2010. április 28., 09:522010. április 28., 09:52
Az Ágazati Operatív Program keretében az Európai Unió a projekt teljes költségeinek felét állja, 45 százalék pedig a kormánytól érkezik. A fennmaradó 5 százalék a város önrésze, ez 78,22 millió lejt tesz ki. Ahhoz, hogy a viszsza nem térítendő támogatás megérkezzék, a városi önkormányzat a következő 22 évre szóló távhőstratégiát is el kellett fogadjon.
A távhőszolgáltatás fejlesztéséről szóló mestertervet nagyjából egy éve kezdték el készíteni, és tavaly ősszel fogadták el, a pályázat során pedig szigorúan be kell tartani annak előírásait. Az átfogó stratégia magában foglalja az egész város távhőhálózatának korszerűsítését, hogy megfelelhessen a környezetvédelmi elvárásoknak, ehhez pedig elsősorban arra van szükség, hogy minél szélesebb körben használják fel a természet adta termálvizet.
A helyi tanács egy olyan tervezetet is elfogadott, amelynek alapján a megyeszékhely keleti lakónegyedének fele hamarosan kizárólag ebből az energiaforrásból fűtene. Mint arról már korábban beszámoltunk, Nagyvárad egyike az ország azon öt megyeszékhelyének, amelynek a Környezetvédelmi Minisztérium segítséget nyújt a fűtéshálózat modernizálására írandó pályázatok elkészítéséhez.
Nagyvárad távhőrendszere már mintegy negyven éve üzemel, és egyre több a csőtörés, meghibásodás, ezért van szükség a vezetékek teljes cseréjére, illetve a szintén elavultnak és környezetszennyezőnek számító Hőerőmű korszerűsítésére is. A mostani tervek szerint, ha a korszerűsítés megtörténik, szén helyett földgázzal és termálvízzel fűtik majd a nagyváradi lakásokat.
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.