Hirdetés

Útjavítási háború

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Egymást vádolja a szatmárnémeti önkormányzat és a kivitelező cégcsoport az Udvari utat és ennek mellékutcáit érintő aszfaltozási munkálatok ügyében. Ilyés Gyula polgármester szerint a vállalatok kampánycéllal szabotálják a projektet, mivel le akarják járatni őt. A cégek vezetői ellenben azt állítják, a tenderfüzetben foglaltak nem feleltek meg a valós helyzetnek, ezért akadozik a munkálat.

2008. március 04., 00:002008. március 04., 00:00

Ilyés Gyula bírságolna

A szatmárnémeti Alfarom Rt. és a magyarországi Betonút Szolgáltató és Építő Zrt. közösen nyerte el a 8,4 millió lejes összköltségvetésű beruházást, amelyben a csatornarendszer kiépítése, útépítés, burkolatfelújítás, valamint a műút kiszélesítése szerepel. A munkálatokat tegnap kellett volna elkezdeniük, és a szerződés értelmében három hónap alatt befejezniük.

Ilyés Gyula polgármester azonban csütörtökön, négy nappal a határidő előtt bírságot helyezett kilátásba, amennyiben a kivitelező nem lát idejében hozzá a munkálathoz. Mint mondta, a szerződésben szakaszokra bontották a munkálatot, így a kezdés elhalasztása is szerződésszegésnek bizonyul. „Az Alfarom és a Betonút épp a rövid, alig három hónapos kivitelezési határidő miatt kapta a legjobb pontszámot a közbeszerzési eljáráson, maga mögé utasítva két olyan jelentkezőt, akik olcsóbban vállalták volna a munkát” – magyarázta a polgármester. Hozzátette: annak idején azt javasolta az elbíráló bizottságnak, zárják ki a cégcsoport ajánlatát, mert komolytalan: nem tudnak elvégezni három hónap alatt egy olyan munkálatot, amire a többi jelentkező 6–8 hónapot kért. Az elöljáró csütörtökön úgy vélte, a kivitelező semmiképp nem foghat neki hétfőn a munkálatnak, ugyanis az ilyenkor legszükségesebb intézkedéseket sem tette meg, például nem rendelkezett engedélyezett forgalomelterelési tervvel.

A közművesítéssel van gond

A Betonút és az Alfarom vezetői másnap, pénteken szintén sajtótájékoztatón ismertették álláspontjukat. Kifejtették, nem aszfaltozhatnak addig, amíg az önkormányzat nem teszi rendbe a közműhálózatot. Mint mondták, például a gázvezetékek nem az előírás szerinti mélységben haladnak az úttest alatt, ezért nem aszfaltozhatnak, amíg ezeket lejjebb nem helyezik. Kifogásolták továbbá, hogy nincs mire csatlakoztatniuk azt a csatornahálózatot, aminek kiépítése az ő feladatuk lenne, ugyanis a csatornarendszer bekötő részének lefektetése nem szerepelt a tenderfüzetben. Hangsúlyozták: ezért nem akarták hivatalosan elkezdeni a munkálatokat, ugyanis a közműhálózatot érintő teendők miatt várakozniuk kellett volna, és így kifutottak volna a határidőből. A kivitelezők ugyanakkor azt állították, a szerződés novemberi aláírása óta számos esetben próbáltak már tárgyalni erről az önkormányzat illetékeseivel, ám válaszra se méltatták őket.

A felsorolt gondok ellenére tegnap reggel munkához láttak, így Ilyésnek nem kellett beváltania fenyegetéseit. Az elöljáró elmondta: örül, hogy elkezdődött a munka. A kivitelezők kifogásaira csak annyit válaszolt, hogy a környékbeli cégek közül az Alfarom végezte korábban a legtöbb munkálatot, így tisztában kellene lennie, milyen szabálytalanságokra számíthat egy útszakasz felbontása során. Ilyés szerint a kifogások nem indokolják, hogy késve láttak munkához. Hozzátette: sajnálja, hogy a Betonút Rt.-t akaratán kívül egy ellene irányuló kampányhadjáratba rángatta bele az Alfarom tulajdonosa, Dorel Surducan. Kozák János, a Betonút főmérnöke a Krónikának kijelentette, ha elhárul minden akadály, a munkálatot be tudják fejezni a vállalt határidőig, május 31-éig.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés