Hirdetés

Újraállamosítanak közel tízezer hektár, a Bánffyaknak visszaszolgáltatott erdőt Maros megyében

Bánffy Dániel

Bánffy Dániel

Visszakerült a román állam tulajdonába több mint 9300 hektárnyi erdő a Maros megyei Ratosnya, Gödemesterháza és Palotailva környékén, amelyet 2007-ben visszaszolgáltattak gróf Bánffy Dániel örököseinek. A Giurgiu megyei törvényszék által hozott ítélet jogerős.

Krónika

2018. július 05., 11:032018. július 05., 11:03

2018. július 05., 22:202018. július 05., 22:20

A 9323 hektárnyi erdő visszaszolgáltatására vonatkozó 2007-es döntést 2014-ben óvták meg Vasile-Liviu Oprea volt Maros megyei prefektus kezdeményezésére, a Szekuritáté Levéltárát Tanulmányozó Országos Tanács (CNSAS) által kibocsátott dokumentumra hivatkozva. Ebben a dokumentumban ugyanis az áll, hogy Bánffy Dániel vagyonát nem a kommunista rezsim kobozta el jogtalanul, hanem egy bírói döntés eredménye, amelyben emberiesség elleni, 1940 és 1944 között elkövetett bűncselekmények miatt ítélték el a grófot.

A Giurgiu megyei törvényszék alaptalannak minősítette és elutasította Bánffy Dániel örökösei (Bethlen Anna, Bethlen Zsuzsanna és Szentkuti Éva) fellebbezését, amelyet a visszaszolgáltatási határozatot megsemmisítő bírói döntés ellen nyújtottak be.

Hirdetés
Képünk illusztráció •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Képünk illusztráció

Fotó: Barabás Ákos

Az Agerpres hírügynökség tájékoztatása szerint a 2007-es visszaszolgáltatási határozat ellen a Maros megyei ingatlanok fölötti magántulajdon jogát meghatározó megyei bizottság nyújtott be óvást 2014 június 24-én, a CNSAS egyik dokumentumára hivatkozva. A dokumentum a bukaresti törvényszék 1952. december 3-án hozott büntetőjogi ítéletét tartalmazza, amely szerint Bánffy Dánielt 8 év kényszermunkára és 10 év polgári jogvesztésre, valamint teljes vagyonelkobzásra ítélik emberiesség ellen elkövetett bűncselekmények miatt.

A Maros megyei magántulajdon-bizottság ennek alapján úgy értékelte, hogy a gróf örököseinek visszaszolgáltatott 9323 hektár erdőterület jogtalanul került vissza Bánffy Dániel leszármazottainak birtokába, mert az elkobzás nem a kommunista rezsim törvénytelen döntése, hanem egy érvényes bírói döntés alapján történt. A CNSAS-nak az Agerpres által idézett dokumentuma szerint Bánffy Dániel magatartása a Horthy-korszak idején „szembetűnően ellenkezett Románia érdekeivel és az erdélyi román lakosság érdekeivel, és ezen magatartással szembefordulva, a román állam elvette Bánffy Dániel vagyonát.”

A Nemzeti Emlékezet Bizottság (NEB) három éve – az örökösök kérésére – állásfoglalást adott ki báró Bánffy Dániel állítólagos háborús bűnössége kérdésben. Az MTI által idézett dokumentumban a NEB megállapította: a háborús bűnösök ügyeire vonatkozó iratokat őrző magyar levéltárakban nem található olyan adat, amely szerint bármilyen peres eljárást folytattak volna ellene háborús bűncselekmények vádjával. Nem találtak adatot arról sem, hogy a román fél részéről kiadatási kérelem érkezett volna a magyar hatóságokhoz Bánffy Dániel ügyében háborús bűncselekmény vádjával.

Báró Bánffy Dániel (1893-1955) erdélyi földbirtokos 1940-ben lett képviselő a magyar országgyűlésben, az Erdélyi Párt színeiben. 1940. december 30. és 1944. március 22. között földművelésügyi miniszter volt a Teleki-, a Bárdossy-, és végül a Kállay-kormányokban. A német biztonsági szervek 1944. októberében elfogták, mert bekapcsolódott a „kiugrási kísérlet” előkészületeibe, a fogságból decemberben sikerült megszöknie. A kommunisták 1951-ben kitelepítették rózsadombi házából, 1952-ben pedig a bukaresti népbíróság távollétében vagyonelkobzásra és nyolcévi kényszermunkára ítélte.

Hirdetés
2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust

Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.

Rászólt a gyerekre a tornatanár, mire a szülők megtámadták a pedagógust
Hirdetés
2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
Hirdetés