2010. július 30., 09:232010. július 30., 09:23
A tanulólétszám csökkenése miatt három szatmárnémeti iskolaépület szabadult fel, ezek célszerű hasznosításáról döntött csütörtöki ülésén a város képviselő-testülete. A nagyrészt külvárosi negyedekben lévő ingatlanok – ahogy azt a városvezetőség korábban már többször hangsúlyozta – továbbra is oktatási célokat szolgálnak majd, illetve közérdekű intézményeknek adnak majd helyet. Így az egyik épületben a kolozsvári Műszaki Egyetem kihelyezett tagozata kap helyet, a másikba pedig az Élelmiszer-ipari Szakközépiskola költözhet, mivel az általuk jelenleg használt ingatlanért magas bért kell fizetnie az önkormányzatnak. A tanácsülésen elhangzott, csaknem 90–100 ezer eurót spórolhat meg így évente a város, s ez a jelenlegi gazdasági helyzetben jelentős összeg. A harmadik iskolaépületbe a közösségi rendőrség költözik, amely jelenleg az egyik tömbház földszintjén működik, és tevékenységével zavarja az ott élőket.
Kereskényi Gábor alpolgármester a szavazás előtt felhívta a képviselő-testület figyelmét arra, hogy a Szatmár megyei kormánybiztosi hivatal a gyűlés előtt félórával küldött a városvezetőségnek egy átiratot, amelyben kéri, halasszák el ezt a napirendi pontot, és a kérdésben kérjék ki a prefektúra szakértőinek véleményét. „Nem hiszem, hogy sokat kellene gondolkodni ezen a javaslaton. Nincsen időnk várni, mivel az épületek karbantartásra szorulnak, és minél hamarabb át kell adni őket új rendeltetésüknek. Mivel mindegyik ingatlan a város tulajdonát képezi, jogunk és kötelességünk dönteni a sorsukról” – szólalt fel az elöljáró. A tanácsosok döntő többsége megszavazta a költözésekről szóló határozattervezetet, figyelmen kívül hagyva a prefektúra átiratát.
„Nem helyénvaló az, hogy egy hivatal 2010-ben ilyen szovjet módszerekkel élve, fentről leszólva érvényesítse az akaratát. Nem vesszük figyelembe az átiratot, amelyet Radu Giurca prefektus és Mariana Popa főtanfelügyelő láttamozott” – tette hozzá lapunk kérdésére Kereskényi Gábor.
Egyébként az utóbbi egy évben ez a harmadik eset, hogy a kormánybiztos kétségbe vonja a szatmárnémeti önkormányzat kompetenciáját, és vissza kívánja vonatni az általa hozott határozatot. Első alkalommal ez a kétnyelvű, román és magyar utcanévtáblák kihelyezésekor fordult elő.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.