2009. január 30., 07:002009. január 30., 07:00
Az RMPSZ és a Civil Elkötelezettség Mozgalom két és fél nap alatt közel tízezer tiltakozó aláírást gyűjtött össze, amellyel jobb belátásra bírták Ion Tuşnea főtanfelügyelőt és társait.
| A Magyar Polgári Párt mindössze félmegoldásként értékeli a kialakult helyzetet. Mivel a társadalmilag fontosabb és keresettebb szakmák tanulásából továbbra is kiszorul a magyar gyermekek egy része, Tőkés András országos alelnök szerint a magyarságot képviselő Illés Ildikónak le kellene mondania tisztségéről. Tiltakozásképpen a fennmaradt diszkrimináció ellen, az MPP tankönyves nagygyűlést szándékozik meghirdetni február 10-ére a marosvásárhelyi Ifjúsági Ház elé. |
„Senkinek nem kívánom, hogy azt átélje, amit átéltem én tegnap. A lényeg viszont az, hogy szép szóval sikerült jobb belátásra bírni a kollégáimat” – nyilatkozta lapunknak a több mint háromórás értekezletről kijövő Illés Ildikó. A főtanfelügyelő-helyettes egyetlen magyar oktatóként vett részt abban az öttagú tanfelügyelőségi bizottságban, amely iskolánként elosztotta az osztályok számát. A csütörtöki döntés következtében szinte húsz év után ismét lesz magyar osztály a sáromberki mezőgazdasági szakiskolában. A szinte színmagyar településen 1990-ben úgy szüntették meg a hajdani Teleki-kastélyban folyó anyanyelvű oktatást, hogy a magyar könyveket is tűzbe dobták. Szintén a tanfelügyelőségi határozat értelmében két magyar tannyelvű osztály indul az Emil Dandea Kémiai Szakiskolában is, ahonnan eredetileg teljesen „kiszűrték” volna a magyar gyermekeket. „Amelyik iskola kérte, az meg is kapja a magyar osztályokat. Ahol viszont nincs humán erőforrás, ott nem indíthatunk anyanyelvű oktatást” – mondta a főtanfelügyelő-helyettes. Az évek során Marosvásárhelyen a mezőgazdasági, kereskedelmi és egészségügyi szakközépiskolákban szűntek meg a magyar osztályok, így ezek a tanintézmények már nem is rendelkeznek az anyanyelvű oktatásra alkalmas pedagógusokkal.
Horváth Gabriella, az RMPSZ megyei elnöke felemás érzelmekkel fogadta a döntést. Lapunk kérdésére kifejtette, az első változatra gondolva elégedettnek mondhatja magát. „De ez a hatvanas osztályszám sem fedi teljes egészében a kisérettségiző diákok számát. A helyzet továbbra is diszkriminatív, mert a román tagozaton tanulóknak sokkal nagyobb válogatási lehetősége van. Az alkotmány és az uniós törvények által szavatolt esélyegyenlőség még mindig nem biztosított” – mondta a Krónikának Horváth Gabriella. Kérdésünkre, hogy ezek után a pedagógusszövetség újrakezdi-e tiltakozó akcióit, az elnök annyit árult el, hogy újabb beadvánnyal fordul Ion Tuşneához, és megvárja az Országos Diszkriminációellenes Tanács álláspontját. A jelenlegi helyzetet illetően még mindig 212 kisérettségi előtt álló magyar tanulónak nem jut hely a kilencedik osztályban. Olyan szakokon nem biztosított a magyar gyerekek anyanyelven való továbbtanulása, mint például a közigazgatás, turizmus, a környezetvédelmi vagy divattervezői szak.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.