
A diplomácia eszközével. Szijjártó Péter az úzvölgyi katonatemető átalakítása miatt kialakult helyzet rendezését kérte a román külügyminisztertől
Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon beszélt Teodor Meleșcanu román külügyminiszterrel, és nyomatékosan kérte, hogy a csütörtöki úzvölgyi rendezvények kapcsán a román fél ne adjon teret a provokációknak, és tegyen meg mindent a fizikai atrocitások elkerülése érdekében – tájékoztatta Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenéséért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-t.
2019. június 06., 18:512019. június 06., 18:51
2019. június 10., 22:462019. június 10., 22:46
Közleményében azt írta: a román külügyminiszter minderre ígéretet tett.
„A magyar álláspont változatlan: Románia számunkra az erdélyi magyarság miatt kiemelt jelentőségű ország, ráadásul fontos gazdasági, kereskedelmi partner, a kiegyensúlyozott és fejlődő kétoldalú kapcsolatokban vagyunk érdekeltek” – fogalmazott a közlemény, kiemelve: ugyanakkor ismételten felemelik szavukat az úzvölgyi katonatemetőnek a román szabályokkal is ellentétes átalakítása miatt. Mint írta:
Az elmúlt hónapokban a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a hivatalból érintett magyar Katonai Emlékezet és Hadisírgondozó Igazgatóság többször is tárgyalást kezdeményezett az úzvölgyi temetőben kialakult a helyzetről, a világháborúkban elesett katonák méltó elhelyezéséről, és a méltó megemlékezés kialakításának feltételeiről – írta Menczer Tamás, hozzátéve: sajnálatos módon ezekre a megkeresésékre a román Hősök Kultuszáért Nemzeti Hivatal érdemben nem reagált.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
szóljon hozzá!