
A magyar termékeket előszeretettel keresik az aradi és a magyarországi vásárlók is
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Időről időre uralja a közbeszédet, hogy a román–magyar határ mentén éppen milyen irányú a bevásárlóturizmus: mi mennyibe kerül a határ innenső, illetve a túlsó oldalán. Persze a vásárlás egyénfüggő: az ízlés, az igény, de elsősorban a pénztárca szabja meg, hogy kinek mi éri meg, ám a tények (árak) azt mutatják, hogy sok hasonló árucikk Romániában egyharmaddal kevesebbe kerül, mint Magyarországon. Nem statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emlékezhetünk a rendszerváltás utáni első másfél évtizedre, amikor még a multinacionális áruházláncok nem törtek be teljesen a romániai piacra, hogy meg sem közelítette a boltok kínálata a mai árudömpinget. A kereskedő szelleműek ezt felismerve – főleg a magyar határ menti városokban – megalapozták az egzisztenciájukat azzal, hogy a magyarországi áruházakban nagybani áron vásárolt termékeket kiterjedt ismerősi körükben, vagy munkahelyükön bocsátották áruba, a maguk által megállapított haszonkulccsal. Megvolt a maga „bája” ennek: az akkor még vámköteles áru átcsempészése a határon, rögtönzött „termékbemutató” valamelyik gyár vagy cég portáján, kiszolgálás a csomagtartóból, ráadásul a törzsvásárlóknak hitelük is volt az eladónál…
De míg ezt a fajta a kereskedelmet főként az itteni hiány, a jobb magyarországi termékminőség és az alacsony romániai jövedelmek szülték (sokféle cikk akkor még nem volt kapható nálunk, sokan pedig nem is engedhették meg maguknak az utazás költségeit), mostanában a hivatalos árak közti jelentős különbségben keresendő az úgynevezett bevásárlóturizmus oka (az élelmiszer- mellett több benzinturizmus-korszakot is megéltünk már…).
Kínálat magyar termékekből
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Románia európai uniós csatlakozása után könnyebben átjárhatóvá vált a határ, és majdnem egy évtizedig még megérte látogatni a magyarországi szupermarketeket, de egy-másfél évtizeddel ezelőtt azt vette észre a vásárló,
jórészt a megemelt áfa miatt. Manapság is látni Makón vagy Gyulán a Tesco parkolójában aradi vagy temesvári rendszámú autókat, de jobbára olyanokét, akik az élményfürdő előtt vagy után beugranak egy kis szuvenírért, útravalóért, vagy csak megszokásból.
Tavaly január óta, Romániának a belső határőrizet nélküli schengeni térséghez való csatlakozásával nagy fordulatot vett az úgynevezett bevásárlóturizmus iránya, és nem csak a kedvezőbb árak miatt. Mivel megszűnt a rémálomszerűen hosszúra nyúlt várakozás a határátkelőhelyeken, és a román–magyar határszakaszon 12 határkeresztező út vált szabadon járhatóvá, a határ menti magyarországi települések ismét bekerültek a partiumi városok – Szatmárnémetitől Nagyváradon át Aradig – vonzáskörzetébe.
Bejött az üzlet
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Aradon a közismert szupermarketek parkolójában naponta látni magyar rendszámú autókat. Bár hétvégén több magyarországi vevővel találkozni az üzletekben, tömegjelenségnek mégsem neveznénk a jelenlétüket, de tény, hogy még a megemelt 21 százalékos általános, illetve az 5-ről és 9-ről 11 százalékra növelt kedvezményes áfa miatt is vonzóbbak a romániai boltok árai, mint a Magyarországon alkalmazott 27 százalékos általános forgalmi adóval terhelt árak (ott a kedvezményes áfa 18 százalék bizonyos tejtermékek, egyes gabona-, lisztáruk, illetve 5 százalék a friss húsok esetében).
Példa erre a „magyar üzletlánc”, a CBA romániai boltjainak árukínálata.
