2008. március 19., 00:002008. március 19., 00:00
Errõl tegnapi, a projekt munkálatainak újrakezdését célzó rendkívüli ülésén döntött a megyei közgyûlés, amelynek tagjai közül azonban sokan ma sincsenek meggyõzõdve a nagy összegû befektetés gazdasági életképességérõl. Csehi Árpád, a tanács gazdasági bizottságának elnöke mégis azzal indokolta a terv finanszírozásának szükségességét, hogy az üdülõtelep megépülésének elmaradása esetén az önkormányzatnak vissza kell fizetnie az EU-tól származó – már elköltött – támogatást. Mindez a Szatmár Megyei Tanács hitelképességének csökkenését is maga után vonná, és a jövõben az eddiginél nehezebben tudna újabb támogatásokat lehívni.
Amint arról már beszámoltunk, a lunaforrási üdülõtelep kiépítésérõl 2003-ban kötött szerzõdés finanszírozásából megközelítõleg ötmillió eurót vállalt a megyei önkormányzat, 1,5 milliót a román kormány, 2,5-öt pedig az Európai Unió. Az akkori integrációs minisztérium által kiválasztott kivitelezõ cég, a görög Efklidis (amely alacsony árai révén más, nagy volumenû pályázati kiírást is elnyert a megyében) alvállalkozóknak adta ki a munkálatokat, amelyek viszont kicsúsztak a határidõbõl, így a megye elvesztette az uniós támogatást. Tavaly a megye elöljáróinak közbenjárására a Borbély László vezette régiófejlesztési minisztérium vállalta magára a beruházás társfinanszírozását. Az összköltség azonban idõközben megnövekedett: megdrágultak az építkezési munkálatok, Románia uniós tagállammá válása nyomán pedig többletkiadást jelent a hozzáadottérték-adó (TVA) kifizetésének kötelezettsége. Ezt az összeget projektvezetõi minõségében Gheorghe Ciocan megyei tanácselnök az általa kidolgozott határozattervezetben az önkormányzat tartalékalapjából kívánta fedezni, melyet a községek fejlesztési pályázatainak önrész-támogatására szántak. Mivel több mint 2,5 millió lej felemésztette volna az alap közel felét, Csehi Árpád javaslatára változtattak a határozattervezeten, így az összeget az önkormányzat hitelkeretébõl fedezik. „Ha már amúgy is feneketlen zsákba megy a pénz, legalább nem a községek fejlesztése bánja” – sommázták a tanácsülésen megszavazott módosítást az RMDSZ képviselõi.
A szatmári tanácsosok jelentõs része – elsõsorban a szövetség tagjai – a gazdasági szempontokon kívül azért sem nézi jó szemmel a beruházást, mert az avasi régió a Szociáldemokrata Párt szavazóbázisa. A megyében egyébként korábban is felháborodást keltett, hogy a beruházások döntõ többsége a románok lakta Avas felé irányul, noha nagyobb támogatásra szorulnának a magyar többségû régiók, például Tasnád és Nagykároly környéke. Különben a lunaforrási projekttel kapcsolatosan felmerül az is: lesz-e elég hó a síparadicsom zökkenõmentes mûködtetéséhez. A beruházás lelkes hívei mindöszsze a természet múló szeszélyének tulajdonítják, hogy az utóbbi két évben szinte egyáltalán nem volt hó a környéken, mások viszont az egyre erõsödõ globális felmelegedés hatásának tartják a jelenséget. Az új költségvetésben mindenesetre már hóágyúk beszerzése is szerepel. Günthner Tibor, a megyei tanács alelnöke abban is kételkedik, hogy a négy szállodát, tizennyolc üzletet, valamint több mint ötszáz hétvégi házat magában foglaló üdülõtelepet nyereségesen tudja majd mûködtetni a megyei és az avasfelsõfalui önkormányzat. Szerinte valószínûleg magánbefektetõkre is szükség lesz, mivel a három-négy hónapig tartó turistaszezon idején csupán egy vállalkozó tud profitot termelni.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.