HIRDETÉS

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

2018. július 07., 13:43 utolsó módosítás: 2018. július 07., 13:58
HIRDETÉS

Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik. Az ő számára ez a fajta fogalmazás természetes, a családban, a baráti körben így beszélnek.

Képünk illusztráció Fotó: Pinti Attila

Két éve tanítok magyar irodalmat a tordai Jósika Miklós Elméleti Líceumban. Diákjaim a Torda környéki magyar szórványból kerülnek ki, többen ingáznak iskolabusszal vagy másképp. Egyszerű, hétköznapi emberek gyerekei, akik délután a mezőn vagy a háztartásban szüleikkel együtt dolgoznak. Közben néha még tanulnak is.

Átlagot rontó magyar vizsga

Az érettségire való készülést az osztályban meglehetős gyomorgörcs kísérte. Persze kétségtelen, hogy az izgalom természetes velejárója a hasonló megmérettetéseknek, én magam is stresszes voltam annak idején a saját érettségi vizsgám előtt. Ami viszont meglepett, hogy

HIRDETÉS

nagyon sokan a magyar vizsgától tartottak a leginkább.

Attól a vizsgától, amely elvileg a legkönnyebb kellene legyen, és amelynek – normális körülmények között – emelnie kellene az érettségi átlageredményét. A félelem nem is volt egészen alaptalan, a 18 diákból ugyanis 9-nek emelte, 9-nek pedig rontotta az átlagát a magyar irodalomból szerzett vizsgajegy. Megnéztem több kolozsvári magyar iskola adatait, és sajnos a Jósikánál rosszabb arányokra is találtam példát,

az egyik középiskolában például a sikeres érettségizők 83 százalékának jobb eredménye lenne a magyar érettségi nélkül. Ez az arány egészen elképesztő. Nem bukott meg magyarból senki, de az érettségi átlag a magyar vizsga miatt romlott döbbenetesen sok esetben.

Természetes, hogy ebben a kérdésben a pedagógusok, jelen esetben a magyar irodalmat tanító tanárok felelősségétől eltekinteni nem lehet, nem is szabad. Végül is az ő dolguk az, hogy a diákot az érettségire megfelelő színvonalon felkészítsék. Ezzel együtt óhatatlanul felmerül a kérdés: összhangban van-e vajon az érettségi követelmény az irodalomtanítás valóságával és az erdélyi magyar hétköznapokkal.

Nem feltétlenül arról van szó, hogy „depressziós” tétel lenne a mártírszerep és az önfeláldozás az irodalomban, mert hiszen nagyon sok kortárs műben és filmben is megjelennek ezek a témák, egy jó tanár bizonyára tud olyan párhuzamokkal élni, amelyek érthetővé teszik ezeket a gondolatokat egy mai tizenéves számára.

A probléma tehát nem önmagában a vizsgatétel témaválasztásában rejlik. Annál inkább abban az elvárásban, amely olyan színvonalú szövegértelmezési és fogalomhasználati jártasságot feltételez a diákok részéről, amivel többségük nem rendelkezik, és nem is rendelkezhet.

Hiába magyar valakinek az anyanyelve, ha szegényes a szókincse, ha román környezetben él, ha keveset olvas, ha sokszor az irodalmi szöveg alapszintű befogadásával is nehézségei vannak. Ilyen diáktól elvárni, hogy kapásból írjon egy kétoldalas esszét egy irodalmi műről olyan szempon­tok alapján, amelyekkel talán a vizsgán találkozik először (és amelyeket esetleg nem is ért egészen), biztonsággal használva a műértelmezés szakmai fogalomtárát – nagyjából olyan, mintha azt várnánk el egy haltól, hogy repüljön.

Nagyobb terhet vállal az anyanyelvén tanuló diák

Itt akár meg is állhatnánk vállat vonva, mondván, hogy románból és matematikából is ugyanúgy meg kell ugrani egy lécet, az érettségi pedig épp arra való, hogy kiszűrje a gyengéket. Aki tehát nem képes arra, hogy az elvárt szinten értelmezzen egy irodalmi művet az anyanyelvén, annak nem jár jó jegy magyarból az érettségin. Tiszta sor.

A dolog mégsem ennyire egyszerű.

Mégpedig azért nem, mert a magyar érettségi csak a magyarul tanuló diákok számára kötelező. Aki román iskolába jár, annak nem kell magyarból sem tanulnia, sem érettségiznie. A következtetés meglehetősen kézenfekvő. Ha a rendszer olyan elvárásokat támaszt a magyar végzősök irányába, amelyek egyértelműen meghaladják a képességeiket, ha a magyarul érettségizők az irodalom vizsgától tartanak a leginkább, végül pedig olyan jegyeket kapnak, amelyek rontják az átlagukat – akkor bizony joggal merül fel a kérdés sokakban:

vajon nem volna célszerűbb eleve román iskolába menni?

