Hirdetés

Párbeszédben az épülettel – Egri István üvegművészt faggattuk kortárs alkotásairól

Egri István, üveg, ablak

Egri István alkotása

Fotó: Egri István

Egri István Erdély legismertebb ólomüveg-restaurátora, aki megannyi műemlék ablakainak restaurálásán, rekonstruálásán dolgozott. Emellett kreatív művészként rendelésre készít kortárs alkotásokat, melyek európai színvonalú ékei az épületeknek. A Krónikának adott interjúban egyebek mellett arról beszélt, hogy az üveg, mint dekoratív elem mind a mai napig jelen van – világi és szakrális – épületeinkben, még hogyha a „rajongás” nem is éri el az 1900-as évek szintjét, továbbra is egyfajta minőségi többletet nyújt, mind nálunk, mind a világ más tájain.

Tóth Gödri Iringó

2024. november 21., 14:022024. november 21., 14:02

– A legtöbb interjúban a műemlék felújítások, középkori templomok csodás ablakainak restaurálása kapcsán szokták Önt faggatni, és kicsit háttérbe szorul, hogy bizony igencsak modern szellemben alkotó művész is. Bevezetésként kérdezném, hogy erre a fajta alkotásra egyáltalán mennyire van igény, ennek mennyire van tere Erdélyben – ahol mintha a szecesszió lecsengése után kicsit megszűnt volna a rajongás az üvegablakok iránt, miközben külföldön Matisse vagy Chagall alkotásai díszítenek templomablakokat?

Az üveg, mint dekoratív elem mind a mai napig jelen van – világi és szakrális – épületeinkben. Különböző technológiákkal készült alkotásokról beszélünk: hagyományos ólomüveg technikával, rogyasztott színes üveg kompozíciókról vagy egyéb, gyorsabban kivitelezhető technológiákkal készült nyílászárók, illetve dekoratív elemek. Még hogyha a „rajongás” nem is éri el az 1900-as évek szintjét,

Hirdetés

továbbra is egyfajta minőségi többletet nyújt, mind nálunk, mind a világ más tájain.

Szándékosan nem csak Európát említettem, mert ide számítom mind a Távol- és a Közel-Keletet, mind Amerikát. Tény, hogy ez a hagyományos ága az üvegművészetnek, az ólomüveg, az üvegfúvás mellett veszít a teréből a modern és gyors technológiák megjelenésével, de mind a mai napig bőven vannak magyar és külföldi szakmai szervezetek és csoportosulások, amelyeknek a fórumain, rendezvényein és kiállításain kölcsönösen figyelemmel kísérhetők alkotási folyamatok és trendek.

Egri István, üveg, ablak Galéria

Egri István

Fotó: Egri István

– Az előző kérdéshez kapcsolódva Ön szerint milyen környezetben van helye egy kortárs ólomüvegnek? Menyire fontos Önnek az épület és az alkotás egysége?

– Mivel ez egy úgynevezett „alkalmazott művészet” angolul – applied art – mindenképpen párbeszédben kell állnia az épülettel. Azt hogy fő- vagy mellékszerepet kap, azt az építész – megrendelő – üvegművész hármas dönti el.

– Az ólomüveg ablakok nagy, sokak által látott felületek – templomokban, színházakban, intézményekben, szállodákban. Talán Erdélyben kicsit hadilábon állunk ezzel: leragadtunk a kultúrházak kommunista mozaikjainál – mint hasonló alkotásoknál, melyek hát még csak nem is burkoltan közvetítettek valamiféle üzenetet. Ezzel, hogy áll? Kell-e valamit, bármit közvetíteni, ha már ennyien látják, vagy éljen a l’art pour l’art, elég a gyönyörködtetés?

– Azzal, hogy az alkotás mind grafikájával, mind színes fényjátékával igyekszik változatosságot, izgalmat és látványt nyújtani a szemlélőnek létrejötte értelmet nyer, ezzel képessé válik arra hogy akár közösségi élményt nyújtson – ideális esetben.

