Hirdetés

Vakáció fűtésgondok miatt az egyik marosvásárhelyi iskolában

Kétnapos kényszervakációra küldték a diákokat tegnap Marosvásárhelyen a Romulus Gugáról elnevezett, egykori 18-as számú, vegyes tannyelvű általános iskolában, mivel a tanintézet fűtés- és melegvíz-ellátás nélkül maradt – tájékoztatott a megyei tanfelügyelőség. „A törvény lehetőséget nyújt az iskola vezetőségének, hogy így döntsön. Máshol is voltak hasonló gondok – a hét elején összesen nyolc tanintézetben nem tudták fűteni a tantermeket –, de ott az igazgatók megtalálták a megoldást” – nyilatkozta a Krónikának Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő.

Szucher Ervin

2010. október 13., 08:342010. október 13., 08:34

Mint mondta, több iskola vezetőtestülete úgy döntött, villannyal működő fűtőberendezéseket fog használni. Az intézkedést, mint ismeretes, a városi távfűtési rendszer akadozása tette indokolttá. Amint beszámoltunk róla, az Energomur Rt. Távhőszolgáltató által felhalmozott tetemes adósságok miatt az E.On Gaz Romania elzárta a gázcsapokat több mint 10 ezer tömbházlakást és a tanintézeteket is kiszolgáló hőközpontokban.

A távfűtésért felelős vállalat vezetői most a városházára hárítják a felelősséget, mondván, hogy a polgármesteri hivatal több hónapra visszamenőleg nem törlesztette a hatáskörébe tartozó közintézmények fűtésszámláját. Az ügyet két lépésben próbálja megoldani az önkormányzat. Dorin Florea polgármester ígéretei szerint ma délig minden egyes érintett iskolát ideiglenes fűtésrendszerrel látnak el. A városháza havi 10 ezer lejért az Energomurtól készül bérelni a felszerelést. Közben valamenynyi városi iskolaépületben önálló hőközpontokat szerelnek fel.

„Ezen is már rég túllennénk, ha a tavasz folyamán egyes tanácsosok nem ellenzik, s nem most, alig egy hónapja szavazzák meg” – magyarázta a polgármester utalva arra, hogy a határozatot korábban az RMDSZ-frakció képviselői ellenezték. Kolozsváry Zoltán frakcióvezető szerint azonban ez így nem felel meg a valóságnak. „Annak ellenére, hogy az önkormányzat kidolgozott és megszavazott egy bizonyos stratégiát, Dorin Florea és az őt kiszolgáló személyek egész nyáron ez ellen, azaz a távfűtéses rendszer ellen agitáltak. Most ennek isszuk a levét mindannyian: a lakosság is, az oktatási intézmények is.

A polgármester ugyanakkor ferdít is: az RMDSZ egy pillanatig sem ellenezte azt, hogy ahol indokolt, ott az iskolákat felszereljük saját hőközponttal” – fejtette ki Kolozsváry. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz az elveszített két nap tananyagával. Illés Ildikó helyettes főtanfelügyelő szerint vagy hétvégeken, vagy órák után a tanárok kötelesek bepótolni az elmaradt anyagot. „Nem örülök a kialakult helyzetnek, és főleg annak, hogy gyermekem tegnap már szipogva tért haza az iskolából. Nem értem, az illetékesek egész nyáron nem gondoltak arra, hogy előbb-utóbb beköszönt az ősz?” – tette fel a költői kérdést egy IV. osztályos elemista édesanyja.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet

A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.

Nívódíjjal tüntette ki a Krónika munkatársát az újságíró szervezet
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között

Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.

Mennyibe kerül idén a tűzifa? Jelentős árkülönbségek vannak az erdélyi megyék között
2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Hirdetés
Hirdetés