
A Bákó megyei prefektusnak egy hónap sem volt elegendő arra, hogy közigazgatási pert indítson a temető átalakítása miatt, noha több állami hivatal jelezte a törvénytelenséget
Fotó: Pinti Attila
Bákó megye prefektusa – korábbi bejelentésétől eltérően – még mindig nem támadta meg a közigazgatási bíróságon azt az építési engedélyt, amelyet a dormánfalvi polgármesteri hivatal állított ki maga számára az úzvölgyi katonatemető átalakítására.
2019. június 11., 17:332019. június 11., 17:33
2019. június 12., 11:502019. június 12., 11:50
A román kormány Bákó megyei képviseletét ellátó prefektusi hivatal korábban múlt péntekig adott haladékot a polgármesternek álláspontja megvédésére. Közölte: ha ez a megnevezett határidőig nem történik meg, a közigazgatási bíróságon támadja meg az okmányt.
A prefektusi hivatal szóvivője kedden az MTI-nek elmondta: június 4-én a Hősök Emléke Országos Hivatalt (ONCE) is megkérdezték arról, hogy hozzájárult-e a temető átalakításához, és amíg nem kapnak választ, nem dönthetnek a közigazgatási per elindításáról.
A prefektust még május 9-én kérte fel az Állami Építkezési Felügyelőség, hogy mérlegelje az építési engedély megtámadását a közigazgatási bíróságon. A felügyelőség törvénytelennek tartotta az építési engedély kiállítását mert – mint megállapította –
Ezt követően május 9-én a Kultúra és a Nemzeti Identitás Minisztériuma, június 3-án pedig a Nemzeti Védelmi Minisztérium is közölte, hogy a temető átalakításához nem járult hozzá, pedig szükséges lett volna a hozzájárulása.
A prefektusi hivatal szóvivője az MTI-nek elmondta: május 31-én szólították fel Dormánfalva polgármesterét, hogy tisztázza a helyzetet, a polgármester azonban a június 10-én keltezett válaszában fenntartotta, hogy törvényesen járt el. A szóvivő reményét fejezte ki, hogy még ezen a héten megkapják az Hősök Emléke Országos Hivatal (ONCE) válaszát és dönthetnek arról, hogy a bírósághoz fordulnak-e az engedély megsemmisítése ügyében.
A prefektus korábban egy másik közigazgatási pert is kilátásba helyezett az úzvölgyi temető ügyében. Június 4-én június 25-ig adott haladékot a dormánfalvi önkormányzatnak, hogy vonja vissza azt a határozatát, amelyikkel március 29-én saját közvagyonává nyilvánította a temető területét.
Ezzel szemben Hargita megye prefektusa május 29-én egyetlen nap alatt összeállította és benyújtotta azt az iratcsomót, amellyel megtámadta Csíkszentmártonnak a temető bezárására vonatkozó határozatát.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
2 hozzászólás