2011. február 13., 16:372011. február 13., 16:37
„Mivel A kategóriás műemléképületről beszélünk, a szaktárcának elővásárlási joga van rá. Természetesen amennyiben megvalósul a tranzakció, és az épület újra köztulajdonba kerül, megfelelő kulturális rendeltetést kell neki találnunk, ugyanis hotelt nem fogunk működtetni benne” - tette hozzá Kelemen.
A Szatmárnémeti főterén Pannónia szálló, Szatmárnémeti egyik jelképe, jelenleg magántulajdonban van.
A történelmi ingatlan birtokló helyi vállalkozócsalád az utóbbi években komoly összegeket fektetett be az egykori szálloda restaurálásába, de a gazdasági válság és a nem várt hatalmas költségek megállásra kényszerítették a befektetőket.
Kelemen szerint komoly eredménynek számít, hogy tavaly ősszel sikerült beépíteni a Ruha István átjárót, amit újra teljes egészében megnyitottak a közforgalom előtt. „Az árakról egyelőre fölösleges beszélgetni, mivel először is gazdasági szakembereknek kell felértékelniük az ingatlant, valamint a piac jelenlegi helyzetét. Mindenképpen reális, piaci árakról lenne szó, ahogyan tavaly a kolozsvári New York szálló esetében is, amelyet a múzeum számára szerettük volna megvásárolni. Ennek akkor mintegy 6 millió euró volt az ára. Pénzünk volt az épületre, de sajnálatos módon különböző, nem kimondottan pénzügyi okok miatt nem tudtunk megegyezni az ingatlan tulajdonosával” – részletezte a tárcavezető.
Sajtóértesülések szerint a szatmári Pannóniáért több mint 5 millió eurót szeretne kapni a jelenlegi tulajdonosa. Partium egyik legszebb szecessziós stílusú épülete 1902-ben épült Bálint Zoltán és Jámbor Lajos tervei alapján, a régi városháza helyén. Makettje az 1903-as bécsi építészeti világkiállításon második díjat nyert.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.