A CBA aradi üzletének parklójában szólítottunk meg egy autója mellett várakozó magyarországi férfit, aki készségesen mondta el első benyomásait – ugyanis először járt Aradon. Mint kiderült, a 150 kilométerre lévő Kiskunfélegyházáról érkezett a család és a román tulajdonban lévő barkácsáruházláncban kerestek franciaágyat.
„Nagyon megéri itt vásárolni. Az, ami Romániában – átszámítva – 280 ezer forintba kerül, otthon 600 ezer forint. (1 lej 68 forint – szerk. megj.) Találtunk egyet, ami 330 ezer forintba jött ki, de nem volt jó a méret. Most megyünk a másik Dedemanba, és ha ott van, akkor visszajövünk mikrobusszal. Ekkora árkülönbségnél megéri az autózást” – mondta beszélgetőpartnerünk, akiről a kölcsönös bemutatkozás után kiderült, hogy Farkas Pálnak hívják. De más termékeknél is nagy az árkülönbség – tette hozzá.
Mindezt megerősítette a sógora, Rácz Zsolt, akit a polcok között találtunk meg, és szemmel láthatóan otthonosan mozgott az árukészletek között. „Én hetente jövök ide, mert egyharmada az ár az otthoninak. De nemcsak ez a bolt, hanem a Lidl is olcsóbb Romániában, pedig ott nem magyar termékeket árulnak” – jelentette ki. Közbevetésünkre, hogy megéri-e Kiskunfélegyházáról hetente ideautózni a bevásárlás kedvéért, egyszerű volt a válasz:
De hozzátette, hogy szerinte a határ mentén – például Battonyán, Dombegyházon vagy Kevermesen – élők számára megéri a családi nagybevásárlást Aradon intézni. „Itt van a Piros Arany vagy az Erős Pista – vett le a polcról egy kis kiszerelésű tubust. – Ez kétszáz forintba kerül Aradon, nálunk pedig ötszáz. Pedig ott gyártják tőlünk húsz kilométerre, Kecskeméten van az Univer. Hogy van ez? Itt jól megy a CBA, nálunk meg haldoklik.”
Rácz Zsolt és Farkas Pál készségesen nyilatkozott
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Az árképzést fejtegetve arra jutottunk, hogy a különbség nem csak a romániai 21, illetve a magyarországi 27 százalékos általános áfában keresendő:
Gyors fejszámolás után azt is megbeszéltük, hogy a romániai nettó 2699 lejes minimálbér nagyjából 180 ezer forintnak felel meg, ami alig 40 ezer forinttal marad el a közel 220 ezer forintos magyar minimálbértől. Ebből arra lehetne következtetni, hogy nem nagy a különbség, mégis, a romániai árak „méltánytalanul” alacsonyabbak, viszont a kép összetettebb:
Magyarországon jelenleg, ha kevéssel is, de olcsóbb az üzemanyag (a benzinnél nagyjából egy lej, a gázolajnál néhány bani a különbség), de vajon az árfolyam és a konvertálási költségek ellenére is megéri még mindig Romániában vásárolniuk? Rácz Zsolt és Farkas Pál is azt mondta, hogy igen, ha nem hagyományos kereskedelmi bankkártyával fizet az ember, mert abban az esetben átváltási illetéket is felszámolnak. Helyette a különböző alternatív online fizetési módszereket, vagy internetbankos kártyát ajánlottak, például a Revolutot, mert azok banki középárfolyamot számolnak, kezelési költség nélkül.
Hagyományos magyar termékek
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Az elmúlt két évtizedben sok aradi cserélte le a nagyvárosi panelt battonyai vagy dombegyházi kertes házra. Nagy Zsolt a családalapításkor vásárolt házat Battonyán, de naponta jár Aradra: ide szólítja a munkája.
Szerinte a hozzá hasonló „kétlakiak” ugyanígy járnak el, jobban megéri az aradi üzletekben költekezni. Bár vannak kivételek: Nagy Zsolt elmondása szerint ők például épp bútort találtak Magyarországon kedvezőbb áron. Vagy a magyarországi CBA jelenleg online elérhető katalógusában az 51 grammos kiszerelésű Túró Rudi (átszámítva) 3,50 lejbe kerül akciósan, ugyanaz a termék az aradi CBA-ban 4,89 lej volt.
