Hirdetés

Választási részvételben bízik az MPP

Megkapta az elsőfokú pártbejegyzési ítéletet a Magyar Polgári Párt Megkapta a Magyar Polgári Párt (MPP) a bejegyzését kimondó döntést a Bukaresti Törvényszéktől, az elsőfokú ítéletet tegnap vette át a pártbejegyzéssel megbízott ügyvédi iroda munkatársa, Iulia Mălăescu. Amint arról beszámoltunk, a január 24-én kihirdetett ítéletben a törvényszék már bejegyzettnek nyilvánította a pártot, az ítélet azonban csak írásbeli közlésekor emelkedik jogerőre, és ettől számítva öt napig, az MPP bejegyzése esetében tehát vasárnapig megfellebbezhető.

2008. február 20., 00:002008. február 20., 00:00

Az ítélet tartalma ellen csak az ügyészség tiltakozhat, a magyar névhasználat ellen azonban a négy korábbi tárgyaláson is szót emelt az ügyészség, ezért várhatóan most is fellebbezni fog.
Az ügyészségi fellebbezéstől függetlenül is másodfokon, a bukaresti táblabíróságon folytatódik a pártbejegyzés, mert a Demokratikus Szolidaritás Pártja már korábban óvott, amiért a törvényszék nem fogadta el, hogy belépjenek a perbe, azonban a másodfokú eljárás elkezdéséhez ki kell várni az ügyészség számára biztosított öt nap fellebbezési időt.
Az alakulat egyébként 1996 óta folyamatosan beadvánnyal él minden pártbejegyzési kérelem esetén, sérelmezve, hogy őket nem jegyezték be. Az MPP bejegyzési perében is azért próbáltak közbelépni, hogy az őket ért évtizedes igazságtalanságra felhívják a figyelmet, de a kötelező bélyegilletéket sem fizették ki, ezért a bíróság nem fogadta el perbeli félnek az alakulatot. „A szervezet beadványát bélyegilleték hiányában várhatóan hivatalból elutasítja ugyan a táblabíróság, de a fellebbezés miatt mindenképp lesz másodfokú tárgyalás” – mondta Iulia Mălăescu. Bár az elsőfokú ítélet kihirdetésétől az írásbeli közléséig közel egy hónap telt el, és várhatóan a másodfokú ítélet sem fog gyorsabban megszületni, a Krónika által megkérdezett jogi szakértők szerint ez nem veszélyezteti az MPP indulását a helyhatósági választásokon. A jelöltek listáját ugyanis a választások előtt csak harminc nappal kell letenni, és a választások valószínű dátuma május 25-e, tehát a végleges ítélethozatalhoz két hónap áll a táblabíróság rendelkezésére.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés