
Képünk illusztráció
Fotó: Farkas Tamás
Nemzetközi bíróságokhoz fordulnak Bánffy Dániel volt magyar földművelésügyi miniszter örökösei amiatt, hogy a román állam újból államosította a magyar nemesi család 9300 hektárnyi erdejét Maros megyében – közölte a család szombaton.
2018. július 08., 11:512018. július 08., 11:51
A Bánffy Dániel leszármazottai és örökösei által kiadott közleményben emlékeztetnek, hogy a Giurgiu megyei törvényszék szerdán hozott ítélete szerint a Maros megyei Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén levő erdőket, amelyeket 2007-ben visszaszolgáltattak Bánffy Dániel örököseinek, most ismét a román állam tulajdonába kerülnek. A kommunizmus idején elkobzott vagyont 2007-ben adták vissza a családnak szintén bírósági döntés nyomán.

Visszakerült a román állam tulajdonába több mint 9300 hektárnyi erdő Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén, amelyet 2007-ben visszaszolgáltattak gróf Bánffy Dániel örököseinek. A Giurgiu megyei törvényszék által hozott ítélet jogerős.
Az örökösök szerint az illetékes román hatóságok tíz éven keresztül megtagadták a végleges bírói ítélet végrehajtását, és soha nem adták ki a birtoklevelet a földterületre annak ellenére, hogy jogerős bírói határozat megtagadása és végre nem hajtása bűncselekmény – írják az MTI által idézett közleményben.
Ezt az ügyet a Legfelsőbb Bíróság áthelyezte Maros megyéből a giurgiui bíróságra, amely az idén március 15-én megsemmisítette a 2007-ben meghozott jogerős határozatot, július 4-én pedig másodfokon is jóváhagyták az ítéletet.
A bukaresti törvényszék 1952. december 3-án hozott büntetőjogi ítélete szerint Bánffy Dánielt 8 év kényszermunkára és 10 év polgári jogvesztésre, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélték 1940 és 1944 között emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt. A giurgiu-i bíróság úgy értelmezte, ezzel az ítélettel kobozták el a vagyonát.
Ezzel szemben az örökösök azt állítják, hogy az 1952-es ítélet korábban is elérhető volt, ezért a dokumentum nem indokolja a perújrafelvételt, ami szerintük jogszerűtlen volt. Emellett a giurgiui törvényszék teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy 1946-ban, egy akkor még független bíróság, a Kolozsvári ítélőtábla jogerősen felmentette Bánffy Dánielt ugyanezek alól a bűncselekmények alól.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
szóljon hozzá!