De ez csak azt erősíti meg, amit az elején is írtunk: a vásárlás egyénfüggő, az ízlés, az igény, az éppen aktuális árkedvezmények, de elsősorban a pénztárca szabja meg, hogy kinek mi éri meg.
Magyarországon gyártott gabonatermékek aradi üzlet polcán. Olcsóbb, mint odaát
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Ha nem is rendszeresen, de a partiumi megyeszékhelyen és környékén élők átjárnak a nagyobb debreceni bevásárlóközpontokba, de a berettyóújfalusi vagy biharkeresztesi boltokba is. Viszont a legtöbb esetben úgymond „tematikus” bevásárlásról van szó: olyan magyarországi termékekre „vadásznak”, amelyek még a magyar termékeket felvonultató váradi boltokban sem kaphatók. Vagy a gyógyszertárakat veszik célkeresztbe olyan orvosságok, táplálékkiegészítők miatt, amelyeket a magyar csatornák reklámjaiban láttak, de Romániában nem kaphatók.
Ezt erősítette meg a Krónika megkeresésére Tókos-Fejes Béla helyi önkormányzati képviselő, aki az „első hullámban”, még 2005-ben, vagyis Románia EU-csatlakozása előtt vásárolt házat és költözött át Nagyváradról a határ túlsó oldalán fekvő kisvárosba.
Felidézte: az elmúlt 20 évben nagyon érdekesen alakult a bevásárlóturizmus a román–magyar határ két oldalán. A 2000-es évek legelején nyilvánvaló volt, hogy mindenki Magyarország felé ment, aztán jött egy időszak, amikor Romániában lettek kedvezőbbek az árak, és Kelet-Magyarországról tömegesen érkeztek többek között Nagyváradra a vásárolni vágyók.
Fotó: Orbán Orsolya
Biharkeresztesre sok váradi költözött át az évek során, de a határ túloldalán fekvő település sokak számára csak alvóváros, életük minden aspektusa – munkahely, a gyerekek óvodája, iskolája – Váradhoz köti őket, esetükben evidens, hogy itt intézik a bevásárlást is. De az életvitelszerűen Keresztesen élőknek is 6–8 kilométernyi távolság valamelyik Borsi úti bolt, ami közelebb van még Berettyóújfalunál is, nemhogy a bolthálózat szempontjából Váraddal „egy ligában játszó” Debrecentől.
Tókos-Fejes Béla tapasztalata szerint jönnek is a vásárlók, főként hétvégén, pénteken és szombaton látványos a magyar rendszámú autók száma a váradi bevásárlóközpontoknál. Át-átjönnek amúgy vasárnap is, de olyankor inkább kulturális program, városnézés van terítéken.
Erre a trendre a schengeni csatlakozás is ráerősített. Ahogy interjúalanyunk fogalmazott, a 2000-es, de még a 2010-es évek elején is sokan „szellemi falként” tekintettek a határra, most ez lebomlott, megtörtént a „határbontás”, és a kelet-magyarországiak nyugodtan lépik át az országhatárt, akár idegenforgalmi, akár kulturális célból, vagy éppen bevásárolni.
Tókos-Fejes Béla szerint ugyanakkor a jövőben még inkább felélénkülhet a bevásárlóturizmus, szerinte ugyanis a magyarországi árréstop kivezetése nagyjából 5–10 százalékos élelmiszerár-emelkedéshez vezethet, főként bizonyos alapélelmiszerek esetében, emiatt előfordulhat, hogy többen/többet fognak Romániában vásárolni.

Kétirányú forgalomnövekedést jelentett Románia idei csatlakozása az Európai Unió belső határőrizet nélküli, schengeni övezetéhez: Magyarországon a fürdő-, Romániában a bevásárlóturizmus nőtt januárban.
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.
szóljon hozzá!