Uniós oltalom alá kerül a nagylaki szalámi, a helyi szlovákok büszkesége

Az aradi piacon is kapható nagylaki szalámi, de Nagylakon sokan saját fogyasztásra készítik, egyesek szerint az az igazi, amit nem kisipari körülmények között, hanem valóban hagyományosan állítanak elő.

Uniós oltalom a román terméknek, ami szlovák

A pontos időt a szlovák evangélikus templom tornyában jelző kürtös ember a példa rá, hogy Nagylakon nagy gondot fordítanak a hagyományok őrzésére: a román–magyar határon fekvő kisváros gasztronómiáját is meghatározzák a tradicionális ételek.

„A nagylaki szalámi a város, sőt az ország határain túl is híres, mert amerre jártunk kiküldetésben, mindig vittünk belőle kóstolót, és népszerűsítettük, mint a város védjegyét. A nagylaki galuska, ami szlovák gombócként vagy tót gombócként is ismert, szintén ismert és nagyon egészséges. Egész Romániában nem lehet ilyen finomat enni” – mondta Vasile Ciceac korábbi polgármester, aki – amikor még hivatalban volt – minden igyekezetével a helyi értékek népszerűsítésén fáradozott. Jellemző rá, hogy máramarosi cipszerként (a Visó-völgyében letelepedett szepességi szászok népcsoportja) került a magyar határ menti Nagylakra, és a helyi szlovák és magyar kisebbség nyelvét is elsajátította.

Nagylakon készítenek:

• kolbászt,
• májas és véres hurkát,
• sonkát, szalonnát,

de a leghíresebb a marhabélbe töltött szalámi, amit füstölés után legalább három hónapig szárítanak, utána kerül csak az asztalra. A helyiek sérelme, hogy a kereskedelemben is kapható felvágott nagylaki szalámi néven, de annak köze sincs Nagylakhoz.

„Az igazi nagylaki szalámi nem tartalmaz ételszínezékeket, csak természetes alapanyagokat: fokhagymát, köményt, borsot, fűszerpaprikát. Háznál tartott disznó húsából készül, és az állatot nem táppal etetik” – magyarázta Badinsky.

Nagylaki szalámira szlovák galuska

Egy kiadós disznótoros vacsorát a nagylaki szlovák galuskával lehet a legjobban lenyomtatni. Ez tulajdonképpen az aranygaluskának egy egyszerűbb változata: finomlisztből, élesztőből, vízből kevés olajjal tésztát gyúrnak, félórás kelesztés után kinyújtják és kerekre szaggatják, majd forró serpenyőben, kevés olajban, fedő alatt párolják. Az idősebb nagylaki asszonyok szerint a titka abban rejlik, hogy mikor emelik fel a fedőt, ugyanis, ha túl korán elillan a gőz, összeesik a tészta.

Régen főfogásként fogyasztották túróval megszórva, diósan pedig desszertként. Manapság mákkal, kakaóval és fahéjjal is kínálják. Amióta a helyi nyugdíjasklub tagjai különböző rendezvényeken készítik, a nagylakiak is újra felfedezték a szlovák galuskát.

„Amikor vásárokon megjelenünk, van, aki hosszú percekig nézi, hogyan készítjük. Szívesen elmagyarázzuk, mert örvendünk, ha a fiatalabbak érdeklődnek, és meg akarják tanulni. Általában ott vagyunk több napig, s jönnek a vásárlók másnap, és boldogan mondják, hogy otthon elkészítették, és sikerült. Ez minket is örömmel tölt el, ráadásul ez egy egészséges étel” – mondta Maria Plausici.