Ez a gondolat pedig már akár rövid távon is a magyar oktatás eltűnéséhez vezethet különösen az erőteljesen szórványosodó vidékeken. De feltehető másképp is a kérdés: vajon hány magyar osztály lenne megmenthető Erdélyben, ha a magyar érettségi szinte bizonyosan emelné az átlagot?

Azok a diákok, akik anyanyel­vükön tanulnak, olyan terhet vállalnak, amit a román iskolába iratkozó társaik nem. Több órájuk van egy héten, több mindenből kell tanulniuk, és még egy tantárgyból kell érettségizniük.

Mégis vállalják. Alig hiszem, hogy magyarázni kellene, mekkora szolgálatot tesznek ezzel az egész erdélyi magyar társadalomnak.

Nemcsak kár, de nagyon nagy hiba is elriasztani őket az anyanyelvi oktatástól. Márpedig egy túlságosan magas érettségi követelmény bizonyosan nem segíti a magyarul tanulás vonzóvá tételét. Képzeljük el ugyanis azt a diákot, aki azzal a tudattal választ iskolát kilencedik osztály elején, hogy „ha nem veszi az érettségit, akkor nem még adhat egyetemre”. Ennek a diáknak kellene eljutnia tizenkettedik osztály végéig arra a szintre, hogy szakszerűen értekezzen többek között a metaforikus és metonimikus történetalakítás sajátosságairól. Ez teljes képtelenség.

A megoldást nem a tanterv lebutításában látom. Nem arra van szükség, hogy kivegyük a tantervből a Szigeti veszedelmet és Az arany embert. Egy művelt magyar embernek mindkettőről – és természetesen sok más műről is – kell legyen legalább némi fogalma, függetlenül attól, hogy mennyire nehézkes a nyelvezetük.

Viszont az érettségi tételek egyszerűsítése és közérthetővé tétele fontos lépés lehetne afelé, hogy magyar iskoláinkat megőrizzük, és a magyar diákok számára vonzó lehetőségként jelenjen meg az anyanyelven való tanulás alternatívája.

Bőven elegendő az óráról órára való készülés magyarból, semmi szükség arra, hogy az érettségivel is ráhozzuk a frászt a magyar gyerekekre. Egyáltalán nem hiszem, hogy ördögtől való gondolat lenne, ha a „hétköznapi” irodalomtanítást – amit amúgy is jegyekkel értékel a tanár – a mostanihoz képest sokkal lazább szálakkal kötnénk a végső megmérettetéshez. Könnyebb és egyszerűbb érettségi tételekre volna szükség, olyan vizsgára, ahol tízest szerezni nem lehetetlen, viszont a bukáshoz aztán tényleg tehetség kell.

Megmaradjon az irodalom szeretete és az iskola

Persze belátom, hogy a tételsornak igazodnia kell a tanultakhoz. De a könnyítés – ha ragaszkodunk az aktuális tételalkotási gyakorlathoz – akár abban is állhat, hogy több pontot adunk a könnyebb és kevesebbet a nehezebb tételekre. Ha például a szövegértés-szövegalkotás (a jelenlegi tételsor 2. feladata) 30 helyett 50 pontot érne, a verselemzés és az esszé pedig egyenként 20-at, máris közelebb kerültünk annak a lehetőségéhez, hogy jobb jegyek szülessenek a magyar érettségin.

Igen, bármilyen könnyítés torzítaná az eredményeket. Talán olyanok is megírnák a nyolcast, akik a négy év alatt soha nem tudtak hatosnál jobb jegyet szerezni magyarból egyetlen rögtönzésen vagy felmérőn sem.

De vajon nem nyernénk mégis többet az anyanyelvi oktatás népszerűvé válásával?

Mert jelenleg a diákokat, akik amúgy a magyarórákat többnyire élvezik és szeretik, iszonyatosan frusztrálja, hogy éppen magyarból vár rájuk a tizenkettedik osztály végén egy vérrel és verítékkel is éppen csak megugorható akadály. Ha nem volna a tanár és a diák kitéve ennek az állandó nyomásnak, rengeteg energia felszabadulna, amit kreatív feladatok megoldására, szövegekkel való játékra, irodalmi művekkel való önfeledt, örömteli foglalkozásra lehetne fordítani. Megmaradhatna az irodalom szeretete, és több idő maradna differenciált oktatásra is, helyesírási, nyelvhelyességi, szövegértési gyakorlatokra azoknál a diákoknál, akiknek erre szükségük van. És még egy ideig megmaradhatnának a szórványban működő magyar iskoláink.

Lukács János István

A szerző magyar szakos tanár

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
4 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS