2011. január 10., 09:102011. január 10., 09:10
Surján László beszédében a magyar önazonosság megtartásának fontosságára hívta fel a figyelmet, illetve arra, hogy a nemzet jövője elképzelhetetlen utódok nélkül. Orbán Viktor miniszterelnök korábbi beszédére utalva hangsúlyozta: „ha többet temetünk, mint amennyit keresztelünk”, semmit nem érünk el a múlton való búslakodással.
A pártelnök arra is figyelmeztetett, hogy nem tud a magyar és általában az európai gazdaság pusztán a szolgáltatóiparból megélni. Aláhúzta ugyanakkor: Románia schengeni övezethez való csatlakozása már érzelmi szempontból is fontos számára, hiszen nagyon várja már, hogy szülővárosába, Kolozsvárra útlevél-ellenőrzés nélkül utazhasson. Tőkés László a ’89-es rendszerváltozást állította párhuzamba a Magyarországon bekövetkezett nemzetpolitikai fordulattal.
Az EP-alelnök felszólította hallgatóságát, hogy ne legyen tétlen, ne sajnáljon erőt fordítani arra, hogy a „nemzetek Európájába” az elszakított részek, így Erdély is beletartozzék. A fogadáson a Közjó Szolgálatában-díjat vehetett át a Váradi Dalnokok férfikórus, Lászlóffy Zsolt zeneszerző, egyetemi docens pedig zongorajátékával megnyitotta a Liszt Ferenc-évet.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.