– Az üveg, az ablak egy nagyon izgalmas felület, más mint egy vászon, a nap, a fény adja (részben) az alkotások varázsát. Ön szerint milyen egy jól sikerült üvegablak?

– Egyszerre alkalmazkodó és karakteres, visszafogott és harsány, de komolyra fordítva a szót,

Idézet
akkor jó, ha hangulatában harmóniában van az épülettel, illetve akkor, ha az ablak felülete grafikai és színkompozíció tekintetében egyensúly van.

– Az Ön alkotásai úgy egyediek, hogy azért fel-fel sejlik bennük a huszadik század művészetének hatása. Vannak olyan alkotók, akik hatottak Önre, inspirálják?

– Ez tudatos. Az organikus építészet filozófiája és céljai (az építészet azon irányzata, amelynek programjában az szerepel, hogy az épület „természetesen” nőjön ki abból a helyből, ahová tervezték, alkosson azzal harmonikus, „szerves” egységet mind a felhasznált anyagok, mind az épület mérete, alakja és gondolatisága – szerk.) nagyon nagy hatással voltak rám, még akkor is, ha ezeket az elveket és módszereket szabad módon, egyéni szemszögből próbáltam tovább gondolni. Ha ez így van, akkor annak örülök, mert az alkotásnak hordoznia és tükröznie kell a kort, amelyben készült.

Egri István, üveg, ablak Galéria

Fotó: Egri István

– Meséljen, kérem, egy kicsit az alkotási folyamatról. Ha például felhívnám, hogy van Szovátán egy hatalmas villám, aminek az ebédlőjébe szeretnék egy Ön által tervezett ablakot, téma ötletem nincs, akkor, hogyan indulna el?

– Megnézném az épületet, és hosszasan elbeszélgetnék Önnel, megkérdezném, ki a kedvenc művésze, melyik a kedvenc filmje, mi a kedvenc olvasmánya. Ugyanakkor mutatnék Önnek néhányat az eddigi munkáimból.

– Ahhoz képest, amikor mondjuk egy középkori templom ablakán dolgozik, egy kortár alkotás során vannak technikai, különbségek, kihívások vagy könnyebben megvalósítható dolgok?

– A kihívások mennyisége azonos, mert mindkét esetben specifikus problémák sokaságával állunk szemben.

– Kicsit elkanyarodva minden eddigitől, de mivel kortárs dolgokról beszélünk, meg kell kérdeznem: mi a helyzet a románoknál? Míg mi többnyire puritán protestáns templomokat építünk, nálunk a gombamódra felbukkanó ortodox templomok ablakai mindig díszesek. Ezek igényes művészi munkák vagy, ha megnézném közelebbről, kiderülne szó sincs ólomüvegről, csak festett utánzatokról?

– Mint mindig, ebben az esetben is óvakodjunk az általánosítástól.

Mai napig készülnek, mi is készítettünk mind dekoratív, mind figurális ablakokat, hagyományos és modern technológiával ortodox templomokba.

Érdekesnek tartom a miénktől különböző kánonok mentén alkotni.

Egri István, üveg, ablak Galéria

Mesés üveg

Fotó: Egri István

– Az ólomüveg mellett illusztrálással is foglalkozik, verseskötetet illusztrációi, plakátok dicsérik munkáját. Ez mennyire más vagy mennyire hasonló munka? Az illusztráció úgy illeszkedik a vershez, mint az ablak az épülethez?

– Ha valaki megnézi az eddigi munkáimat, akkor mondhatni gyakran tetten érhető egy elbeszélő tendencia.

Valóban sok író és költő barátom van, volt szerencsém néhány kötetet illusztrálni eddig. Mindig izgalmas kibújni a saját buborékodból és átkirándulni egyéb területekre.

– Ön egy befutott, sikeres alkotó, maga az erdélyi ólomüvegművész. Van utánpótlás? Kéne figyelni – képzés, oktatás által – arra, hogy legyen?

– Hadd legyen így a végére ez egy felkérés a táncra: szeretnék egy követőt kinevelni, aki átvenné és folytatná, amikor eljön az idő, amit én elkezdtem és felépítettem.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
Hirdetés