
Képünk illusztráció
Fotó: Sándor Csilla
Javul a határ menti folyóvizek állapota annak a 4,06 millió eurós költségvetésű, uniós támogatással megvalósuló beruházásnak köszönhetően, mely során négy romániai és két magyarországi településen korszerűsítik a szennyvíz kezelését – közölte a Szegedi Vízmű Zrt. vezérigazgatója szerdán Algyőn.
2019. október 02., 15:192019. október 02., 15:19
2019. október 02., 15:272019. október 02., 15:27
Istókovics Zoltán a Csongrád megyei település szennyvíztisztító-telepén megvalósuló fejlesztéseket bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a cég az aradi vízművekkel közösen pályázott a környezetvédelmi beruházásra. 2,55 millió euró uniós támogatást nyertek el, melyet romániai és magyarországi források egészítenek ki a vállalkozások önereje mellett.
A határ magyar oldalán 966 ezer euróból az algyői és a szegedi szennyvíztisztító technológiáját fejlesztik tovább. Az üzemirányítási rendszer modernizációja mellett kicserélik a telepek villamosenergia-fogyasztásának akár 40 százalékát is adó levegőztető berendezéseket, valamint más elavult, elhasználódott eszközöket. A kezelt szennyvíz fizikai és kémiai paramétereit mérő – részben távolról is elérhető - rendszert is kialakítanak – ismertette a szakember.
A 2021 májusáig tartó projekt keretében a két cég közös mérési adatbázist hoz létre, valamint folyamatos elemzéseket végez és megosztják üzemeltetési tapasztalatikat is.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
szóljon hozzá!