Hirdetés

Újratárgyalják a sztrádaszerződést

„Legfontosabb célkitűzésünk, hogy 2012-ig elkészüljön az autópálya Aranyosgyéres–Bors közötti 128 kilométeres szakasza, ennek érdekében támogatni szeretnénk a kivitelezőt” – jelentette ki a Radu Berceanu szállításügyi miniszter, aki kedden az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel képviselőivel találkozott Kolozsváron. A tárcavezető ugyanakkor közölte: csütörtökön Bukarestben tárgyal az amerikai építőipari vállalat londoni irodájának vezetőivel az éjszak-erdélyi autópálya megépítése kapcsán kötött szerződés néhány pontjáról.

Gyergyai Csaba

Pap Melinda

2009. január 21., 07:002009. január 21., 07:00

„Az elmúlt évben elvégzett munkálatokért még fizetnünk kell 77 millió eurót, az adósságunkat hónap végéig törleszteni fogjuk, februárban pedig átutaljuk az előleget az idei munkálatokra. Csütörtökön meg szeretném tudni, konkrétan mit kapunk a pénzünkért – részletezte a miniszter, aki kinevezése óta először tett hivatalos látogatást az autópálya munkatelepén.

Amint arról beszámoltunk, Radu Berceanu decemberben kinevezett közlekedési miniszter néhány héttel korábban kijelentette: szerződést bontana az észak-erdélyi autópálya kivitelezésével megbízott amerikai Bechtel vállalattal. A miniszter azt ígérte: javasolni fogja az amerikai vállalatnak, hogy csak a Románia nyugati határától, Borstól Marosvásárhelyig terjedő, 254 kilométeres szakaszt építse meg. A dél-erdélyi Brassóig terjedő többi, összesen 161 kilométeres szakaszokra közbeszerzési pályázatot írna ki. Mint ismeretes, a Brassó és Bors közötti, 415 kilométeres autópálya építési munkálatai még 2004-ben kezdődtek, az akkori kormány 2,2 milliárd eurós szerződést írt alá az amerikai Bechtel építőipari vállalattal. A kivitelezési munkálatok azonban 2005 közepén leálltak, mivel az új kabinet felülvizsgálta az elődje által megkötött szerződést, így a leállás miatt az eredetileg 2012-re kitűzött átadási határidőt egy évvel meghoszszabbították. Az elmúlt évben a Bechtel öt kilométernyi sztrádát aszfaltozott le Kolozsvár közelében, a Gyalu és Aranyosgyéres közötti szakaszon. 

Szükség van a gyorsforgalmi útra

Bár nem szerepel a kormány prioritásai között, szükség van a Nagybányát Magyarországgal összekötő gyorsforgalmi útra – mutatott rá tegnap Emil Marinescu, a Máramaros Megyei Tanács alelnöke. Kifejtette, a két szomszédos országot Peténél összekötő út megépítésének halasztásával zsúfoltabb lesz az ország északnyugati részén áthaladó forgalom, és főleg a Nagybányát Szatmárnémetivel, majd Magyarországgal összekötő országúton kell tumultusra számítani. „A gyorsforgalmi út megépítése nagy segítség lenne főleg a közúti szállítók számára, hiszen ezek így könnyebben juthatnának el Magyarországra, illetve a Halmi határátkelőn keresztül Ukrajnába is” – mondta az alelnök. Hozzátette: a megvalósíthatósági tanulmány elkészült, az útvonalat leszögezték, a kisajátítások következnének. „A kormányváltás után értesítettek, hogy befagyasztották a beruházást, ami nagy kár, hiszen előrehaladtunk a tervezéssel, s a magyar fél arra vár, hogy összeköthesse az utat az egyik európai folyosóval” – fejtette ki Marinescu. A tervek szerint a Nagybánya– Szatmárnémeti–Pete–Magyarország útvonalú gyorsforgalmi út hossza 65 kilométer lett volna, az 550 millió eurós beruházást 2012 márciusában adták volna át.

 


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés