
Fotó: Biró István
2009. február 11., 08:382009. február 11., 08:38
A civil szervezet szerint a román állam és a kanadai Sterling Resources romániai leányvállalata között a fekete-tengeri ásványkincsek kitermelése érdekében megkötött szerződés, valamint Románia és a szintén kanadai Gabriel Resources romániai leányvállalata (Roşia Montana Gold Corporation) között a verespataki arany és ezüst kitermelése céljából aláírt megállapodás között nincs semmi különbség.
A Soros Alapítvány vezetősége azzal indokolja a kérését, hogy mindkét megállapodást azonos körülmények között írták alá, és „a közvagyont képező romániai ásványkincsek kitermelése érdekében köttettek”.
A Cotidianul című országos napilap szintén tegnapi számában azt írta, hogy Soros György és John Paulson amerikai üzletembereknek is érdekeik fűződnek a verespataki bányaberuházáshoz. A lap újságírója úgy tudja, hogy mindkét üzletember részvényeket birtokol a kanadai tőzsdén jegyzett Gabriel Resources-ban. A részvények ára pedig nagyot zuhant, amikor 2007 szeptemberében a román kormány felfüggesztette a projekt engedélyeztetési folyamatát. Ugyanakkor a részvények ára ismét emelkedni kezdett tavaly december 22-én, amikor beiktatták hivatalába a Demokrata Liberális Párt (PDL) és Szociáldemokrata Párt (PSD) összetételű új kormányt. A lap szerint a két esemény összefügg egymással, mivel a nagykoalíció több politikusa is támogatja a verespataki bányaberuházást. A Cotidianul megszólaltatta a demokrata párt két képviselőjét, akik szerint a verespataki aranyat és ezüstöt ki kell termelni, a környezetvédelmi előírások tiszteletben tartása mellett.
A lap közölte még, hogy Nicolae Nemirschi környezetvédelmi miniszter január végén találkozott Kanada bukaresti nagykövetével, aminek az lett a következménye, hogy ismét nyitott kérdéssé vált a verespataki beruházás. A miniszter a Cotidianulnak elmondta: a nagykövet magyarázatot kért tőle a verespataki projektről, a tárcavezető pedig néhány hét türelmi időt kért, hogy „megvizsgálja, mi a teendő” – olvasható a Cotidianulban.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.