
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
Szőcs Ildikó elmondta: úgy tűnik, a Fejlesztési, Középítkezési és Lakásügyi Minisztérium által meghirdetett Regionális Operatív Program keretében szerezhetnek támogatást a nagy múltú alma mater felújítására. Mint hozzátette, az egyházkerület és az iskola vezetősége ígéretet kapott arra, amennyiben megkötik a haszonbérleti szerződést – ami januárban megtörtént –, részesülhetnek a támogatásban.
Az igazgató szerint jelenleg az előtanulmányon dolgoznak, hogy márciusban benyújthassák a pályázatot, amelyhez a kétszázalékos önrészt az önkormányzat biztosítja. Az előtanulmány költségeit az iskola támogatására létrehozott Bethlen Gábor Alapítvány állja, így a megpályázott összeget teljes egészében felújításra fordíthatják. Ebből fejeznék be az étkezde korszerűsítését, a Bagolyvár külső tatarozását, illetve a főépület tetőszerkezetének a helyreállítását. A főépületben a nyílászárókat és a fűtési rendszert is ki kellene cserélni; az épületegyüttes teljes felújításának költségét mintegy 7 millió euróra becsülik. Szőcs szerint lehetőség mutatkozik a tornacsarnok felújítására is. Erre két éve pályáztak az Állami Befektetési Alapnál, azonban a versenytárgyalás eredménytelensége miatt nem kerülhetett sor az 1,1 millió új lej értékű beruházásra.
A kollégium nyolc épületéből nemrég újabb három ingatlant szolgáltattak vissza az Erdélyi Református Egyházkerületnek, már csak a külön jogi státusú óvoda épületét kell megkapniuk. Az ingatlanokat telekkönyveztetik, majd ezeket is belefoglalják a haszonbérleti szerződésbe – mondta az igazgató.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.