Hozzátette, a kizárólag magyarok által létrehozott fiókszervezet elnökévé Kolcsár József kelementelki lakost választották. „A községben élő magyarok is belátták végre, hogy valamilyen módon fel kell lépniük Gáll Sándor polgármester túlkapásai ellen, aki folyamatosan RMDSZ-es üzletembereknek kíván a kedvében járni ahelyett, hogy munkáját végezné a közösség érdekében” – fogalmazott Amza. Gáll Sándor polgármester a Krónikától értesült arról, hogy a Nagy-Románia Párt fiókszervezetet hozott létre a községben. A nyilatkozatokra reagálva leszögezte, fölöslegesnek tartja, hogy a személye ellen irányuló vádakat kommentálja. „Volt egy időszak, amikor felháborodtam Constantin Mărgărit Amza vagy más PRM-s képviselők kijelentésein, de egy ideje hidegen hagynak az általuk kitalált mesék” – nyilatkozta a polgármester. Gáll ugyanakkor elmondta, személyesen is ismeri Kolcsár Józsefet, aki szerinte „egy helyi agitátor”, aki számtalan alkalommal kritizálta már a gyulakutai önkormányzat tevékenységét. „Egyáltalán nem csodálkozom, hogy ez a bizonyos Kolcsár úr szervezte meg a Nagy-Románia Párt helyi szervezetét. Ahogy őt ismerem, tökéletesen beleillik a szervezetről alkotott általános képbe” – tette hozzá.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.