Valósággá válhatnak a brassói reptérálmok: megnyílt a munkatelep a vidombáki légikikötő helyszínén

Valósággá válhatnak a brassói reptérálmok: megnyílt a munkatelep a vidombáki légikikötő helyszínén

Terepszemlén. Adrian Veştea, a Brassó megyei közgyűlés elnöke (jobbra) is megtekintette a reptérépítés újrakezdett munkálatait

Fotó: Facebook/Adrian Vestea

Elérkezett a rég várt pillanat: az elmúlt hétvégén újra elkezdődött a munka a Brassó-Vidombák nemzetközi repülőtéren. Ha minden a tervek szerint halad, 2021-ben már indulhatnak is az első járatok. A térségben nagy reményeket fűznek a beruházáshoz.

Bíró Blanka

2018. július 24., 18:532018. július 24., 18:53

Újranyitották a munkatelepet a Brassó-Vidombák nemzetközi repülőtéren – Adrian Veştea, a Brassó megyei közgyűlés elnöke Facebook-oldalán jelentette be, hogy pénteken a terepen megkezdték a munkát, szervezik az építőtelepet.

Ezzel a lépéssel „látható módon” folytatódik a légikikötő megvalósítása, miután az építkezés 2014-ben teljesen leállt, és két éve, vagyis 2016-tól csak papíron történtek előrelépések.

A Brassó megyei önkormányzat elnöke a közösségi oldalon közölte, személyesen látogatott ki a helyszínre, hogy jó munkát kívánjon a kivitelezőnek.

Bőven van még tennivaló

Bejegyzése szerint az építkezéssel párhuzamosan készítik a kaliforniai teherbírási (CBR-) érték megállapítására vonatkozó tanulmányokat, ami a le- és felszállópálya pontos teherbírási értékét határozza meg. A harmadik kivitelezési szakaszban öt új elemmel bővül a reptér, megépítik az Alfa gurulóutat a kifutópálya és a repülőplatform között, ez 200 méter hosszú és 23 méter széles. Kialakítják a platformot, amely 135 × 145 méter, három C kategóriás repülőgép vesztegelhet ott egy időben.

A harmadik elem a csatornázási rendszer, amely összegyűjti az esővizet a kifutópályáról, a gurulóutakról és a megállóból, és a Barca folyóba vezeti. Elkészül a világítórendszer és a teljes bekábelezés. A kivitelezésre négy hónap, pontosan 116 nap áll a versenytárgyalást megnyerő PORR Construct bukaresti vállalkozás rendelkezésére.

A következő hetekben ugyanakkor egyszerre több szakaszra írják ki a versenytárgyalást, tervezésre és kivitelezésre, ezek között szerepel az utasterminál megtervezése és megépítése is. Bár a beruházás megvalósíthatósági tanulmánya már 2006-ban elkészült eddig csak a kifutópálya épült meg, amit 2014 őszén adtak át.

Brassó megye és Vidombák város önkormányzata eddig mintegy 34 millió eurót költött a repülőtérre, ám évek teltek el a különböző területrendezési tervek, tanulmányok készítésével, kisajátításokkal, a terület tulajdonjogának a tisztázásával.

A tervek szerint különben 2020 végéig mégépül a légikikötő, és 2021 első felében felszállhatnak az első járatok. A tanulmányok szerint a brassói reptér a működése első tíz évében érné el az egymilliós utasszámot, első körben főleg fapados járatokat indítanának, aztán a charterjáratokat és végül a menetrend szerinti hagyományos járatokat. Az áruforgalom 2055-re éri el a napi kétezer tonnát.

Galéria

Rég várt folytatás. 2014 óta nem történt semmi a brassói reptéren, de most felpörgetnék a tempót

Fotó: Facebook/Adrian Vestea

Támogatók és kerékkötők

A légikikötő megépítésének rengeteg támogatója, de még több ellenzője, kerékkötője akadt az évek során. A brassóiak több ízben megfogalmazták, hogy a bukaresti kormányok, politikusok nem támogatták, sőt akadályozták a megvalósulását.

Miközben Brassó megyében és a Székelyföldön úgy látják, a reptér megépülése egyik fontos eleme lehet a gazdasági fellendülésnek, Bukarestben a létjogosultságát firtatják.

Újabban a román érdekeltségű Blue Air diszkont-légitársaság is csatlakozott az ellenzők táborához. „Romániának jól fejlett légikikötő-hálózata van, a meglevő repülőtereket kellene korszerűsíteni, újak megépítése nem indokolt” – nyilatkozta a közelmúltban Gheorghe Răcaru, a Blue Air vezérigazgatója egy, a Ziarul Financiar lapnak adott interjúban. Szerinte az ország nyugati felében öt reptér is van 300 kilométeres körzetben, ezért a brassóira már semmi szükség, inkább a szebenit kellene korszerűsíteni. Răcaru másrészt elismerte, hogy a visszafogott becslések szerint is 50 százalékkal növekedni fog az otopeni-i repülőtér forgalma a következő öt évben, miközben már a különböző időintervallumokban így is túlzsúfolt, hiszen a băneasai reptér bezárásával évi kétmillió utassal növekedett a forgalma.

George Scripcaru, Brassó város polgármestere viszont több ízben rámutatott, hogy a repülőtér nélkül Brassó nem tud továbbfejlődni, miközben Erdélyben élen jár a termelés tekintetében, az infrastruktúra hiánya miatt a bérek szempontjából elmarad Kolozsvár vagy Nagyszeben mögött.

