
Fotó: Krónika
A pópa szerint a püspök arra sarkallta, mondjon le a területrõl. Mint ismeretes, a tanács 2004 májusában az egyházközségnek adta ingyenhasználatba az 553 négyzetméteres sportpályát.
Florian Puºcaº két, mobiltelefonnal készült hangfelvételt is lejátszott az újságíróknak, mint mondta, ezek egyike január 14-én készült az ortodox püspökségen, amikor Drincec Mihai Groza polgármesterrel és Marcel Boloº ingatlanügyi igazgatóval tárgyalt a vitatott területrõl. A hangfelvételen hallható, amint a püspök megkérdezi a pópát, mennyi pénzre lenne szüksége temploma befejezéséhez. Boloº 500 ezer lejt ajánlott a templom befejezésére, és újabb egymilliót a katedrális munkálataira, és a püspök a pénz elfogadására buzdította a pópát.
Mint arról beszámoltunk, a Szentháromság egyházközség tanácsának világi tagjai hétfõn nyílt levélben fordultak Mihai Groza polgármesterhez a január 31-i tanácsi határozat – melyben a testület visszavonta a korábbi döntést, és a területet 49 évre a református gimnáziumnak adták használatba – érvénytelenítését kérve. Kijelentették, amennyiben erre nem kerül sor, a közigazgatási bírósághoz fordulnak. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az ortodox egyházközség tagjai semmilyen formában nem zavarják meg a reformátusoknak a sportpálya átvétele alkalmából szervezett rendezvényét. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közleményben ítélte el az ortodox lelkész cselekedeteit, amelyekrõl Tõkés László Dániel pátriárkát is értesítette.
A sportpálya birtokbavétele alkalmával csütörtökön délután tartott hálaadó istentiszteleten Sofronie Drincec ortodox és Virgil Bercea görög katolikus püspök is megjelent. Drincec magyarul köszönte meg, hogy szót kapott, majd román nyelvû beszédében a béke fontosságára hívta fel a figyelmet. „Egymás identitását tiszteletben tartva lehet közös jövõnk Európában. Vannak ugyan elégedetlen hangok, de bízunk abban, hogy az Úr elsimítja az ellentéteket” – közölte. „A gyermekzsivajban hallhatjuk meg egyházaink és társadalmunk jövõjét” – mutatott rá Virgil Bercea. A vendégek távozása után Tõkés László elmondta, meglepte a két egyházfõ érkezése, és bár a sajtóban továbbra is folyik a lejárató kampány a református egyház ellen, reméli, hogy az ortodox püspök egyértelmû állásfoglalása segít tisztázni a helyzetet. Szabó Zsuzsanna iskolaigazgató megköszönte a pálya visszaszerzésében közremûködõk segítségét, majd az Újra a pályán – A Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának kálváriája 2004–2008 címû kötetet mutatták be. Ezt követõen a sportpályán Jenei Imre egykori labdarúgóedzõ irányításával több futballmeccs is zajlott, amelyekhez a felszerelést adományból kapták a szervezõk.
(fotó: Aranyics Orsolya)
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.