, ám több száz háziállat vesztette életét. Pecsétszegen 87, Hollómezőn, Alsókosályban 96, Felsőkosályban 4, Nagykapjonban 23 két házat tett részben vagy egészen tönkre a víz. Alsókosályban tizenegyen maradtak fedél nélkül. Mindazoknak, akik nem térhetnek vissza lakásukba, a helyi kultúrotthonokban biztosítanak szállást. Călin Platon Kolozs megyei prefektus tegnap úgy nyilatkozott, több csoportot alakítottak, amelyek a napokban felmérik a károk összértékét. A csendőrség, tűzoltóság, katasztrófaelhárító felügyelőség képviselői egyaránt segítettek a helyi lakosoknak, az állami tartalékalapból pedig 30 ezer lej értékben vásároltak élelmiszert és ásványvizet az érintetteknek. Több orvos is érkezett tegnap a településekre, akik A és B típusú hepatitisz ellen oltották be a 18 évesnél fiatalabbakat. Az állategészségügyi igazgatóság szakemberei pedig felügyelték az állattetemek szakszerű elszállítását, nehogy fertőzés üsse fel a fejét. Szintén tegnapra virradóra az erős széllökések következtében Szilágy megye tizenhárom települése – többek között Ördögkút, Pusztarajtolc, Felsőegregy, Szentpéterfalva, Almáscsáka, Zálha, Virtyeskatelep, illetve Egregypósa – maradt villanyáram nélkül. Az Electrica szolgáltató szakemberei már reggeli órákban orvosolták a problémát. Beszterce-Naszód megyében nyolc középfeszültségű villanyáram-vezetéket rongált meg a vihar, aminek következtében Borgóprundon, Besztercén, Bethlenben, Naszódon, Óradnán és Oláhszentgyörgyön szünetelt az áramszolgáltatás az éjszaka. Itt is már a reggeli órákban helyreállították a villanyáram-ellátást.
Krónika
Viharok várhatók országszerte
Az elmúlt napok nyárias időjárását esőzések, jégeső, viharok, erős széllökések váltják fel – derül ki a meteorológusok hétvégéig tartó előrejelzéséből. Az országos meteorológia szolgálat sárga figyelmeztető jelzést küldött ki az ország valamennyi prefektusának, amely ma 18 órától pénteken 14 óráig érvényes.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.