Jobb életszínvonalat hozhat a Székelyföldnek

„Háromszék, a Székelyföld gazdasága szempontjából a brassói repülőtér megépítése a legfontosabb, hiszen hiába van 300 kilométeres körzetben három másik repülőtér is, ha a közúti infrastruktúra hiánya miatt nincsenek elérhető távolságban” – értékelt hétfőn megkeresésünkre Édler András. A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke kifejtette, a Brassó melletti légikikötő hatalmas versenyelőnye lehet, hogy egy teljesen új beruházás, a legkorszerűbb elvárásoknak megfelelően építik meg, míg a már meglevő reptereket menet közben kell korszerűsíteni.

„Egyértelműen az a tapasztalat, hogy a repülőterek közvetlen vonzáskörzetében felpörög a gazdaság, a turizmus is megélénkül. Új cégek telepedhetnek meg kihasználva a szállítási lehetőséget, de beszállítókra, raktározási felületekre is szükség van” – részletezte a kamara elnöke.

Meglátása szerint ha a repülőtér megépül, a Székelyföldön is új munkahelyek jönnek létre, ez magasabb béreket, javuló életszínvonalat is jelent.

Sepsiszentgyörgy és Kovászna megye önkormányzata – mint ismeretes – azzal is jelezte, hogy mennyire fontosnak tartja a repülőtér megépítését, hogy két évvel ezelőtt szándéknyilatkozatot fogadtak el, miszerint három-három millió eurót pótolnak a légikikötő megépítésébe. A háromszéki önkormányza­tok csak a létesítmény befejezéséhez utalják a megígért pénzt, semmilyen köztes beruházást nem támogatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 05., kedd

Kelemen Hunor: volt szekusok provokálták ki az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket

Az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket a volt szekusok provokálták ki, akiknek ürügyre volt szükségük, hogy kiszabaduljanak abból a szorongatott helyzetből, amelybe a forradalom után belekerültek – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor: volt szekusok provokálták ki az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket
2024. március 04., hétfő

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn

Néhány évtizeddel ezelőtt még több száz körösfői család élt meg kézművességből: az asszonyok varrtak, a férfiak famegmunkálással foglalkoztak, mások kereskedésből tartották el családjukat. Riport az évszázados hagyomány végnapjairól.

Mogyorófából kifaragott ló és királynő: leáldozóban az egykor virágzó kisipar Körösfőn
2024. március 04., hétfő

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet

Fényből és sárból címmel frissen jelent meg a Böjte Csaba ferences szerzetes élettörténetéről szóló könyv, amelyet 5 erdélyi helyszínen mutatnak be a következő napokban.

Erdélyi körúton mutatják be a Böjte Csaba élettörténetéről szóló új könyvet
2024. március 04., hétfő

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára

Az erdélyi magyar iskolák 11. és 12. osztályos diákjaival szeretné megismertetni a közintézmények működését, választási joguk és lehetőségük fontosságát a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR).

Kisokossal teszik átláthatóbbá a közigazgatási rendszert az „elsőszavazó” erdélyi magyar fiatalok számára
2024. március 04., hétfő

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás

Változékony, de többnyire meleg időre lehet számítani a következő két hétben, és kiterjedt területeken várható csapadék – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) március 4. és 17. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Bár egy kis lehűlés belerondít, marad a tavaszias időjárás
2024. március 04., hétfő

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak

Kórházba került egy Szatmár megyei család négy tagja, miután juhok féregtelenítésére használt szerrel mosakodtak meg.

Intenzív osztályra került két gyerek, az anyjuk és a nagyanyjuk, miután állatok féregtelenítésére használt szerrel tisztálkodtak
2024. március 04., hétfő

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő

Ukrajnába tartó kamionok százai várakoznak ellenőrzésre a Szatmár megyei Halmi határátkelőjénél, ahol hozzávetőlegesen 30 óra a várakozási idő a teherforgalom esetében.

Több száz kamion torlódott fel a halmi határátkelőnél, több mint egy nap a várakozási idő
2024. március 03., vasárnap

Vizsgálat indult a hamis rendszámú autóban, drogos osztrák sofőr mellett ülő rendőr ellen

Belső vizsgálatot rendelt el az Arad megyei rendőrség vezetősége, miután a rendőrök által szombat este leállított személygépkocsiban, amelyet egy, a gyanú szerint kábítószer hatása alatt álló osztrák sofőr vezetett, utasként egy rendőr is ült.

Vizsgálat indult a hamis rendszámú autóban, drogos osztrák sofőr mellett ülő rendőr ellen
2024. március 03., vasárnap

Letérdelni, kezet csókolni?! Hivatalos „ünnepnapon” kényszerítenék a román nemzet tiszteletére a magyarokat

Az etnikai kisebbségek román nemzet iránt kifejezett tiszteletének napja – ilyen nevű új hivatalos „ünnepnapot” kaphat Románia, ha a bukaresti parlament elfogadja az ezt szorgalmazó, nemrég benyújtott törvénytervezetet.

Letérdelni, kezet csókolni?! Hivatalos „ünnepnapon” kényszerítenék a román nemzet tiszteletére a magyarokat
2024. március 03., vasárnap

Szobrot emeltek a kommunista diktatúra idején mártírhalált halt brassói román ellenállónak

Antikommunista román hősnek, a diktatúra elleni tiltakozásként magát felgyújtó Liviu Corneliu Babeșnek állítottak szobrot a Brassóhoz tartozó Brassópojánán.

Szobrot emeltek a kommunista diktatúra idején mártírhalált halt brassói román ellenállónak
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM